Sztárjaink középiskolái: cikis sztorik, unalmas tantárgyak és sok-sok élmény

Rovat

Megosztás

A február 14-i Szerelempartyfellepőit már megkérdeztük középiskolai emlékeikről, most még négy sztár számol be nekünk ezekről az élményekről, köztük Szabyest is, aki természetesen velünk bulizik majd Valentin-napon, valamint klippremierrel is készül a különleges estére. Lola és Szabi már elvégezték a középsulit, Nasz Dani és Venczli Alex azonban még az iskolapadot koptatják. Most ők mesélnek nekünk.

Lola

Lola képet is küldött nekünk a középiskolás időkből, amiről látszik, hogy ő már akkoriban is elbűvölően bájos volt:

DSC_0173

Középiskola helye, neve: Több Gimnáziumban is tanultam. Az első évet a hatvani Albert Einstein Alapítványi Gimnáziumban végeztem, a következőt a hatvani Bajzában, a harmadik, illetve negyedik évet pedig egy év alatt a budapesti Dózsa György Gimnáziumban.

Szak/Tagozat: Angol nyelvi és informatika tagozaton kezdtem. Ezen jókat mosolyognak a barátaim, mert már fogalmam nincs az informatikáról.

Legfeledhetetlenebb középsulis élmény: Az első év előtti gólyatábor. Egy tiszai hajón voltunk, nappal napoztunk, horgásztunk, éjjel buliztunk. Imádtam.

Legcikisebb középsulis élmény: Ilyen SOSEM volt. 😀 Egyszer gimiben lezúgtam a lépcsőn. Ami a büféhez vezetett. 😀

Kapcsolattartás a volt osztálytársakkal: Már nem igazán. Egyszerűen egy gimnáziumban sem töltöttem annyi időt, hogy mély barátságok alakulhassanak ki. Az általános iskolás osztálytársaimmal viszont a mai napig jóban vagyok.

Kedvenc tantárgy: Az irodalom! Magyar faktos voltam, és imádtam. Rengeteget olvastam, és egyáltalán nem éreztem azt soha, hogy tanórán vagyok.

Legutálatosabb tantárgy: A matematika és a kémia!

Leghaszontalanabb tantárgy: A matek! Na jó, csak viccelek. Csak azért gondolom így, mert megkeserítette az életemet. Bármennyit tanultam, ha vizsgahelyzetbe kerültem, bepánikoltam. Az érettségiről nem is beszélve. Hosszú percekig nem mertem kinyitni a feladatlapot. De nyilván minden tárgynak megvan az értelme.

Leghasznosabb tantárgy: A magyar és a nyelvtan. Nem tudom elképzelni, hogy bármi fontosabb lehetne a jó kommunikációnál, beszédkészségnél. Nagyon fontos, hogy szavakba tudjuk önteni a gondolatainkat és érzéseinket, ehhez pedig az olvasás elengedhetetlen.

Beírások az ellenőrzőbe: Többet is kaptam… Állítólag a magatartásommal komoly problémák voltak… Pedig szerintem nem voltam rossz gyerek.

Visszavágyni a középsuliba: Nem igazán…. nekem az igazi középiskolás évek kimaradtak. Például szalagavatóm sem volt.

Fontosnak tartottad a középiskolai hagyományokat? (szalagavató, farsang, karácsonyi és egyéb bálok): Igen! Közösségépítőek, és mindig felrázzák a társaságot.

Szabyest

Szabi középiskolás fotója:

10947562_1596375393926639_1669559868_n

Középiskola helye, neve: Budapesten, a Janikovszky Éva Általnos Iskola és Gimnáziumban, de sajnos azt bezárták, így átmentem a Vörösmarty Mihály Gimnáziumba, onnan pedig a Madách Imre Gimnáziumba, ahol leérettségiztem.

Szak/Tagozat: Emelt nyelv és művészeti szakos! 😀

Legfeledhetetlenebb középsulis élmény: Amikor bezárták az első gimim, akkor az összes tanár + tanuló tüntetést szervezett, és segítettem a szervezésben, a felhívásban, egyébként is én csináltam az iskola rendezvényeiről a videókat. Ezeket egyébként mind-mind levetítette anno a tévé, mert olyan minőségben készítettem őket. 😀

Legcikisebb középsulis élmény: Nem nagyon emlékszem ilyenre. 😀 Túl swagyolo voltam már akkor is, hogy ciki helyzetekbe kerüljek haha.

Kapcsolattartás a volt osztálytársakkal: Nem, az akkori gimis legjobb haverommal néha beszélgetünk, de számomra nem voltak túl érdekes emberek… 😀

Kedvenc tantárgy: A média, angol, na meg a tesi. 😀 Imádtam a tesiórát, a nagy sportolóknál is jobban teljesítettünk és az vicces volt. 😀

Legutálatosabb tantárgy: Nem utáltam semmit, jófej tanáraim voltak, nagyon sokat segítettek nekünk.

Leghaszontalanabb tantárgy: Kémia/fizika, az ilyen külön valamire specializálódos órákat én nem tenném kötelezővé, a mi tanáraink anno úgy oldották ezt meg, hogy mindig kaptunk összefoglaló lapot, közösen megoldottuk, és az A-B részre osztva lett bedarálva témazárónak, mi bemagoltuk és megvolt a jó jegy. 😀 Aki viszont foglalkozni szeretett volna ezzel, az foglalkozott is, és tőlük mást kértek 🙂

Leghasznosabb tantárgy: A nyelvtan, angol, más nyelvek, tesi.

