Nánai Hanna az első helyet szerezte meg az idei – virtuálisan megrendezett – Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokversenyen. A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum tanulóját a versenyről, beszédéről, terveiről kérdeztük!
Mi inspirált versenybeszéded megírásakor?
Már kisgyermekkorom óta része az életemnek a közösségi lét, életre szóló barátságok és emlékek otthonává nőtte ki magát ez az életforma. A cserkészet, az ifjúsági csoportunk, a különböző önkéntes mozgalmak megtanítottak inspirációt meríteni az egyes élethelyzetekben megélt pillanatokból és tapasztalatokból.
Versenybeszédem megírásakor is igyekeztem önmagamhoz hű maradni és a lehető legtöbb bennem lévő lelki értéket átadni szónoklat formájában.
Az életnél és a szeretet gyakorlásánál, annak mindennapi megélésénél talán keresve sem találunk nagyobb inspirációs teret, ezért amikor a barátság témáját kaptuk a versenybeszéd alapjaként, magától értetődő volt, hogy tárgyi tudásomat, amit a szónoki beszéd alapjairól sajátítottam el, társítanom kell az én kis belső világommal, hogy valami maradandót adhassak át.
Mi volt a legnehezebb része a pályázatnak?
Bár az utóbbi egy évben már alkalmam volt hozzászokni az online felületeken zajló versenyekhez, bevallom, a technikai rész most is okozott némi fejtörést és izgalmat a verseny alatt. Tudatosítani is nehéz volt magamban, hogy bár nem láthatom a közönség reakcióit és arckifejezéseit, beszédem ilyen körülmények között is meg tudja állni a helyét, ha az igazán mélyről és őszintén jön.
Szerinted mitől jó egy beszéd?
Beszédírás és mondás alatt valójában én a tapasztalataim ,,párlatát” tárom a zsűri és a hallgatóság elé, önmagam egészét, igyekezve valami maradandót és hiteleset átadni. És talán ezt is tartom egy jó beszéd alapjának:
a hitelesség, igényesség, és a szavak lelki szabadságot adó erejének összességét.
Nem utolsó sorban persze a magabiztosságot, a nyitottságot és a fejlődni vágyást is. Úgy gondolom, elengedhetetlen, hogy egy beszédben ne a valódi önmagunkat adjuk.
A te korosztályodban mennyire van igény olyan vitákra, beszélgetésekre, melyek mélyebb témákat is érintenek, és hosszabban ki tudod bennük fejteni a gondolataidat?
Akik ismernek, tudják már, hogy egy jó kávé mellett, velem órákig el tudnak beszélgetni szinte bármiről, ami eddigi életem során egy kicsit is megérintett, de olyan témákat is szívesen ecsetelek, amik újonnan keltették fel a figyelmemet.
Különösen fontosnak tartom, hogy merjünk vitákat kezdeményezni, érvrendszerek sorait segítségül hívni és beszélgetni, mert ez nemcsak tárgyi tudásunkat, de a lelkünket is formálja. Az élet számos lehetőséget kínál fel a „gyakorlásra”, csupán meg kell ragadni őket.
Van-e kedvenc beszéded híres történelmi személyiségtől, celebritástól, zenésztől, bárkitől, ami inspirál?
Ha inspirációra van szükségem én legtöbbször a versekbe menekülök, ez a sűrített és csodálatos világ minduntalan elkápráztat, és bár egyre gyakrabban hallgatok különböző beszédeket, interjúkat és beszélgetéseket, a legintenzívebben a versek vannak rám hatással.
Emellett sokszor érzem úgy, hogy a mindennapi emberek, akik körülvesznek, olyan erős és szilárd példát tudnak nyújtani, ami felér sok tíz szónoki beszéddel is.
A családom, barátaim, egyházi elöljárók és papok, a kisközösségek tagjainak életét szemlélve én is igen sok értékkel gazdagodom és inspirációt is sikerül gyűjtenem napról napra.
Hogyan képzeled el a jövődet? Érdekel a kommunikációs szakma?
Kisgyermekként el sem tudtam volna képzelni, hogy én valaha is egy kamera előtt beszéljek, hogy interjút, esetleg ripotot készítsek, de sokszor még azt sem, hogy egy tartalmas és könnyed beszélgetést folytassak számomra fontos és elismert emberekkel. Az évek során viszont úgy alakult, hogy a felbukkanó lehetőségeket megragadva egyre közelebb kerültem a média világához, és a különböző művészeti ágakba is belekóstolhattam. Az biztos, hogy sokat köszönhetek ezeknek a lehetőségeknek, legyen az szónokverseny, színházi előadás, vagy önkéntesség egy kulturális intézménynél.
Nem csak nyitottabb, de sokkal operatívabb és bátrabb is lettem ezek által, fejlődött az önbizalmam és nem utolsó sorban gazdagodott a lelkem.
Mindezekért nagy hálával tartozom az ebben engem segítőknek és támogatóknak! Volt, hogy kacsintgattam a kommunikációs szakma felé, viszont egyelőre még a jövő titka, hogy líceumi éveim után milyen főiskolához fog húzni a szívem.
Képek: Nánai Hanna
