Amikor elballagtam a középiskolából és éneklem a 20 év múlva kezdetű toplista vezető ballagási slágert – persze szándékom ellenére hamisan – nem hittem volna, hogy 20 év múlva is ennyire aktív kapcsolatom lesz a diáksággal.
Diákként dolgoztam a suli mellett, és kaptam egy lehetőséget a Fürge Diáktól, akin keresztül még korábban az egyik munkát, a Telefonkönyv kézbesítést végeztem. Témavezető lettem Budapesten. Nagyon büszke voltam magamra.J Igyekeztem megfelelni az elvárásoknak, ami annyira jól sikerült, hogy egy idő után csoportvezető, majd igazgató lettem. Húú, mekkora siker sztori, mondjátok most. Pedig a cikk megírásával nem célom saját magamat fényezni.
20 év sok idő, pont két generáció nőtt fel és a harmadik most következik. . Már neve is van a generációknak. Persze volt akkor is neve, amikor én ballagtam, csak akkor még nem tudtuk, hogy mi vagyunk az „X-men”.
Az öregedő generációtól mást sem lehet hallani, csak hogy „bezzeg mi jobbak voltunk” meg „bezzeg a mi időnkben” , de valójában mi volt bezzeg a múltban? Nem voltak diák csínyek? Nem volt lógás? Ugyan már, ezt senki sem hiszi el. Egy ismerősöm azt mondta, aki nem lázad 25 éves koráig, annak nincsen szíve, aki meg az után lázad, annak esze nincs. Azért ebben van valami.
Jobban viszonyultak a diákok a munkához, nagyobb volt a tisztelet. Ezt is mondják az öregek. Én sem vagyok fiatal, de engedjétek meg, hogy kételkedjek az öregek szavában kicsit, és mellétek álljak.
Nem lehet, hogy csak az élet volt lassabb? Nem lehet, hogy volt idő elmagyarázni egy folyamatot, és rendesen konrtollálni azt? Nem lehet, hogy most is ugyan olyan egy diák, mint amikor én diák voltam, csak a körülmények mások?
Jelentkezés diákmunkára
A mögöttem álló 20 év tapasztalattal azt látom, hogy nincsenek csodák. A diákság laza, lázadó szelleme nem veszik el. Apáink, mi és ti ugyan azok voltak és vagytok, teljesen mindegy, hogy milyen generációnak hívnak bennetek. Nem számít, hogy a középsuli vagy az egyetem alatt milyen meredek dolgokat csináltál, aki szorgalmas és hisz magában, az érvényesülni is fog.
Miközben ezeket a sorokat írom a szomszéd teremben épp a Mekis munkáról érdeklődik egy diák. Kolléganőm elmondja neki, hogy mit kell tudni erről a munkáról. Kolléganőm, aki három éve még diákként kezdett dolgozni, aztán két éve az egyik vidéki irodánkon kapott diákkolléga státuszt, ahol a projektvezetők munkáját segítette diákként. Tavaly felkértük, hogy legyen ő is projektvezető.
Mint már említettem, nincsenek csodák. A szorgalom az eltökéltség és a tehetség utat tör magának most is, ahogy régen.
Hiszek a mai diákságban, hiszek bennetek.
Ha jelentkezni szeretnétek diákmunkára kattintsatok ide!
