5+1 dolog, amit csak az első munkahelyeden tanulhatsz meg

Rovat

Megosztás

Életed első munkáját elvállalni igen komoly lépés. Belekóstolsz a felnőttek rohanó világába, megtudod, mennyit is kell dolgozni azért a bizonyos koncertjegyért. Ráadásul nem csak a pénztárcád telítődik, de lelkileg is nagy változásokon mehetsz át. Íme, 5+1 dolog, amit csak az első munkahelyeden tanulhatsz meg.

1. A hosszú vakáció már csak emlék

Ha nyári munkára adod a fejed, bizony, az a vakációra szánt idő radikális csökkenésével jár. Munkától függően, nyáron is kelhetsz majd reggel hatkor, és robotolhatsz a forróságban. Persze, mindennek megvan a maga előnye, míg a többiek a tévé előtt lazsálnak, addig te megkeresheted akár az egész évi zsebpénzedet is.

faceportal

2. Elvárás a gondolatolvasás

Na jó, talán nem elvárás, de nagyon sok piros pont jár annak a dolgozónak, akinek nem kell mindent a szájába rágni, mert magától is tudja, mi a dolga. Gondolkozz előre, és ha kész vagy egy feladattal, haladj is tovább a következőre, anélkül, hogy kérni kéne rá. Így, ha a főnök megkér, töröld le az asztalokat, hogy büszkén felelhesd: már az is kész van! Voilá! Zsebeld be az elismerő pillantásokat és a piros pontokat!

3. Ideje új szintre emelni a telefonálási tudományod

Főleg irodai munkáknál jellemző, hogy a messzebb lévő szobákból inkább telefonon hívnak fel, ahelyett, hogy személyesen átbattyognának. Ez teljesen normális, az idő pénz. Ha te is ilyen munkahelyre kerülsz, első lépésként figyeld meg, hogyan veszik fel a telefont a többiek, vagy hogyan hívnak másokat. Ciki lenne „csá mizu, főnökkel” köszönni a felettesednek, ha ő a „jó napothoz” van szokva.

4. Kérdezni kell

Ne félj attól, hogy hülyének néznek, vagy zavarnád őket a kérdéseiddel. Egyrészt a többiek is jártak egykor a te cipődben, és remélhetőleg emlékeznek is rá, ezért kedvesen, segíteni fognak neked. Másrészt pedig csak az ő munkájukat segíti, ha nem kell minden anyagodat órákig javítani, vagy ha nem teszed tönkre az új fénymásolót! Szóval csak bátran, a kérdésekkel mindenki nyer!

munkahelyiterror.blog.hu

5. Tudni kell nemet mondani

A minőség fontosabb a mennyiségnél. Ha látod, hogy nem fog beleférni az idődbe, amire megkérnek téged, ne félj nemet mondani rá. Légy őszinte, ez mindig a legcélravezetőbb, és a főnökeid is értékelni fogják, ha mindig tudják, hányadán is állsz a feladatokkal.

+1 Ismerkedni, ismerkedni!

A networking művészetét ajánlatos már a legelején elsajátítani. Ez nem jelent mást, mint ismerkedni a körülötted lévőkkel, és lehetőleg olyan mély, és pozitív (!!!) benyomást tenni rájuk, hogy később is emlékezzenek rád. Ki tudja, ki vezethet el a következő főnöködig! Legyél kedves mindenkivel, de vigyázz, ne keverd össze a kétszínűséggel!

De vajon a szakértők mit gondolnak a fiatalkori munkavállalásról? A 14. kerületi Teleki Blanka Gimnázium iskolapszichológusát, Varga Annát kérdeztük. Elmondása szerint két csoportra osztható a munkát vállaló diákok köre: a nyári munkát vállalókra, és azokra, akiknek év közben is muszáj dolgozniuk a boldogulásért.

„Korábbi munkahelyemen már találkoztam számos olyan diákkal, aki a rossz anyagi háttér miatt rákényszerült arra, hogy iskola mellett is munkát vállaljon. Iszonyatosan kemény feladat egy diák számára egyszerre két helyen teljesíteni. Ugyanakkor ezeknél a gyerekeknél világosan látszott, hogy megerősödtek, felnőttebbé, komolyabbá váltak, és nem volt kérdés számukra, hogy nap mint nap tenni kell a dolgukat.”

 

Mit tanulhatnak a diákok a nyári munka alkalmával?

„Fontosnak tartom, hogy a gyerekek a nyári szünetben kipihenjék magukat, azonban a két és fél hónapos nyári szünetbe, úgy gondolom, belefér egy kis munka is. Ha csupán két hétre mennek is el dolgozni valahova, akkor is rengeteg olyan kompetenciával gazdagodhatnak, amelyeket az iskolában egyáltalán nem is hagynak nekik elsajátítani. Ezek közé a kompetenciák közé tartozik, hogy megtanulnak rendelkezni önmagukról, felelősséget vállalni saját magukért és megérteni, hogy a döntéseiknek, bizony, súlya van. És, ami talán a legfontosabb, megtanulhatnak nemet mondani. Ez az iskolában nem egy választható opció. Nem dönthetik el, hogy akarnak-e tanulni vagy sem, hiszen mind a tantestület, mind a szülők hatalmas elvárásokat támasztanak irányukban.”

 

Első munkahely
Te vállaltál már diákmunkát valaha?

Fotók: blog.studentlifenetwork.com, munkahelyiterror.blog.hu, faceportal.hu

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta