A Publicer.hu, az ELTE online portálja remek bemutatkozási lehetőséget ad az ifjú újságírók számára. A szerkesztők, némi iránymutatás mellett, szinte teljesen szabad kezet kapnak, és kiírhatnak magukból mindent, ami őket éppen foglalkoztatja. Kíváncsi vagy milyen egy egyetemi szerkesztőség? Szirt Hitti Jolán, a Publicer.hu főszerkesztője beavatott minket abba, mi is történik a szerkesztőfelület mögött.
Hogyan épül fel a Publicer.hu?
A Publicer.hu az ELTE online újságja, a szerkesztősége pedig félévente változik, hiszen az egy egyetemi óra keretén belül áll fel. A hierarchia önkéntes módon alakult ki – szerencsém volt, a főszerkesztői posztért nem kellett sokat küzdenem, ugyanis én voltam az egyetlen jelentkező. (nevet) A rovatvezetőknek már félperces random kampánnyal kellett kiállniuk, nekem pedig főszerkesztőként, ezek alapján a félperces beszédek alapján kellett eldöntenem, ki a legmegfelelőbb az adott rovat vezetésére. Így alakult ki a mostani szerkesztőségi felállás.
A te pozíciód milyen napi rutinnal jár?
Ha az óra keretében elhangzik kifejezett kérés a cikkek témájával kapcsolatban, akkor azt én továbbítom a rovatvezetőknek és újságíróknak, és nekem kell meggyőződnöm arról, hogy ezek a cikkek el is készülnek. Ha csak témakör van kiadva, akkor pedig a konkrét cikkjavaslatokat gyűjtöm be, és iratom meg azok alapján a heti cikkeket. Minden pénteken le kell adnom a következő heti tervezetet. Ha erre az időpontra nem áll össze, akkor én adok ki témákat, de azt már a rovatvezetőkre bízom, hogy ezeket maguk írják meg, vagy pedig kiadják az újságíróknak.
Az én feladatom az is, hogy átolvassam a cikkeket publikálás előtt, és felhívjam a figyelmet az esetleges hibákra. Ha kisebb nyelvtani tévedéseket találok, azokat gyorsan kijavítom én, de ha nagyobb, fogalmazásbeli, stilisztikai hibát vét valaki, akkor visszaküldöm neki a cikket.
Milyen a csapat?
Jó a hangulat, vannak nagyon tehetséges emberek is közöttünk, akik tényleg szívvel-lélekkel alkotnak, de úgy látom, hogy általánosságban mindenkiről elmondható, hogy szereti csinálni, és a legjobbat nyújtja. Az egyetlen – szerintem ebben a helyzetben még elfogadható – bűn, hogy a határidőkkel néha azért előfordul egy kis csúszás, és megesik, hogy egy nappal később adunk le cikkeket.
Hány cikket írtok hetente?
Hetente minimum 8 publikált cikk az elvárás, de pont ennek a jó hangulatú, szorgos csapatnak köszönhetően ezt szinte mindig túlteljesítjük, így heti átlagban körülbelül 12 cikk születik meg különböző témákban. Ez annak is köszönhető, hogy a kötelező anyagokon túl – ami abszolút nem sok –, teljesen szabad kezet kapunk, és írhatunk arról, ami minket személyesen is foglalkoztat. Ezért is működik az egész ilyen jól.
Mennyire hallgatnak rád a csoporttársaid?
Úgy veszem észre, hogy azért akadnak, akik utólag megbánták, hogy nem jelentkeztek főszerkesztőnek. (nevet) De alapvetően jól működik a dolog, hiába vagyunk egy korosztály. Szerintem minden a kommunikáción múlik, ha egyenrangú partnerként kezeljük egymást, nem pedig felülről dobálunk elvárásokat lefelé, akkor teljesen működőképes ez a felállás. Ennek a hierarchiának inkább csak a technikai részeknél van jelentősége.
Melyik témád volt számodra a legkedvesebb?
Ugyan még nem tudtam megírni, de ha sikerül leszerveznem egy interjút a Hegyalja Fesztivál főszervezőivel, akkor biztosan az lenne a szívem csücske.
Van olyan személy, akivel, ha interjúzhatnál, egy álmod válna valóra?
Nagyon érdekel a színház világa, és a jövőben is szeretnék ezen a területen dolgozni – így mindenképpen ebből a körből keresnék fel valakit. Ha bárkit választhatnék interjúalanyomnak, és nem jelentene gondot az interjú megszervezése sem, akkor lennék a legboldogabb, ha a POSZT (Pécsi Országos Színházi Találkozó – a szerk.) körül kialakult zsűribotrányról kérdezhetném Csáki Juditot és Vidnyánszky Attilát. Erős a gyanúm, hogy mostanság senki nem tudja majd őket egy asztalhoz ültetni, ezért már akkor is elégedett lennék, ha külön-külön beszélgethetnék velük.
Vannak olyan szerkesztőtársaid, akiknek az írásait különösen szereted?
A többiek cikkei közül Metykó Vivi és Bánkövi Dorka írásait szeretem a legjobban, mert nekik már most van egy bizonyos fajta felismerhető stílusuk és humoruk, amik engem kifejezetten szórakoztatnak. De Söveges Dávid kicsit komolyabb, közéleti témájú cikkeit is szeretem. Igazából senkit nem hagynék ki a felsorolásból, mert azt gondolom, hogy mindannyiunkban megvan a tehetség, és mindenki a lehető legjobb formáját hozza.
