Patrícia és én egyidősek vagyunk. Mindketten a kétezres évek elején jártunk középiskolába. Én egy budapesti gimnáziumban érettségiztem, ő viszont egy messzi közel-keleti országban, Kuvaitban. A középsulis tapasztalataink így nem is lehetnének különbözőbbek. Patrícia mesélt arról, milyen egy amerikai iskolába járni egy arab országban, hogyan szórakoznak a fiatalok egy olyan közegben, ahol illegális az alkohol fogyasztása, és azt is megtudhatjuk, hogyan randiznak a gimisek Kuvaitban.
1: Milyen volt egy közel-keleti országban élni, a helyi vallási szokások mennyiben befolyásolták a mindennapjaidat?
1999 és 2002 között éltem Kuvaitban, 16 éves voltam, amikor oda kerültem. Édesapám diplomataként dolgozott az országban. Az ottani arabok hagyományai és a helyi muszlim vallási szokások nem voltak nagyon korlátozóak akkoriban, de nekem így is nehéz volt sok szempontból. Itthon a liberális felfogású budapesti Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumba jártam. A mindennapokban leginkább az erre az életkorra jellemző szociális kapcsolataimat érintette a vallás, hiszen, ha volt is barátom, nem lehetett nyilvánosan megjelenni, megfogni egymás kezét, csókolózni stb.
Egyszer majdnem le is csuktak minket, mert egy hatalmas park eldugott részében elcsattant egy csók, de ezt valaki, valahonnan kiszúrta, és kihívta a rendőrséget…
Gyorsan végiggondoltam, mit szólna az apukám, ha felhívnák ezzel: “Kedves konzul Úr, a lánya a helyi börtönben üldögél”… Szerencsére a srác anyukája ügyvéd volt, és ki tudta dumálni a dolgot, én meg simán eljátszottam, hogy nem voltam tisztában a helyi szokásokkal – holott akkor már másfél éve kinn éltem.
Az, hogy miniszoknyában és ujjatlan pólóban nem lehetett sétálgatni az 50 fokos nyarak ideje alatt, kevésbé zavart. Amúgy is a lázadó metál-rock korszakomat éltem, fekete farmerben és fekete pólóban járkáltam, kerültem a napot, hogy fehér maradjon a bőröm.
A Ramadán (Az iszlám holdnaptár 9. hónapja, amely alatt a muszlimok napkeltétől-napnyugtáig böjtölnek, azaz nem esznek, isznak. A szerk.) alatt nem ettünk, ittunk nyilvánosan. Ilyenkor az iskolában egy külön kialakított teremben, elhúzott függöny mögött lehetett csak ételt, italt fogyasztani.
Mozi is volt, de cenzúráztak mindent, amit bemutattak. Egyszer például egy amerikai filmet – A Generális lánya volt a film címe, azt hiszem – 50 percesre rövidítettek, így semmit nem lehetett érteni az egészből. Sem azt, ki a gyilkos, sem azt, mi történt, sem egyáltalán semmit az ég világon…
2: Mennyiben más a kuvaiti fiatalok élete, mint európai társaiké?
A fentiekben már adtam egy-két példát, de azért akad még. Először is, nem volt rendes tömegközlekedés. Voltak buszok, de azon csak pakisztáni, indiai, bangladeshi szobalányok, kertészek, munkások utaztak. Mindenki más autóval járt. Noha a helyi jómódú fiatalok hamar kaptak autót „apucitól”, de ha még nem volt nekik sajátjuk, akkor anyuka, apuka, vagy sofőr hozta-vitte a gyerekeket, fiatalokat.
Épp emiatt nehéz volt a szülők tudta nélkül bárhova is elmenni. Mivel ez egy muzulmán ország, így alkoholt inni egyáltalán nem volt szabad. Ez azért 16 évesen még nem volt olyan nagy probléma…
Kuvaitban a bulizás alatt is mást kell értenünk, mint otthon. Nyilvános szórakozóhely egyáltalán nem volt. Lehetett kószálni a bevásárlóközpontokban, biliárdozni meg vízipipázni is, de ez is inkább csak a fiúknak volt megengedett. Engem rendszeresen kinéztek, mikor a haverokkal lementem ilyen helyekre.
Ezzel együtt voltak titkos bulik a városban. Ilyenkor valaki továbbadta az infót egy másik embernek, az megint továbbadta, és így terjedt a hír. A helyszínre érkezve viszont sokszor az volt a helyzet, hogy már a rendőrség tudtára jutott a dolog, ezért át kellett rakni máshova a bulit…
A legtöbb fiatal amúgy úgy szórakozott, hogy bedrogozva cruise-oltak a kocsijukkal a 4-5 sávos utakon. Rengeteg autóbaleset volt. A 3 év alatt 5 évfolyamtársam halt meg autóbalesetben.
A kulturális élet szörnyen hiányzott. Nem voltak koncertek, nem volt színház, nem volt olyan esemény, amire egy fiatalnak esetleg szüksége lehetne…
Korlátozott volt az életünk, zárt és elszigetelt.
3: A kuvaiti amerikai iskolában milyen az oktatási rendszer?
Az amerikai iskolában (AIS – American International School) az amerikai oktatási rendszer szerint tanultunk, valamint itt elérhető volt az IB program, ami a nemzetközi érettségit ad. Ez sokkal erősebb, mint a sima amerikai rendszer.
