Ezt nézed:  / Hírek / Pszicho, szex / 5 visszataszító dolog, amit utálunk a nőkben

5 visszataszító dolog, amit utálunk a nőkben

Miután megnéztük, mit tennénk, ha lányok lennénk egy napra, most arról kérdeztük a Középsuli szereplőit, hogy mik azok a tulajdonságok, illetve jellemző viselkedések, amit kifejezetten utálnak párjukban vagy lány barátaikban. A cikk végén szavazhatsz, hogy melyiket találod te a legvisszataszítóbbnak.

1. “Semmi”

Kezdjük a legegyértelműbbel. A nőnemű társaink valamikor Krisztus előtt 80000 évvel, még a hagyományos beszéd kialakulása előtt bogyószedegetés után rájöttek, hogy mivel lehet felcseszni az agyát himnemű párjuknak a legegyszerűbben, miután az megjött a munkából. Legyen mögötte bármilyen ok vagy sem, a random hisztik és sértődések kezdődő szava mindig a “semmi”. Ami persze úgy folytatódik, hogy “csak annyi, hogy”. Meg lehetne ezt beszélni normálisan is, de azért megadják az alaphangot egy jó vitára függetlenül attól, hogy van-e rá szükség, vagy sem. Nők…

2. Végbélhangok

Van ez az elmélet, hogy ami a férfiaknál Al Bundy óta kötelező céleszköz a kanapé és ezáltal a TV elfoglalására, az a nőknél nem is létezik. Pontosabban fenékhangok és szagok helyett rózsapermet szabadul a levegőbe, ami által szebb lesz a világegyetem (egyesek szerint Isten is nő és ő fingta, bocsánat, eregette a csillagokat a helyükre). Ennek hatására (bár teljesen normális jelenség) igencsak kellemetlen, amikor a hagymás bab után a legjobb Piedone filmeket meghazudtoló csattanás hangokat ereget a mellettünk ülő úri hölgy a kanapéra. De a világ ettől szép  – legalábbis egyesek szerint.

3. Betéthasználat

Kifejtem. Adott a minden hónapban előforduló ciklus. Ezt amúgy is megelőzi egy 3-6 napos (hölgye válogatja) hisztiroham és pocakfájás, ami többnyire megsokszorozza az 1. pontban leírtak gyakoriságát. Viszont, e mellé rettentően visszataszító látvány, amikor az amúgy csinos párunk felveszi a fekete csipketangát (itt már el is felejted, hogy szexről szó sem lehet – hacsak 😉 ), cserébe átüt rajta a fehér szárnyas betét. Két megoldást javasolnék: vagy ne sétáljatok lányok ilyenkor bugyiban a lakásban, vagy valami olyat vegyetek fel, ami eltakarja ezt a látványt.

4. Túlzott alkoholfogyasztás

Ez inkább működik oda-vissza, mint sem csak a nőkre lenne igaz, de az általános közvélekedést sokkal jobban bosszantja, ha egy fiatal tinilány fekszik az utcán enyhe alkoholmérgezéssel, mintha fiú társai tennék ugyanezt. És igen, e miatt is elképesztően undorító dolog, amikor a kedves lány a 3 feles és vodka-narancs kombó után azt se tudja, hol van. Egyszerű a megoldás: vagy tanuld meg, hol a határ, vagy ne igyál!

5. Az utolsó szó

Végére is értünk. A legegyértelműbbel kezdtünk, a másik alapvető ponttal fejezzük be. Már ha tehetném, mert rengeteg lányolvasó ki lesz akadva a cikktől, és folyamatosan vitáznának velünk arról, hogy mennyire irreális és gonosz dolgokat képzelünk róluk. De ők nem ilyenek. Ők nem vitatkoznak velünk ok nélkül és nem folytatják a mondandójukat addig a pontig, amíg nekünk el nem megy a kedvünk az egésztől és csak annyit mondunk: oké, igazad van. Ez nekik nem elég, hozzá kell tenniük, hogy persze, hogy igazam van. Mert, miért is lehetne a férfié az utolsó szó? A nőt teremtették utoljára, akkor övé az utolsó szó is. Az ne zavarja őket, hogy a bordánkat adtuk cserébe (legalábbis Ádám, szegény tuskó, magányában hazavágta a tökéletes teremtést azzal, hogy nem akart állatokkal hálni – Bezzeg Ciccolina megoldotta) és még a hülye almát is letéptük nekik. Komolyan, legalább egyszer engednék, hogy befejezzük a vitát kedvünk szerint…

5 visszataszító dolog, amit utálunk a nőkben!
Szavazz!