5 plusz 1 dolog Vastag Csabáról – Te tudtad róla ezeket?

Rovat

Megosztás

Mit gondol a külsőségekről az X-Faktor első évadának győzetese, Vastag Csaba? Mit néz meg egy nőn legelőször, és mi jellemzi a munkáját, valamint miként próbál ügyelni az egészségére? Következzen öt plusz egy olyan dolog Vastag Csabáról, amin lehet még te is meglepődsz.

Külsőségek

Az év legsármosabb férfiai között szerepelt 2013-ban a Glamour díjátadó gáláján. Az énekes akkor azt nyilatkozta a Divatikonnak, hogy meglepte a jelölés. Erősnek vélte a mezőnyt, de elmondása szerint nem szereti magát összehasonlítani másokkal.

„A küllemi összehasonlítás nekem kicsit olyan, mint a lóvásár. Nem igazán biztos, hogy az alapján kell bárkit megítélni, hogy milyen a külleme. Mi sokkal inkább szeretnénk a zenére fókuszálni és erre odafigyelni.”

– mondta az énekes.

Az első dolog, amit megnéz egy nőn

„Mindent.”

– Vastag Csaba így fejezte ki magát korábban a Glamour díjátadó gáláján, majd hozzátette, hogy a stílus fontosabb szerepet játszik nála, mint a testi arányosságok. Emellett természetesen fontos számára, hogy összhangban legyen a nővel, és hogy tudjanak beszélgetni.

27746
Fotó: joy.hu

Munka & Magánélet

Nagyon sokat dolgozott miután megnyerte a versenyt. A nyereményútját is lealkudta két hétről egy hétre egy premier miatt, pedig hosszú idő után az lett volna szinte az első alkalom, hogy rendesen kipihenje magát.

Nem rég véget ért Csaba tizenegy éven át tartó párkapcsolata. A szakításban állítólag közre játszott az is, hogy az énekes túl sokat foglalkozott a karrierjével, valamint az, hogy rengeteg női rajongó vette körül. A zenész egyébként sosem szerettem igazán kitárulkozni a magánéletéről a sajtónak.

Egészség

Tudja, hogy mennyire fontos az egészség, és igyekszik odafigyelni a táplálkozásra is. Mivel Veszprémből jött, és hárman vannak testvérek, így hozzá szoktak a házias, nagy adagú ételekhez. Odahaza kiskora óta maguknak termelik a szülők a zöldségeket és gyümölcsöket és tudja, hogy ezek sokkal értékesebb, finomabb, tápanyagban gazdagabb és egészségesebb ételek. Ettől függetlenül nem minden ételre mond nemet.

Fotó: ocdn.eu
Fotó: ocdn.eu

Üzenet

Fontos számára, hogy dalaik valamilyen üzenetet sugalljanak, de tudja azt is, hogy érdemes figyelem tartani, hogy számaik populárisak legyenek, hiszen akkor nagyobb közönséget tudnak elérni. A dalaikat többen írják általában. Szerinte így sokkal változatosabbak a zeneszámaik. A szerelem mellett, a Föld jövőjéről is írtak már dalt. Tudja, hogy az évek alatt egyes alkotásukra másképp gondolhat majd vissza, de úgy véli, hogy a jelen időben azt próbálja átadni a hallgatóknak, amit akkor érez és gondol.

Ikonok

A régebbi zenészekkel sok emberrel megismerkedett, akik közül sokakra fel néz, és jó baráti kapcsolatot ápolnak. Örömmel találkozik velük. Szereti Müller Péter írásait, Demjén Ferenc zeneszövegeit, de Nagy Feróval is jóban van.

 

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával készült.

NKA_logo_2012

cstp-logo-web-small

 

Forrás: Divatikon, Blikk, Alföld TV, Viva Natura TV, Life Network TV – Kávészünet

Borítókép: koncert.hu

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta

Előző cikkAnyák napja van!
Következő cikkHolnap magyarérettségi!