Ezt nézed:  / Hírek / Utazás / Irány Uganda! – Így készültek az önkéntesek a XI. Orvosi Misszióra

Irány Uganda! – Így készültek az önkéntesek a XI. Orvosi Misszióra

Utazzunk kicsit vissza a múltba és hallgassuk meg, mit mondtak a XI. Orvosi Misszió orvosai arról, hogy miként és milyen érzésekkel készülődtek a nagy útra.

„Nyilván nagyon izgatottak vagyunk. Nincs egyikünknek sem tapasztalata vagy korábbi missziós útja, csak abból tudunk kiindulni, amit a korábbi önkéntesek meséltek nekünk. Nyitottan várjuk ezt a küldetést és azt hiszem, mindenre fel vagyunk készülve.”

– mesélt Dr. Fischer Dániel aneszteziológus rezidens, az Inforádió Világszám műsorában érzéseiről.

A XI. Orvosi Misszió orvosai öt hetet fognak eltölteni Ugandában. Azt ők is érzik, hogy ez nem kevés idő, de izgatottan várták az utat. Heti öt napon keresztül nyolc órás műszakban dolgoznak. Egy napon pedig körülbelül  80-100 beteget látnak el, akárcsak az itthoni háziorvosi rendelőkben.

„Négyünknek kell majd megoldani azokat a helyzeteket, amiket itthon szakorvosi háttérrel, egy szakrendelőben vagy korházban oldanak meg az orvosok. Nyilván van benne kihívás.”

– mondta Márton István, a Falcon Ambulance Service Kft. vezérigazgatója.

A korábbi missziós tagok beszámolóiból megtudták, hogy amire valóban fel kell készülni, azok a sérülések, betegségek és fertőzések, amik gyakorta előfordulhatnak a térségben. Bár Ugandában ingyenes az egészségügyi ellátás, még mindig nagy szakember- és eszközhiányban élnek.

„Az előző missziók során is készültek feljegyzések. Egyébként a betegeknél van dokumentáció. Tehát minden betegnek van egy kis füzete és azokba a korábbi kollégák is beleírták a jó tanácsokat és a kórismét. Remélhetőleg fogunk találkozni ezekkel a füzetekkel és hasznunkra válnak majd.”

– nyilatkozta Dr. Fischer Dániel.

Sürgősségi ellátás nem nagyon fordult még elő a korábbi missziós utak során. Az viszont előfordulhat, hogy a szakemberhiány miatt nem tudnak minden beteget ellátni egy napon.

„Én sem vagyok azzal tisztában, hogy az ilyen helyzeteket hogyan lehet feldolgozni. Itthon úgymond úgy ugrunk bele egy esetbe, hogy pontosan tudjuk hogyan tovább. A körülményekhez képest, ha tudunk enyhíteni valakinek a baján az már elfogadható. Nyilván megtesszük, ami tőlünk telik szakmailag és emberileg is, de tisztában vagyunk azzal, hogy nem mindig fogunk tudni végleges és hosszú távú kezelést adni.”

– mondta Dr. Fischer Dániel.

Leginkább sztereotípiák élnek a köztudatban a Fekete Afrikáról. Tény, hogy nem a legveszélytelenebb és a közbiztonság sem a legkitűnőbb, de a korábbi orvosok beszámolói alapján nincs mitől tartani. Ráadásul az önkéntesek 24 órás figyelőszolgálat alatt vannak,azaz mindennap okostelefonon keresztül kell üzenniük, hogy minden rendben van-e velük.

„Teljesen más rendszer uralkodik Afrikában. Közbiztonság, mint olyan igazándiból nem nagyon van. Emlékszem, amikor megnéztem a konzuli szolgálat honlapját és rákerestem Ugandára láttam, hogy az ország 10%-a második fokozatú tiltásra esik, a maradék 90% pedig a z elsőfokú szigorúan nem ajánlott úti célba. Ennek ellenére beszélgetve a korábbi misszió résztvevőivel, ők arról számoltak be, hogy alapvetően biztonságban érezték magukat. Nyugodtan elmentek akár szórakozni és abszolút kontrollhelyzetben voltak, ami nagyon megnyugtató.”

– mesélte Dr. Fischer Dániel.

A helyiek alapjáraton barátságosak és közvetlenek.  Az orvosoknak pedig lesz idejük arra is, hogy a környéket megtekintsék.

XI. Orvosi Misszió
Te jelentkeznél önkéntesnek?

A következő héten vajon hová utazunk a Világszámmal? Hallgasd te is az Inforádió Világszám műsorát Dr. Kiss Róbert Richard műsorvezetésével az FM 88,1 MHz-es frekvencián! Péntek este 19:00 órától és szombat délelőtt 10:00 órától.

Fotó: strollswithcoles.com