Hol is tartottam? Igen, a mi kis perui önkéntes helyünknél: Hogar San Pedrito. Nagyon aranyos neve van, Szent Petike Gyermekotthon.
Hát itt az élet nem rózsás, pedig Budapesten is láttunk már zárt intézetet, mivel mindannyian gyerekekkel, fiatalokkal dolgozunk.
Itt tartozom egy kis magyarázattal Nektek. Ugyanis az, hogy mi Peruban önkénteskedhettünk egy gyermekotthonban, azért történhetett, mert itthon egy egyesületnél hasonló a munkánk. Konkrétabban: gyerekeknek és felnőtteknek szoktunk élménypedagógiai programot tartani, legyen az tábor, vagy csak hétvégi program. Vannak táborok, ahol olyan fiatalok is részt vesznek, akiknek mondjuk nincs túl könnyű sorsuk. Sokan elszegényedett faluból, gyermekotthonból, zárt intézetből vagy nehéz családi háttérből jöttek.
Ezt a munkát különben azért csináljuk, mert szeretünk örömöt szerezni és ez a pedagógiai mód valamiféle kiutat jelenthet az embereknek, ami lehet, hogy épp kapóra jön nekik …de ahogy ígértem, erről részletesebben is mesélek majd, megér egy külön írást. A lényeg, hogy a módszer neve, amivel dolgozunk: élménypedagógia. ( Igen, az élményen van a hangsúly 🙂 )
Namármost. Ezt a módszert elvinni a Chimbote városbeli gyermekotthonba, ahol még a nyelv is problémás lehet…hááát, nem egyszerű… De hát mi ezeket a nem egyszerű dolgokat szeretjük! Mint általában minden fiatalnak, a chimbotei kamaszoknak és gyerekeknek is megvolt a saját szlengjük, csak mindez spanyolul. Nem egyszer volt, hogy röhögtek rajtunk, mi meg azt sem tudtuk, miről van szó….( 🙂 és hahaha) szóval először is meg kellett értetnünk magunkat a gyerekekkel.
Ez azért is volt nehéz, mert csecsemőtől akár 17-18 éves korúakig laktak bent gyerekek. A kicsikkel főleg rajzolgatni tudtunk, (amikor éppen nem a fejünkön ugráltak) a nagyokkal főleg sportolni. Alig engedték ki őket, szigorú rend szerint éltek, bezárva egy olyan helyre, ahol szögesdrót híján a négyméteres betonkerítés tetejébe törött üvegeket ágyaztak. Ha valaki ezen átmászott, hát volt utána baja…
Tehát azon gondolkodtunk, hogyan tudnánk valami újat, valami mást adni amellé, ami most van. Programok kellenek, sok mozgás és sport, és hát maga tér, az udvar…azzal kéne valamit kezdeni. Nem elég, hogy egyhangú épületek vannak, az egyetlen kosarazásra alkalmas betonplaccon és a lepukkadt játszótér-romon kívül nem sok minden van itt. Ráadásul az iszonyú hőség ellenére alig van árnyékot adó hely, a fáknak nevezett kiszáradt növényekből sem volt sok.
Úgyhogy elkezdtünk fantáziálni: mi lenne, ha jobban hasznosítanánk a területet, és lenne futópálya, homokos foci- és röpipálya, lehetne itt végre egy homokozó is, és valahogy tegyünk főlé árnyékolót! Tartanék az udvaron aerobik órákat…kézműveskedjünk…kitakaríthatnánk az udvart, mert tele van szeméttel! Ezekkel a projektekkel indultunk, és hétről hétre jutottak eszünkbe új dolgok: …szervezzünk “Ki mit tud?” versenyt! Karácsonyra szép lenne, ha a nagyok előadnának valami színdarab-félét a kicsiknek! És mondjuk árny-táncolnának is, sőt, festhetnénk velük mesefigurákat a lakószobák falaira is! Úgyis olyan sivárak! Úúú, mennyi minden! Ééés: mivel jók vagyunk magaslati kötélpályák fákra szerelésében, hát arra a 4-5 erre alkalmas fára szereljünk már kötél-játszóteret a gyerekeknek! Miért is ne?!
Itt Zsuzska magyarázza, hogy hogyan kell homokozni.
Az új kitisztított homokos röpipálya. Érdekességképp találd meg a képen az oda nem illő dolgot!
És kicsikkel 🙂 ….édes bogárkák
Jól gondolod: mindenkit megkedveltünk nagyon. Ezért azon voltunk, hogy minél többet tegyünk. Valahogy…
Jogos a kérdés, hogy ugyan mit szóltak mindehhez a gyerekotthon dolgozói és a gyerekek? Hát a dolgozók furcsállták még azt is, hogy ott vagyunk, nemhogy a hülye találmányainkat…aztán szép lassan meglátták, hogy végül is jó dolgokat viszünk oda, és foglalkozunk a gyerekekkel. Tehát hagytak minket dolgozni, és volt aki segített is! A gyerekek…hát ők nagyon szerették, hogy ott vagyunk… szerintem
Egész jól alakultak a dolgok, amikor Zsuka és Kristóf gondoltak egyet, és kivettek egy hét „szabit”: elugrottak Huarazba, ami Chimbotetől viszonylag közel, olyan 3-4 órányira van. Homok helyett kicsit a hegyekbe vágytak, ha már itt vannak a világ egyik legszebb, hegyekkel tarkított felén. Úgy jöttek onnan vissza, hogy megtalálták az élet értelmét: el kell mennünk Chimbotéből…
(Folyt.köv.)