Több kutatás is igazolta, hogy az, hogy hányadik gyermekként születsz a családodban, bizonyos mértékig hatással van a személyiséged további alakulására. Persze nem kőbe vésett szabályról van szó, de érdekes, hogy milyen máshogy is alakulhat a te, és a testvéreid sorsa, attól függően, hogy első, második, harmadik, stb. helyen vagytok a születési sorrendben. Nézzük először, hogy mivel jár a legkisebb gyermeknek lenni!
Gyakran gondolunk úgy a legkisebb gyerekekre, mint akik a legszerencsésebb helyzetbe születtek, hiszen még ha csak egy idősebb testvérük is van, akkor is ők számítanak a család legfiatalabb tagjának, a „kis kedvencnek”, akinek mindent szabad, és akinek minden jár.
Ha valaki nem első gyermeknek születik, azért kerülhet könnyebb helyzetbe, mert a szülei már máshogy viszonyulnak hozzá, mint a többiekhez. Amikor még tapasztalatlanok voltak a szülők, nem tudták, milyen lesz anyává/apává válás, szoronghattak azon, hogy megfelelnek-e majd ezeknek a szerepeknek. Sok lehetett bennük a bizonytalanság, hogy vajon mindent elég jól csinálnak-e, úgy, ahogy az a nagy könyvben meg van írva.
Ha valakinek van már egy testvére, aki „elszenvedte” a szülők kezdeti görcsölését, túlóvását, túlaggódását, akkor neki már nem kell ezzel megküzdenie, több mindent rá hagynak, jobban engedik, hogy a maga útját kezdje el járni, mint a testvére(i)vel tették.
Emellett a kicsiségéből fakadóan hajlamos a család dédelgetni, kényeztetni a legkisebb gyereket, hiszen olyan pici még, olyan aranyos! Ezzel a helyzettel persze könnyű visszaélni, ami nagyon bosszantó lehet az idősebb testvér számára, és állandó féltékenykedéshez, rivalizáláshoz vezethet, vagyis egy folyamatos konfliktusforrás lehet a testvérek között.
Panna (16) „Nekem csak egy nővérem van, aki három évvel idősebb nálam, de az egész gyerekkorunkat végigkísérte a veszekedés, szerencsétlen szüleimet így utólag nagyon tudom sajnálni… Nővérem rettenetesen féltékeny volt rám, komplett hisztirohamokat csapott, amikor úgy érezte, hogy valaki többet foglalkozik velem, mint vele. Pedig szerintem nem kivételeztek velem, egyenlően bántak velünk, pl. amikor valamelyikünknek születésnapja volt, a másik is kapott ajándékot, vagy ha valamelyikünknek új ruha kellett, vettek a másiknak is. Most már szerencsére egész jó a kapcsolatunk, de ez főleg azóta van így, hogy ő elment egy másik városba tanulni és nem élünk együtt.”
Persze a legkisebbek élete sem csupa móka és kacagás! Sokszor előfordul, hogy úgy érzik, mindig a testvérükhöz hasonlítgatják őket, akik a bezzeggyerekek a családban, akikkel példázódni lehet, és akikre a család szerint a fiatalabbaknak is hasonlítani kell. Sokaknak ismerős lehet a tipikus „vegyél példát a nővéredről/bátyádról!” attitűd. Erre az iskola is nagyon ráerősíthet, ha ugyanoda íratják be a szülők a kicsit, mint a testvérét. Ilyenkor a tanárok is hajlamosak arra, hogy összemérjék a testvérek teljesítményét. Súlyosabb esetben állandósulhat az az érzés, hogy a „nagy testvér” árnyékában kell élniük, aki – legalábbis a felnőttek szerint – úgy tűnik, mindenben jobb náluk.
Balázs (19) „Volt szerencsém viszonylag későn, nagyobb korkülönbséggel harmadiknak születni egy olyan családba, ahol a bátyám élsportoló, a nővérem pedig iskolaelső volt. Ugyanabba a gimnáziumba jártak a tesóim, ami nekik nagyon bejött, úgyhogy szüleim úgy döntöttek, biztos jó lesz ez nekem is. Hát nagyobbat nem is tévedhettek volna: utáltam az egészet, a tesitanár folyton szívatott, hogy ne legyek már ilyen béna, amikor a bátyám annak idején rekordokat döntögetett, a matek tanár pedig azzal jött, hogy genetikailag lehetetlen, hogy nekem ennyire ne menjen a matek, hiszen a nővérem országos versenyeket nyert, és amúgy is, miért nem kérem meg, hogy korrepetáljon…?”
Továbbá, bosszantó lehet az is, hogy ha a szülők anyagi vagy kényelmi okokból úgy döntenek, újra lehet még hasznosítani a nagyobb gyerekek ruháit/játékait/könyveit, stb., és így a kisebbeknek mindig csak a használt tárgyak jutnak.
A legkisebb gyerekek személyiségének fejlődéséhez is hozzájárulhatnak ezek a jellegzetességek. Ők többnyire kevésbé szorongóak, nem annyira maximalisták, és a tökéletességre sem törekszenek túlzó mértékben, hiszen azt tapasztalták meg, hogy kevesebb elvárás irányul feléjük, mint a nagyobbak felé. Ez vezethet kreativitáshoz, és nagyobb önbizalomhoz is, de az is lehet, hogy az ilyen gyerekek hajlamosak „ellustulni”, élvezik a kényeztetést, kiváltságos helyzetüket, és nem törekszenek túl nagy eredmények elérésére, ezt inkább meghagyják a nagyobbaknak.
Az is veszélyes lehet, hogy ha benne maradnak a gyermek szerepben, és nem tudnak kitörni ebből, tehát még kamaszként is úgy kezelik őket, mintha kicsik és védtelenek lennének.
Vizsgálatok alapján, a kisebbek hajlamosak úgy felhívni magukra a szüleik figyelmét, hogy sokat bohóckodnak, állandóan a rivaldafényben szeretnének lenni, és így hamar bekerülnek a mókamester szerepébe a családon belül. Bájosak, könnyedek, viccesek, és összességében könnyen szerethetővé teszik magukat mások szemében. De az is előfordulhat, hogy lázadóvá, igazi különccé válnak, így akarván megmutatni egyediségüket. Éppen ezért nem meglepő, hogy a legkisebb gyerekek nagyobb arányban helyezkednek el a szórakoztatóiparban, színészként, énekesként, vagy akár komikusként.
(kép: http://www.someecards.com/)
