2017-től minden általános iskolás ingyen kapja a tankönyveket?

Rovat

Megosztás

Drágák a tankönyvek? A kormány szándékai szerint már jövőre sokan közületek ingyenesen juthatnak hozzájuk. Felmenő rendszerben kiterjesztik az ingyenes tankönyvellátást, 2017-től minden általános iskolásnak alanyi jogon járnak az ingyen tankönyvek – mondta Dunai Mónika, a Fidesz-frakció szóvivője az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Közlése szerint a két nap múlva kezdődő tanévben az 1 millió 200 ezer általános és középiskolás gyermeknek több mint fele, mintegy 650 ezer ingyen kapja meg tankönyveit. Idén az általános iskolások között az első, második és harmadik évfolyamon valamennyi gyermek számára jár az ingyenes tankönyv. Emellett a felsőbb évfolyamosok rászorultsági alapon, például a nagycsaládosok, a tartósan beteg gyermeket nevelő családok számára jár ingyenesen a tankönyv.

Dunai Mónika kiemelte: a kormány két éve elkezdett tankönyvreformját felmenő rendszerben valósítják meg. A folyamat részeként azok, akiknek fizetniük kell a könyvekért, mintegy 35 százalékkal fizetnek kevesebbet, mint 2013-ban. Idén átlagosan 12 ezer forintba kerül egy tankönyvcsomag.

A cél, hogy jövőre már 700 ezer, 2017-ben pedig valamennyi általános iskolás alanyi jogon kaphassa meg ingyenes tankönyveit – hangsúlyozta.

Emellett az ingyenes gyermekétkeztetés kiterjesztését is tervezik – mondta Dunai Mónika, hozzátéve: a gazdaság teljesítőképességének függvényében az általános iskolákban is minél több gyermekre szeretnék kiterjeszteni az ingyenes közétkeztetést, és csak a legtehetősebb 10 százaléknak kellene fizetnie azért.

Forrás: MTI

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta