Nem csupán lelki sebhelyei vannak azoknak, akik traumán estek át. Testük őrzi emléküket.
Ha nem egy gyerekkori esemény hőslenyomata, akkor viselőjét gondolatban már rég elkönyveltük veszélyesnek vagy kriminálisnak. Emiatt a populáris kultúra rejtegetni vagy szégyellni való dologként tekint rá.
Ezen szeretne változtatni az a 10 ember, akik kamera elé álltak, és elmesélték történetüket. A sebhelyek mögött olyan személyek vannak, akik traumaként cipelik életük végéig ezeket a sérelmeket. Ez a fotózás terápia. Segít megtanulni együtt élni ezekkel a múltbéli lidércekkel, amik ott bújnak a reggeli kávé vagy a bevásárló táska alján. Akárhová mennek, kísérti őket az emlék, egy életen át. A “Sebhelyek mögött” fotósorozat szeretne változtatni azon, ahogy a sebelyekre nézünk, és segíteni azoknak, akik testükön viselik sérelmeik látható nyomait.
1. Maya
18 hónapos kora óra epidermolízis bullosában szenved. Eleinte könnyebb volt együtt élnie ezzel a betegséggel, kezelhető volt, aztán az utóbbi időszakban kezdett romlani az állapota. Sokkal kevesebb dolgot élhet át, és ez az élete korlátjává vált. Nagyon ritka bőrbetegségről van szó, amely életveszélyes is, de nem kap elég figyelmet. A kutatások finanszírozása annyira csekély, hogy már nem reménykedik a gyógymód feltalálásában. Ennek ellenére, megpróbál úgy élni, hogy nem hagyja hogy az életét irányíthassa, és emlékezteti magát, hogy ettől ő még mindig a régi önmaga, teljes értékű ember és reméli, hogy a jövőben képesek lesznek majd gyógyítani ezt a betegséget.
2. Mercy
“Sebhelyeimet egy családon belüli erőszak során keletkezett tűz következtében szereztem 29 évesen. Ekkor vált az életem egy nehéz utaztássá – de ez tett azzá, aki most vagyok. A legértékesebb és legdrágább ékszereimnek nevezem őket. Túléltem, képek készülhettek róla, felfedem nektek, és ha ezzel segíthetek, akkor nekem a legjobb!”
3. Tracey
“2012-ben sima megfázással diagnosztizáltak. Az arra kapott gyógyszerektől viszont rosszabbul lettem. Kihívtuk a mentőket, és azt mondták: “minden rendben lesz” – egészen 40 percig volt az. Megkértem a lányom, hogy csináljon vacsorát, felmentem az emeletre és elaludtam. De hiába próbáltak ébreszteni, nem keltem fel – csak már a kórházban. Nem ismertem fel a lányom és a barátomat sem. Agyhártyagyulladás, szívroham és kóma – ezeknek a jeleit viselem, de legyőztem és itt vagyok.”
4. Agnes
7 évesen egy gázrobbanás áldozata lett. 27 rekonstrukciós műtéten esett át. Úgy gondolja, hogy a sebhelyek gyönyörűek – és mesélni tudnak.
5. Megan
“14 évesen megmentettem egy elvadult lovat, Fly-nak neveztem el, és azonnal beleszerettem. Egy reggel a mezőn voltunk, a lovak legeltek, és Fly meg akarta rúgni a másik lovat, de véletlen engem talált el. Az egész arcom csupa vér volt, sokkot kaptam a rémülettől, hiszen egyedül voltam egy mezőn. Már 4 éve viselem ezt a sebet, néhány kórházi turné után már úgy gondolom, hogy nem kell eltávolítanom a sebhelyem, mert a szépség nem szimmetrikus!”
6. Bintu
“Amikor 11 hónapos voltam egy pohár forró tea leforrázott. Sosem láttam a testem heg nélkül. Amióta az eszemet tudom, ott van. Számomra ez természetes, sőt, úgy gondolom, mindenkinek van sebhelye valahol. Csak akkor érzem magam rosszul, ha új arcokkal találkozom, akik undorodva néznek rám. Ilyenkor mindig megijedek, hogy leettem magam, vagy valami rosszul néz ki rajtam, aztán észbe kapok: – Ja, hát persze, a sebhely!”
7. Sam
“14 éves koromban játszottam egy pisztollyal – és ez egy életre kerekesszékbe ültetett. Soha nem éreztem magam áldozatnak az állapotom miatt. A lelki és fizikai sérelmeim erősebbé tettek. Teniszezni akartam? Hát teniszeztem! Nem tart vissza. Most modellkedéssel foglalkozom, olyan emberekért, akik korlátozottak, de valójában nincsenek korlátjaik!”
8. Isabell
“Ma egy kicsit dühös vagyok a világra. Dühos vagyok, hogy 2 év és 2 nap, hogy nem érzem magam teljes embernek. 2 év és két nap, hogy varrtak, tűztek, de ma nem érzem egésznek magam. Dühös vagyok, azért ami történt, erről álmodom, 2 év és 2 napja. Nem érzem jól magam… de fogom!”
9. Chloe
“13 éves koromban kezdtem sanyargatni a testem, és azóta küzdöttem a problémával. Ahogy elkezded, egyre nagyobb fájdalmat akarsz okozni magadnak. Ez egy függőség, és el tudsz jutni arra a pontra, ahol már a plasztikai sebészek sem tudnak segíteni neked. A hegek elmondják a történetemet, a sok negatív élményt, amik a sebhelyekkel fakulnak. Nem fogom hagyni, hogy megváltoztassák a véleményemet, gondolataimat, kiállok értük.”
10. Zuzanna
Hemimelia a betegség neve. A csontok nem megfelelő fejlődését és működését jelenti. Műteni kell. Számtalan beavatkozáson esett át, különböző orvosok által. Ez a betegség több százezer embernél előfordult már. Az arcom miatt sokszor nem tudtam elfogadni magam, és persze a hegeim miatt sem. De ma már úgy gondolom, hogy ez az, aki vagyok, és nem fogom elrejteni az igazi önmagam.
Borítókép: eskipaper.com
