A szakadék szélén is lehet élni, de még milyen jól

Rovat

Megosztás

Olaszország feltérképezésére közel sem elég egy fél órás műsor, még az Inforádió Világszám adásának sem. Pontosan ezért, még a szombati műsorból is hallhattatok egy kis ízelítőt az olasz érdekességekről, Dr. Kiss Róbert Richard vezetésével.

A Sienában évről évre megrendezett lovasverseny hasonló a Magyar Nemzeti Vágtához. Az ülőhelyek már hetekkel előtte elfogynak a nagy rendezvényre, így aki lekésett a dologról, de mindenképpen vágtató paripákat szeretne megtekinteni, annak talán még lesz lehetősége valahol helybérlésre. Na de nem olyan átlagos helybérlésre. A szomszédos lakások házigazdái szokták kiadni erkélyüknek a még szabad állóhelyét. Persze a főtér közepére is állhatunk, de akkor csak a kerítés mellől kukucskálhatunk a nagy pályára. Az pedig még sem olyan nagy élmény, főleg ha valahol nagyon középen állunk és előttünk van az egész tömeg.

229_1palio

Rengetegen szoktak jelen lenni ezen a rendezvényen, hiszen hihetetlenül népszerű. Körülbelül 700 évvel ezelőtt szervezték meg az első versenyt, az ötletadója pedig nem más volt, mint Palió. Évente kétszer rendezik meg ezt a versenyt. Maga a futam egyébként nem tart sokáig. A lovasok szőrén ülik meg a lovakat, és három kört vágtáznak a célig, majd a győztest hatalmas tapssal és ovációval köszöntik.

siena2

Azok, akik verseny helyett inkább vásárolni indulnának, nem fognak panaszkodni Siena üzleteinek ajánlataiban… maximum csak az árak miatt. 🙂 Egyedi, kézzel varrott csodákat lehet itt megvásárolni, de tény, hogy elkérik a termékek árát.

8167214632_c841a4718c_b

Az igazi kihívást még is Cinque Terre okozta a műsorvezetőnek és utazótársának. Igazi csodaként emlegették a helyet, úgyhogy elindultak az ismeretlenbe, hogy felkeressék ezt a várost. Meg is találták, de semmi különöset nem véltek felfedezni a helyben. Nem sokkal később sikerült kideríteniük, hogy Cinque Terre valóban egy térség, amely több kisebb falunak ad helyet. Miután ezt realizálták el is indultak az igazi Cinque Terré irányába, azon belül La Spezia felé vették az irányt. Nem csalódtak, kellemes kisváros, hangulatos környezettel, gyönyörű kilátással. A műsorvezető szerint még is a legszebb hely Riomaggiore. A szakadékszerű hegyoldalba vájt halászfalu igazi kincs a környéken.

 

A műsorvezető monacói élményeiről jövő héten hallhattok majd egy hosszabb beszámolót az Inforádió Világszám műsorában! 🙂

Hallgasd te is az Inforádió Világszám műsorát az 88,1 MHz-es frekvencián! Péntek este 19:00 órától és szombat délelőtt 10:00 órától. 🙂

Fotók: img05.deviantart.net, larchitrave.com, id-magazine.it, c1.staticflickr.com

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta