L. Dóri végzős japán szakos egyetemistával beszélgettünk tanulmányairól, utazásról, kalandokról. Dóri egyetemi pályafutását itthon kezdte a Károli Gáspár Református Egyetem japán szakán, majd az első év után döntött az Edinburgh-i Egyetem mellett. Választását egyáltalán nem bánta meg, most elmeséli, miért.
A University of Edinburgh ingyenes oktatást biztosít az alapképzésen még diplomát nem szerezett fiataloknak, pontosabban olyan mértékű támogatást lehet igényelni, ami a képzés teljes összegét fedezi. Az Skóciában működő egyetemekre az ucas.com honlapján lehet jelentkezni 5 szak kiválasztásával. A jelentkezés feltétele az érettségi mellett általában egy, az egyetem által meghatározott nyelvvizsga, ami vagy TOEFL vagy IELTS. Dóri, aki első kézből tapasztalhatta meg ennek a menetét, mesél nekünk felvételi követelményekről, fogadtatásról, beilleszkedésről és egy életre szóló Japán útról, ami az egyetem jóvoltából valósulhatott meg.
- Honnan jött az ötlet, hogy az Edingburgh-i Egyetemet választottad?
A Károlin nem volt elég lehetőség, egy általános iskolai osztálytársam pedig Edinburgh-ban tanult, és kitaláltam, hogy oda jelentkezem én is, és fel is vettek. Azért is jelentkeztem oda, mert arról az egyetemről kiküldik harmadik évben a diákokat Japánba. És tulajdonképpen, ha akármilyen nyelvszakra jársz, kiküldenek az adott országba. Persze itthon is lehet jelentkezni különböző programokra, meg lehet pályázni ösztöndíjakat, de ez egyszerűbbnek tűnt, mint 200 másik japán szakossal versenyezni azért a 2 helyért. Mondjuk elég nehéz bejutni, emlékszem, hogy amikor jelentkeztem, beszéltem egy volt osztálytársammal, ő meg röhögött rajtam, hogy úgysem vesznek fel.
- Mi kellett a jelentkezéshez?
A középiskolai angoltanárom írt meg az ajánlásomat, ezenkívül kérnek egy motivációs levelet, kell az érettségi, ha pedig ez még nincsen meg a jelentkezés időszakában, akkor kell küldeni egy igazolást a “predicted grades”-ről, vagyis a tanárodnak kell igazolni, hogy milyen jegyeket fogsz kapni. A jelentkezés központi, olyasmi mint, a felvi, tehét interneten kell jelentkezni, ahol 5 szakot lehet megjelölni. Ezen felül pedig még nyelvvizsgára lesz szükség, ami általában az IELTS vagy TOEFL, de minden egyetemnek van valamilyen elvárása.
- Mennyire van lehetőség munkát vállalni diákként és milyen költségekkel jár az ottani életed? Mennyi pénz kell a kiadások fedezésére havonta?
Az élet drága. Nem nagyon lehet munkát találni, pláne nem egyetem mellett, szóval ha nem tudnak neked mindent otthonról fizetni, akkor elég necces. Én dolgoztam mielőtt kijöttem és volt sok félretett pénzem, de lassan már azt is felélem. Sajnos nem osztogatják két kézzel a flexibilis munkaidejű diákmunkákat, rendes munkát egyszerűbb lenne találni, de az is alig van, meg ha van is, nem neked fogják adni, mert külföldi vagy. De 8 órát meg amúgy sem tudsz bemenni minden nap, mert be kell járnod az óráidra. Azért vannak ilyen alkalmi munkáim grafikusként, szabadúszó illusztrátorként, csak hát az nincs mindig, de arra elég, hogy legyen pénzem kajára meg számlákra, viszont félrerakni nem lehet. A lakbérem kb. 80 ezer forint, azt a szüleim meg a nagyszüleim összedobják, csak jobb lenne, ha lenne munka, mert így elég szűkösen vagyok meg. Úgy 500 fontra volna szükséged havonta Edinburgh-ban, de mondjuk, ha valaki Glasgowba megy, ott lényegesen olcsóbb az élet, de ott is kelleni fog legalább 400 szerintem. Nagyon tetszik itt és szeretem, de tényleg kell pénz, hogy kigyere.
- Szóval lakást bérelsz. Hogy-hogy nem kollégium?
Azért nem koleszban lakom, mert a kolesz drágább, mint lakást bérelni. Nincsenek olyan koleszok, mint itthon, hanem általában az egyetemneknek vannak lakásaik, amiket kiadnak. Ami kolesz van, az általában magánkollégium és rosszabbul jössz ki, mintha bérelnél egy lakást. Van egy egyetemi kolesz, de csak első évben lehet odamenni, és csak akkor, ha külföldi vagy, utána kidobnak onnan is.
- Utazásra mennyire van keret és lehetőség, akár környező országokba, akár belföldön?
Belföldön elég drága utazni. Egyszer lementem meglátogatni a barátaimat Saffordban, és igazából 4 óra vonatút sokkal drágább volt, mint elrepülni Dániába, mert onnan egész jól működik ez a fapados rendszer. Angliában egy fokkal jobb, ott jár a Megabus, amivel ki lehet fogni jó árakat, ha elég előre tervezel. De olcsóbb elrepülni máshova, mint országon belül utazni, úgyhogy én annyira nem mászkáltam. Egyszer felmentem a Skót-felföldre, nagyon északra, az nagyon jó volt, de nagyon drága.
- Milyen volt a kezdeti időszak?
Én pár hónappal tanévkezdés előtt mentem ki, ami elég nagy szívás volt, mert kiderült, hogy hiába vettek fel az egyetemre, nem számítok diáknak a tanév első napjáig. Kimentem májusban, és szeptemberig kellett fizetnem mindenféle extra tax-et. Mert úgy van, hogy ha diák vagy, nem kell fizetned ezeket a díjakat, mint pl. a vízdíj, csatornázás, stb., amiket amúgy kötelező, ráadásul úgy, hogy minél puccosabb lakásban élsz, annál többet kell fizetni, de ha csak diákok laknak a lakásban, akkor nem. Ezt leszámítva, már elsőre nagyon tetszett az egész és jól éreztem magam.
- Sikerült beilleszkedni? Milyen volt a fogadtatás?
Az egyetemen elég sok külföldi van, úgyhogy ott nem volt ezzel probléma. Inkább a bárokban szoktak beszólogatni, de ott is csak azok az öregebbek, akik arra szavaztak, hogy Skócia legyen független. Mindig van valami vén bolond, aki letámad minket a pubban a barátnőmmel, hogy “Magyarországon nem voltak egyetemek? Ide kell jönni egyetemre? Miért nem volt jó ott?”, és ezt általában nem ilyen érdeklődő stílusban, hanem a full agresszív módon. De általában nem ez a megszokott, mindenki tök kedves. Ezért is olyan lehangoló hazajönni, mert itt mindenki olyan életunt és utálja a munkáját, ezt pedig rajtad vezeti le. Skóciában nem szemétkedik veled senki, mert utálja a munkáját. Pedig nyilván a szar munka, ott is szar munka, csak ezt nem érzékeltetik veled.
- Milyenek a bulizási és kulturális lehetőségek? Mennyire drága az alkohol?
Az alkohol elég drága, legalábbis magyar viszonylathoz képes mindenképpen, főleg beülni valahova. Mi Edinburghban nem nagyon szoktunk eljárni bulikba, de van egy pub-unk, ahova beülünk elég rendszeresen és ott sörözgetünk. Edinburghban van valamennyi kultúra, van színház, ahol vannak nagyobb előadások, múltkor a Wicked-et néztük meg. De ha bulizni akarsz, akkor inkább Glasgowba kell menni, főleg, ha koncertre akarsz menni, eddig az összes koncert, amire elmentem, az Glasgowban volt.
- És az egyetemen mennyire lehet barátkozni?
Nem nehéz, mert van egy csomó society, vagyis klub, ahova be lehet lépni, és ott össze tudsz akadni olyan emberekkel, akik ugyanazt csinálják, mint te. Mindig vannak pub-nightok, amikor hetente egyszer elmegy a society inni és az elég jó, mert mindenféle dealeket kapnak a pub-okban. Általában van ingyen kaja meg pia, úgyhogy olcsón meg lehet úszni, ha societyvel mész bulizni.
- Milyen az oktatás színvonala? Ajánlanád az egyetemet?
Én szeretek oda járni, mert a hangulat és az oktatás is nagyon jó az egyetemen. Az az egyetem, ahova én járok elvileg nagyon menő top listát egyetem, de a japán szak nincs benne a top 10-ben, szerintem. Szóval ez is attól függ, hogy milyen szakra akarnak menni, akik itt tervezik a továbbtanulásukat. Bár azért a japán szakra sem panaszkodom, mert kiküldtek Japánba, csak ez sem volt annyira szervezett.
- Hogy néz ki a kreditrendszer?
Skóciában is kreditek vannak, de nem úgy mint itthon, máshogy van elosztva. Amíg itthon felveszel rengeteg 1-2 kredites tantárgyat, hogy 3 év alatt összegyűljön a 180, addig ott 120 kreditet kell csinálni egy évben. Nekem első évben 3 tantárgyam volt, három 40 kredites tantárgy. Nekem ez nem tetszett itthon, hogy csomó olyan dolgot kellett tanulnom, aminek semmi köze nem volt a szakomhoz, mégis fel kellett vennem a kredit miatt, közben meg mondjuk csak 3 japán órám volt a héten, Skóciában viszont rendesen 6, és általában 3-4 tantárgyam van egy félévben.
- Milyenek a követelmények a teljesítményt illetően?
Nagyon rendesek és megértőek a tanárok. Nincs ilyen durva nácizás, ha mondjuk nem adtál le valamit, hanem lehet kérvényezni extensiont, vagyis meghosszabbítani a határidőt. Ha túl izgulós vagy vizsgán, vagy valamilyen okból kifolyólag nem szereted a csoportos teszteket, akkor kérvényezheted vizsga előtt, hogy téged egy külön teremben vizsgáztassanak, ahol nem kell 600 emberrel együtt ülnöd, hanem egyedül is lehetsz. Vagy például, ha diszlexiás vagy, akkor kérhetsz extra időt a vizsgádra.
- De ha valaki jó jegyet akar, akkor azért elvárják, hogy magas színvonalon teljesítsen?
Alapból az van, hogy elvileg 100% lenne a maximum, de 100%-ot senki nem kap. Általában 75%-ról indul minden, de ha valaki 70%-ot kap valamire, akkor már gyanúsan nézünk rá. Egyszer elmagyarázta nekünk az egyik tanár, hogy pl. az attendance 5%-ot számít, de úgysem fogod megkapni soha az 5%-ot, max. 3-at, mert hogy nézne ki a külső vizsgálóknak? Gyanús lenne, mert nincs tökéletes attendance, mivel ez nem csak azt jelenti, hogy bent vagyunk órán. Le van bontva , hogy mire mennyit lehet kapni, a végső eredmény az órák látogatásából, attendance és participation-ből, esszékből és a vizsgából tevődik össze.
- Akkor mesélj egy kicsit Japánról. Hogy indult?
Hát kiderült, hogy annyira mégsem király az, hogy kiküldenek minket. Elég hézagos volt a tájékoztatás, első évben nem szóltak róla, hogy amúgy ahhoz, hogy megkapd a japán vízumot, egy papírt kell beküldeni, hogy neked van 1 millió Jennek megfelelő pénz a bankszámládon. És ezt 3 hónappal a kiutazás előtt közölték, hogy akkor ezt így a vízumkérelemhez hozzá kéne csapni. Ez azért kellett, hogy tudd bizonyítani, van annyi pénzed, amiből egy évig megélsz és nem lesz probléma. Aztán a kezdeti nehézségek után végül kimentem Japánba. Úgy van az egyetememen, hogy van egy rangsor a diákokról, ami nem publikus. Tehát a diákokat rangsorolják, aztán minket megkérnek, hogy mi rangsoroljuk a partneregyetemeket aszerint, hogy hova akarunk menni. Engem Tsukubába küldtek ki, merthogy ott volt egy kanadai nyelvészet professzor, aki úgy volt, hogy majd segít nekem a szakdolgozatommal. Hát, soha senki nem mondta el nekem, hogy ki ez a kanadai professzor, és tuti, hogy egyáltalán nem találkoztam vele soha, és szerintem még azt sem tudta, hogy létezem, nemhogy várt volna.
- Milyen volt a megérkezés élménye?
Az elején még nem nagyon tudtam, hogy mi hogy van, olvasni meg beszélni sem tudtam elég jól, aztán később már sokkal komfortosabban mozogtam mindenfele, de először persze megvolt a kultúrsokk. Amin nagyon kiakadtam, az a japán wc-k. Van rajtuk egy kis zenélő doboz, hogy ne hallják, amikor végzed a dolgod, meg van benne fenékmosó, és fűtve van az ülőke is; ha valami hiányzik Japánból, az a fenékmosós zenélő wc. Meg van olyan, ami saját magát kitisztítja és illatosítja is. A japán wc egy csoda.
- Milyen volt a szállás?
A kolesz, ahova berakják a külföldi diákokat elég furcsa volt, mert már vagy 40 éve nem újították föl, úgyhogy egyrészt elég rosszul nézett ki, másrészt, tele volt csótánnyal, akármint csináltál. Első héten pedig elázott a szobám, de úgy, hogy bokáig ért a víz a szobámban, és amikor ezt először bejelentettem, nem hitték el, mert ha külföldi diák vagy Japánban, akkor azt gondolják, hogy csak panaszkodsz. Kellett vinnem egy videót, hogy elázott a szobám, akkor már elhitték és intézkedtek.
- És a többiek, akik kijutottak, merre mentek és mit tudsz arról, hogy hogyan érezték magukat?
Mindenki jól érezte magát, én is, csak mehettem volna jobb helyre is, de az biztos, hogy mindannyiunknak felejthetetlen élmény marad ez az időszak. Sok helyre lehetett menni az egyetemről ezért is tűnt jobb lehetőségnek, mint az itthoniak. Voltak Sapporóban, Hokkaidó szigetén, volt Tokióban legalább nyolc ember, Kiotóban hárman, Osakában páran. A Károliról például Osakába lehet menni, és két embert ismerek is onnan, akik kijutottak, de mindketten elkezdtek egy párhuzamos BA képzést a japán szak mellett, és azokról a szakokról pályázták meg, azon keresztül mentek ki, mert az előny volt, hogy beszélnek japánul, de más területről érkeznek.
- Mennyit követelnek a tanárok?
Tőlünk annyira nem, de volt olyan osztálytársam, akinek nagyon sok munkája volt, 25 órája volt egy héten, és amellett még internshipet is csinált. Én össze-vissza vettem fel tantárgyakat, volt olyan tantárgyam, amire kétszer mentem be és négyest kaptam, de szerintem ez nem jellemző, ha rendesen odajársz, akkor biztos nagyobb az elvárás.
- Mennyi tárgyat vagy kreditet kellett felvenni?
