Szakítás és szakítás között nagy különbségek lehetnek. Valaki beledöglik, valakinek meg a sebtapasz lerántásához hasonlít. Ennek ellenére az amerikai Psychology Today mégis megpróbálta öt pontban összegezni a szakítás durva igazságait.
Ritkán könnyű véget vetni egy kapcsolatnak. Akármennyire unalmas, vagy bántó már a másik, nehéz közölni, hogy vége. Bár a negyvenes Péternek egyszer azért volt különösen nehéz, mert a nő egyszerűen nem akarta tudomásul venni, hogy nincs rá többé szükség.
Hosszú ideig tart a gyászidőszak. Még ha egy rossz kapcsolatot is számoltunk fel, a szomorúság nem illan el csak úgy. A másik távozásával hatalmas űr támad hirtelen. Ráadásul nemcsak az ő személye hiányzik, de a vele kapcsolatos reményeink, terveink is szertefoszlanak. A hiány mellé pedig megérkezik az önvád, vajon miért történt ez velem. Sokaknál következik az önértékelési válság.
Nem egy emberrel szakítunk. A távozó partner általában a barátait és a társaságát is viszi magával. Mivel jó ideig nem járunk a közös bulikba, vagy programokra, a közös ismerősök elkopnak. A nagyon jó barátok és a rokonok szintén. „Nem sütött nekem többet finom rétest a nagyija, miután az unokájával szakítottunk” – meséli a veszteséget a 24 éves Éva.
Magányos lehetsz. Eddig volt kivel moziba, koncertre menni. Szakítás után nincs kivel megosztani a hirtelen ránk ömlő szabadidőt. Ráadásul a magány elhúzódhat, mivel ilyenkor hajlamosak vagyunk az önsajnálatra. Az elhagyott 19 éves Judit például csak bugyuta sorozatokat bámult a sötét szobában egész nyáron.
Akármilyen közhelynek hangzik, idővel könnyebb lesz. Persze ebben a fizikai távolság is sokat segít. Szakítás után nem feltétlenül okos dolog az illető Facebook profilját vizslatni, vagy esetleg őt magát követni. A kísértés legyőzhető, miközben a harag és a fájdalom is elmúlik és a lelkünk is megnyugszik.