Beírások az ellenőrzőbe: Ójaj. 😀 Ezt a részt hagyjuk ki szerintem. 😀 😀

Visszavágyni a középsuliba: Részben igen, részben nem. Jó volt a suli, mert én szabadidő központként éltem meg, barátkoztam a tanárokkal és ott dolgozókkal, nem rosszként fogtam fel. Hányszor mentett meg egy jó tanárbarát egy-egy dolgozatról, hogy menjek ki, mert sürgősen beszélnünk kell 😀 haha

Fontosnak tartottad a középiskolai hagyományokat? (szalagavató, farsang, karácsonyi és egyéb bálok):  Nem, olyannyira nem, hogy a saját ballagásaimra és szalagavatómra se mentem el, egyszerűen nem érdekelt a dolog. 🙂

Nasz Dani

1969380_831344393597111_1937406544726352188_n

Szak/tagozat és osztály: Informatika szakra járok, de nem emelten fogok belőle érettségizni. Nem igazán értem, és nem is nagyon érdekel. 13. osztályt kezdtem szeptemberben. Ötéves képzésen vagyok, mert nyelvi előkészítő osztályban kezdtem.

Legfeledhetetlenebb középsulis élmény: Számomra a vicces dolgok, amik megtörténtek. Sokat el is meséltem már közülük.

Legcikisebb középsulis élmény: Ciki sok volt, de legcikibb szerintem nem. Most így hirtelen nem is jut eszembe ilyen.

Kapcsolattartás az általános iskolai osztálytársakkal: Tartom a kapcsolatot velük, de nem az összessel. Hétvégente összejárunk sörözgetni, vagy csinálunk házibulit, és így. Meg ugye manapság itt van a Facebook.

Kedvenc tantárgy: Nincs kedvenc tantárgyam, de a szünetek tetszenek.

Legutálatosabb tantárgy: Matek, vagyis nem utálom, csak nem értem, és ezért nem a kedvencem.

Leghaszontalanabb tantárgy: A leghaszontalanabb tárgy számomra a rajz. Sose volt kézügyességem, nemhogy rajzolgassak mesterműveket az órán. Nem megy egyáltalán.

Leghasznosabb tantárgy: Leghasznosabb a történelem. Nagyon sok dolgot megtanulhatunk a múltról.

Beírások az ellenőrzőbe: 13 év alatt azt hiszem egy szaktanárit, ha kaptam. Jó gyerek vagyok, vagy nem veszik észre, hogy titokban nem.

Fontosnak tartottad a középiskolai hagyományokat? (szalagavató, farsang, karácsonyi és egyéb bálok): Nagyon fontosnak tartom ezeket a dolgokat. Legalább az osztály is jobban összekovácsolódik.

Venczli Alex

Fotó: Facebook

Szak/tagozat és osztály: Dráma tagozatra járok. A 9. osztályt kezdtem el szeptemberben.

Legfeledhetetlenebb középsulis élmény: Eddig az a legfelejthetetlenebb középsulis élményem, amikor a videoklipem megjelenése után bementem az iskolába, és mindenki azt énekelte, és hangosan szólt a zene.

Legcikibb középsulis élményed: Szerencsére nem nagyon volt kínos élményem. Egyszer előfordult olyan, hogy szemeztem egy lánnyal, és megbotlottam a lépcsőn, de szerencsére ez annyira nem volt gáz.

Kapcsolattartás az általános iskolai osztálytársakkal: Igen, tartom velük a kapcsolatot. Nem mindenkivel, mert nem vagyok az a mindenkivel haverkodó típus. Mindenkivel jófej vagyok, szeretek mindenkit, és remélem engem is sokan szeretnek, de csak pár olyan ember van, akivel kiemelkedően jóban vagyok.

Kedvenc tantárgy: A kedvenc tantárgyam jelenleg a rajz, mert… nagyon szép a tanárnő.

Legutálatosabb tárgy: A matekot nem szeretem.

Leghaszontalanabb tárgy: Szerintem nincs haszontalan tárgy, mert azért vannak az iskolák, hogy amiben már jók vagyunk, abban is fejlesszenek minket. Ahogy folyamatosan tanulunk, egyre jobbak leszünk. Lehet, hogy van olyan tantárgy, amit nem tartunk túl izgalmasnak, de ez is lehetőséget ad arra, hogy egyre nagyobb rálátásunk legyen a világra. Ezért érdemes minden órán figyelni, olyanon is, ami annyira nem érdekel.

Leghasznosabb tantárgy: A leghasznosabb tárgy szerintem a történelem, mert nagyon fontos, hogy tanuljunk azokból a hibákból, amiket előttünk elkövettek, és mi ne csináljuk meg még egyszer. És persze jó tudni, hogyan fejlődnek, és változnak az emberek és a világ.

Beírások az ellenőrzőbe: Nem vagyok rá büszke, de igen, kaptam már beírást. A barátaimat mindig mindenáron megvédem, és előfordult már olyan, hogy ez egy intővel járt.

Fontosnak tartod a középsulis eseményeket? Igen, úgy gondolom, hogy ezek az élmények nagyon fontosak. Nagyon várom már, hogy elmeséljem a gyerekeimnek vagy az unokáimnak, hogy mik történtek velem ezekben az években. Ez összetartja a családot és a baráti társaságokat is. Az osztálytalálkozón is biztos nagyon jó lesz majd sztorizgatni ezekről.

 

 

 

Sztárjaink középiskolái
Te kivel próbálnád ki legszívesebben a középiskolai életet?

Közreműködő: K. András

Képek: Facebook, Szabyest, Lola

Borítókép: Sternjobs.com

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta