5 dolog, amit muszáj kipróbálnod, mielőtt felnősz

Rovat

Megosztás

„Olyan hamar felnőnek…” – halljuk a nagymamáktól meglehetősen (talán inkább túl) sűrűn. A meglepő benne azonban az, hogy végtére is: igazuk van! Mindössze 18 évünk van arra, hogy legálisan is gyermekként viselkedjük. Persze, vannak, akik kicsit előrébb hozzák, vagy éppen kitolják a gondtalan gyermeklét határait. Összegyűjtöttünk neked 5 dolgot, amit mindenképp ki kell próbálnod, mielőtt felnőttségre adnád a fejed.

Légy igen-ember!

giflove.beon.ru

Próbálj ki mindent, amit csak a sors eléd tár! És azt is, amit nem… Keresd a kihívásokat, mondj igent mindenre, mert ahhoz, hogy pár év múlva már valóban tudd, mivel szeretnél majd foglalkozni, minek szeretnéd szentelni az életed, ahhoz sok mindent meg kell tapasztalnod! Ehhez pedig melyik korszak lenne a legjobb, mint a mostani? Most még nincsen tétje semminek, amibe belefogsz, de Felnőttként már nem biztos, hogy lesz időd, energiád, lehetőséged új dolgokra. Ráadásul, gondolj csak bele: ha egyszer, mondjuk, te leszel a miniszterelnök(nő), aligha hagynának, hogy egyedül fedezd fel az El Camino ösvényeit. 😉

Árulj limonádét!

successignited

A limonádébiznisz az amerikai diákálom! De miért ne lehetne a magyar diákoké is? A hűsítők árusítása remek nyári projekt, összehozza a haverokat, bevonja a szülőket a barkácsmunkába, és nem mellesleg még bevételt is hoz. Mivel a kertvárosi limonádéstand nem egy megszokott látvány, egészen biztosan mindenki felfigyel majd rátok!

Használd ki április elsejének minden pillanatát egy jó mókára!

april-fools-pranks3

Fogkrém a kilincsre, pukipárna a székre és további mókás trükkök végtelen sora! Használd ki az időt, amíg még megteheted, és próbáld ki az összes áprilisi tréfát!

Építs bunkert!

babble

Nem, nem vagy túl nagy hozzá! Még belefér egy jó kis bunkerépítő délután! Használj fel mindent, ami a kezed ügyébe kerül: szárítót, vasalót, paplant és pokrócot! Élvezd ki a gyermekkorod utolsó éveit, és bújj el a világ elől a pihe-puha erődödbe!

Hintázz a játszótéren!

1309854711-Z4Frhn

Magyarországon még nem jött divatba, de külföldön már sok helyen felkapott szokás: a játszótereken csak 18 éven aluliak tartózkodhatnak. Bár felmerül a kérdés: ha a gyerek esik, mégis ki fogja elkapni? Nekünk most nem is ez a lényeg, hanem hogy futás, és legyen tiéd a legjobb hinta, hajtsd magad jó magasra, és élvezd a körülötted süvítő szellő simogatását!

Fotók: demotivalo.hu, makeit-loveit.com, huffingtonpost.com, allpetoncreative.com, pinterest.com

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta