4 dolog, ami egy életre tönkreteheti a párkapcsolatot

Rovat

Megosztás

“Van egy különleges találkozás. Minden másnál több, szebb, értékesebb. Semmihez sem mérhető, semmivel sem mérhető. Talán csak csodákkal. Mert a legszebb dolog a világon, ha találkozol valakivel, akivel egy a lelked. Mert ebből a találkozásból csodák születnek.”

Így vélekedik egy idézet a szerelemről, ami  egészen meseszerű ugye, ám az igazság az, hogy ha az esküvői harangok elhaltak, a csodával átszőtt hétköznapok könnyen apokalipszisba fordulhatnak.

Szeretni egymást nem is olyan könnyű, mint amilyennek az elején tűnik, ugyanis szerelmesnek lenni nem döntés kérdése, az egyszerűen csak megtörténik az emberrel. Aztán néhány év után jön az igazi próbatétel, amikor már nem pumpál az adrenalin a kedves puszta látványától, nem akarsz minden percben a bőréhez érni, vele lenni, minden gondolatát ismerni. Ilyenkor a korábban eredetinek tűnő humor már csak bosszantó piszkálódás, a szenvedélyesség indokolatlan érzékenység, az imponáló figyelem pedig idegesítő féltékenység lesz csupán.

Szeretni valakit, hosszan, akár életünk végéig bizony sok munkával jár, kompromisszumokkal, olykor lemondással. Egy kis odafigyeléssel elkerülhető, hogy a szeretet gyűlöletbe forduljon át, és tényleg megvalósuljon az a bizonyos boldogan éltek amíg meg nem haltak.

John M. Gottman, hírneves párterapeuta és házasságkutató évek óta veszi górcső alá párok és házaspárok kapcsolatát, mely tapasztalataiból könyvet is írt. Gottman szerint négy olyan alapvető hibát követhetünk el a párunkkal szemben, melyek rossz beidegződése örökre megpecsételheti egy kapcsolat jövőjét – természetesen negatív előjellel. Ez a négy dolog a kritizálás, lenézés, vádaskodás, védekező mechanizmus és a konfliktuskerülés.

A fölösleges és állandó kritizálással bizony a párunk gyakran úgy érezheti, hogy nem elég jó nekünk, semmi nem tetszik, mait csinál és legalábbis meg kellene változnia ahhoz, hogy elégedettek legyünk vele.

A lenézés mind közül talán a legmérgezőbb, hiszen nemcsak a másikban okoz maradandó sebeket, de  a kapcsolat is megmérgezi.

Állandóan a másikat hibáztatni nem igazán viszi előre  a kapcsolatot, sőt újabb konfliktusokat generál, így okos dolog inkább magunkban keresni először a hibát és nem a párunkban.

A stabil és hosszú életű kapcsolat egyik alapköve bizony az őszinte kommunikáció. Ha az egyik fél folyton elzárkózik attól, hogy érzelmeit, gondolatait őszintén megossza partnerével, akkor a kapcsolat halálra van ítélve.

 

Olvass tovább!

4 dolog, amit kerülnöd kell
Te hiszel a párterápiában?

Képek:

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta