Azt hiszed szakértő vagy a témában? A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy ilyen nem létezik. Tudod miért? Mert a kívülálló szem sosem ugyanazt látja és éli meg, mint aki benne van. Hiába mondjuk, hogy a szerelem már unalmas…mégis mindennapi téma. Erről szól a dal, íródik a regény és születik sok nemes gondolat, mert minden érzelem más és mindenkinek is más.
Miért jobb az, ha a párunk háta mögött fogadjuk el valaki más udvarlását? A másikat ugyanakkor szerelmünkről biztosítva. De szerelem az, amikor nem ő az egyetlen? Az bizony már a kapocs és a szép emlékek kovácsolta szeretet. Kötődés ahhoz a lényhez, akit egykor mindennél jobban szerettünk. Ő a nyitott fejezet, aki feje fölött tudta nélkül lóg a cenzor keze, várva, hogy pontot tegyen e.
Szívtelen lenne az, aki látszólag könnyen elenged valakit? Én inkább jóságosnak és bátornak nevezném…ő ugyanúgy meg fogja vívni a maga belső harcát, amikor az elmúlt szerelmet gyászolja, csak nem látjuk. De attól még, hogy nem kürtöli ország világgá szenvedését, még létezik. Ki veti az első követ arra, aki egy másikkal tovább lép? Az, aki csendben kétfelé játszik mondván, nem akarom megbántani a páromat, hiszen olyan régóta vagyunk már együtt? Mindenközben nem tud emberi természetének sem parancsolni, hogy a szerelmet válassza, még, ha új is, aki iránt táplálja. Na ő az első követ saját lelkének pocsolyájába vesse, hogy állóvizét felkavarja, hátha mire kitisztul felsejlik a megoldás is.
Semmi sem 100%-osan biztos. A döntéseket akkor is magunknak kell meghoznunk, és következményeit elszenvednünk, ha hónapokon át rágjuk ugyanazt a csontot legjobb barátaink társaságában. Erő kell a nehezebb napokhoz…a tragédiák túléléséhez…a döntések meghozásához és mellékhatásaik elviseléséhez…, de talán a legnagyobb erő ahhoz kell, hogy saját magunkkal szembenézzünk és a csatabárdod letegyük. Hogy önmagunkra egységes egészként tekintsünk. Akkor lelünk nyugalmat, és válik világossá minden keresztút előtt a követendő irány.
Képek: breathezy.com, alittlestarlette.wordpress.com