8 periódusnyi órát kellett felvenni, ami nekem 6 tantárgy volt. Arra nem volt lehetőség, hogy a japán egyetemen teljesített tárgyakból szerzett krediteinket megkapjuk Edinburgh-ben, csak a minimumot kellett teljesíteni, de ennél vehettem volna fel többet is.
- Milyenek a japánok a sztereotípiákon túl?
Mindenki nagyon kedves és tisztelettudó. Két fajta ember volt: olyan, aki nagyon szerette a külföldieket, és olyan, aki annyira nem, de általában ők sem mutatták ezt nagyon, nem bunkóztak bele az arcodba, csak érezted, hogy nem annyira akar együttműködni. És nagyon tiszták. Minden nagyon szép tiszta, graffitiért például le kellett menni Osakáig, hogy egyáltalán találjunk egyet. A közbiztonság is nagyon jó, éjszaka például simán sétálhattam egyedül Tokióban, és egyáltalán nem volt az az érzésem, hogy mindjárt valaki rám ugrik és kirabol vagy megerőszakol, ez tökre nem volt meg. Meg el lehetett menni egyedül úgy egy kocsmába inni, hogy nem az volt, hogy mindjárt nyolcvanan erőszakosan rám nyomulnak, hanem legfeljebb odajönnek beszélgetni, aztán max. egyszer bepróbálkoznak, de értenek a visszautasításból.
- És a japán fiúk?
Ezt nem nagyon tudom megmondani, mert azóta is ezen röhög az összes barátnőm, hogy elmentem Japánba és az egyetlen pasi, akivel összeakadtam, az magyar volt. Amúgy ha külföldi vagy, akkor rád tapad az összes japán pasi, de nem nagyon tudnak mit kezdeni a nőkkel, tehát rád hajtanak, de aztán semmi.
- Japánban is könnyű volt a közösségi életbe bekerülni?
Japánban is voltak society-k, és egy hely volt, ahova az összes külföldi járt, az a language exchange club. Elmentem egy fotószakkörre is, ami japánul volt, úgyhogy azt ott kellett hagynom, mert egy szót nem értettem. Úgyhogy inkább olyanokkal lógtam, akiket ismertem óráról.
- Milyen az éjszakai élet?
Bulizni ott, ahol én laktam, annyira nem lehetett, mert az egy kis város volt, amit Tokió vonzáskörzetébe azért építettek 60 éve, hogy a Tokiói Egyetemről le tudják dobni az embereket, akiket nem akartak Tokióban. Szóval nem nagyon volt semmi, csak egy kis bulinegyed négy bárral. Viszont Tokióban elég sok lehetőség van, járkáltunk koncertekre, meg a karaoke az egy remek dolog és nagyon olcsó is, egy hét órás karaoke-ra beültünk 1500 Jenért és ahhoz volt ingyen üdítő meg ingyen fagyi, hogy ki ne száradjon a torkunk. A karaoke mellett a másik a Nomihodai nevű intézmény, ami úgy működik, hogy befizetsz 2 órát és annyit iszol, amennyit bírsz, és ezt néha tudod kombózni a karaokeval, és akkor aznap este igen vad buli van.
- Drága az alkohol? Miket lehet inni?
Annyira nem, főleg ezek az all you can drinkek elég jók szoktak lenni, mert hát a japán alkoholtűrésre van dizájnolva. Sört, sakét és umeshut, ami egy szilvából készült ital.
- Az milyen? Az umeboshiról már hallottam, amit másnaposság ellen isznak, és nagyon savanyú.
Az ume a szilvát jelenti, ez teljesen más, ez nagyon gelly, nagyon édes.
- Hogy tetszett a japán konyha?
Volt az egyetemünkön egy verseny, hogy milyen furcsa/gusztustalan kaják vannak, és mindegyikhez volt valamennyi pont, amit össze lehetett szedni. Az umeboshi az alján volt 5 ponttal, és volt a 30 pontos, valami tengeri cucc, aminek már akkor, amikor megvettem, olyan szaga volt, mint egy több hetes hullának és úgy nézett ki, mint egy tehénbél. Ezek tipikusan azok a dolgok, amiket, ha kimész a piacra, csak a nagyon öreg kis koreai nénik vesznek meg, de ezt a halat még ők is nagyon messzire elkerülték. Konkrétan 0 pénzért dobták utánam a szupermarketben, semmit nem lehetett belőle csinálni, próbáltam recepteket keresni az interneten, valaki a végén pizzára rakta rá, de úgy is nagyon gusztustalan volt. Aztán egy idő után felhagytam az állatok evésével. Amúgy elképesztő jó volt a kaja, és bár sokat főztem magamra, étterembe járni is megérte. A kampuszon volt egy csomó étterem, ahol nagyon jó kajákat lehetett kapni szinte fillérekért. A Takoyaki például elég jó kaja, olyasmi, mint a palacsintatészta és ez van mindenfélével megtöltve, polippal meg ilyenekkel.
- Mennyire tudtatok utazni?
Elég jól, többet mint Skóciában. Elég drága Japánban is, de évente háromszor van egy speciális vonatjegy, ami 10.000 Jen, ami kb- 25-30 ezer forint. 1 hónapig érvényes, 5 napig korlátlanul lehet vele utazni, és te választod ki, hogy melyik 5 napon. A rendes vonat amúgy nagyon drága, ezzel a jeggyel csak nagyon lassú vonatokon lehet utazni, de még így is jó volt. Amúgy a tömegközlekedés sem drága, a japán metró jegy elég baráti, állomástól állomásig veszed a jegyed ezért nem vesz senki havi bérletet, mert a távolságot fizeted. Skóciát én ilyen szempontból drágábbnak találom, mert ott csak fix jegy van, és ha csak egy megállót mész, akkor is 1.5 £.
- Hány városba jutottál el?
Nagyon sok helyen voltam. Ugye Tokió mellett laktam, úgyhogy oda viszonylag gyakran mentem, elmentem Naganóba, ott voltunk egy ideig, meg körbejártuk a környező várososokat. Az fent van északon, ott lehetett síelni, meg ott vannak a hómajmok, akik beugranak az onsenba (forró vulkanikus gyógyfürdő) fürdőzni. Voltam Nagoyába, Kiotó, Oszaka. Kiotó nagyon szép hely, oda sokszor visszamentem. Elmentem Okonawára is, az a sziget nagyon délen, már majdnem Taiwan mellett, de oda csak a hasamat süttetni mentem. Okanawában nagyon jófejek voltak az emberek, sokkal közvetlenebbek, mint az összes többi helyen. Lementem egyszer Hirosimáig, az is jó hely volt. Ha visszaköltözhetnék Japánba, akkor vagy Kiotóban vagy Hirosimában szeretnék lakni.
- Mi a legjobb élményed, kedvenc emléked?
Például Okanawában nagyon jól éreztünk magunkat az emberek közvetlenségének köszönhetően is. Egyik este, amikor lementünk a partra, egy csapat fiúba botlottunk, akik leálltak velünk barátkozni. Nagyon kedvesek és érdeklődök voltak, meghívtak minket mindenfélére, és nem vártak semmilyen ellenszolgáltatást cserébe, egyszerűen tényleg csak barátkozni akartak, meg tudni, hogy honnan jöttünk. Az egy jó este volt.
- És most, hogy újra Skóciában töltöd az utolsó éved, mi a terv, miután végzel?
Szeretnék még visszamenni Japánba, egy-két évre mindenképp, nem látogatni, hanem lakni és dolgozni, de ennél hosszabb időre valószínűleg nem mennék. Skóciában elég jól és otthonosan érzem magam, úgyhogy amíg kitalálom, hogy legyen tovább, addig inkább itt maradnék. Terve van még Dánia is, de nincs konkrét jövőképem.
Borítókép: myeducationbuzz.com