Ha össze kellene hasonlítani a magyar “lexikális” tudásra épülő, illetve az amerikai “gyakorlati” tudásra épülő rendszereket, akkor a legnagyobb különbség az, hogy míg itthon mondjuk történelem órán rengeteg évszámot – szerintem amúgy feleslegesen sokat – kell bemagolni, úgy ott kinn inkább a nagyobb összefüggéseket tanultuk meg átlátni.
Gyakran kellett presentationt (kiselőadást) tartani. Ilyenkor egyénileg vagy párosával, néha kis 3-4 fős csoportokban kaptak a diákok témákat, és azoknak kellett utánajárni, megírni, prezentációt készíteni belőle, és átadni a tanultakat az osztálytársaknak. Ez két okból volt nagyon hasznos. Egyrészt, nagyon hamar megtanultunk előadni, nyilvánosan szerepelni, prezentálni. Egy amerikai gyerek lehet, hogy a töredékét sem tudja annak, amit egy magyar gimis, viszont azt a keveset, amit tud, profin tudja prezentálni.
Rengeteg gyakorlati óránk volt, így biosz órán pl. a békától kezdve a patkányon és a macskán át mindent boncoltunk, történelem órán meg simán eljátszottuk a nürnbergi pert (A náci háborús bűnösök pere a második világháború után. A szerk.), amire úgy kellett felkészülnünk, mintha védőügyvédek lennénk. A másik csoport pedig a vádat képviselte. Megtanultunk érvelni. Az iskola egyébként az MUN (Model United Nation) programot is képviselte, így már gimis korunkban kiutazhattunk Hágába, a Nemzetközi Bíróságra, ahol akkoriban éppen Milosevicnek, a szerb nacionalista politikusnak a pere folyt ( Milosevic Szerbia elnöke volt az 1990-es évekbeli délszláv háború idején. A hágai vádpontok szerint az elnök több népirtásért, emberiség elleni bűntettért felelős. Ítélet nem született a perében, a tárgyalás közben elhunyt. A szerk.).
A plágium kérdése kiemelt fontosságú volt. A legkisebb, 1-2 oldalas esszénél is fel kellett tüntetni BÁRMIT, ami nem a saját gondolatunk volt. Ez később, mikor diplomamunkát kellett írnom itthon a főiskolán és az egyetemen, nagy hasznomra vált. Mások eleve szenvedtek, ha 10 oldalnál többet kell írni, míg nekem az IB program miatt könnyű volt. Nekünk a középsuliban is nagyjából félévente kellett egy-egy 20-40 oldalas giga esszét írnunk, amihez valódi irodalomjegyzéket és referenciaanyagot is kellett csatolni.
Összességében, talán az a jó az amerikai oktatási rendszerben, hogy gyakorlatias. Igaz, nem tudok évszámokkal dobálózni. A magyar történelemmel kapcsolatos hiányosságaimat még mindig pótlom, azonban megtanultam összeszedetten gondolkozni, utánajárni egyes témáknak, megszűrni az információkat. Azt hamar megtanultuk, hogy a neten sok mindenhez hozzáférhetünk, de nem minden hiteles.
4: Mit gondolsz, melyek voltak a legmaradandóbb tapasztalataid?
A liberális Radnóti után belecsöppeni egy olyan osztályba, ahol egy szabadabban gondolkozó palesztin veszekszik egy hidzsabos egyiptomival azon, hogy a Koránban ( Az iszlám vallásúak szent könyve. A szerk.) vajon tényleg szerepel-e, hogy egy nőnek be kell fednie a fejét vagy sem. A kérdésre szerintem amúgy nincs egyértelmű válasz, a Koránt sokféleképpen lehet értelmezni. Az, hogy toleráns vagyok, vagy éppen ellenkezőleg, az, hogy nagyon szigorúan ítélek egyes esetekben, a kuvaiti éveimre vezethető vissza.
Máshogyan látom a világot. Megtanultam értelmezni, szűrni a média információit is. Megrázó élmény volt, amikor 2001 szeptember 11-én arab származású terroristák több repülőgépet eltérítettek az USA légterében. New Yorkban a Világkereskedelmi Központ ikertornyai összeomlottak, a Pentagonban is károk estek, egy harmadik repülőgép Washingtontól 15 percnyire csapódott a földbe. Azt a napot nem fogom elfelejteni soha. A suliban főleg amerikai és kanadai tanárok voltak, a diákok többsége pedig arab volt. Egyes tanárok egész egyszerűen felmondtak és rögtön hazautaztak. Volt, akinek szerettei haltak meg a támadásokban. A legtöbben ezzel együtt maradtak. Furcsa szituáció volt… Megfagyott a levegő.
5: Hogyan képzeled el a jövődet? Ezt befolyásolja valamennyire a Kuvaitban töltött 3 év?
Azt hiszem, szerencsém van, már nem kell a jövőm miatt aggódni. Nagyjából kitaláltam, mit akarok csinálni, és azon vagyok, hogy ezt tökéletesítsem. 6 évig közgazdaságtant tanultam, de úgy éreztem, a marketing nem az én világom. Idegen tőlem a szemlélete, és nem elég kreatív elfoglaltság. Elvégeztem egy 4 éves grafikai iskolát, és most már szabadúszó grafikus vagyok. Korábban 6 évig újságíróként dolgoztam. Ebben a kinn tanultak, a felsőfokú angoltudásom igencsak jól jöttek.
6: Tanultál arabul. Ez egy nehéz nyelv?
Egy évet tanultam arabul és imádtam. Az írásuk csodálatosan szép, külön művészeti ágnak minősül, amikor szimbolikus céllal betűket, Korán idézeteket festenek. Itthon grafikusként én is tanultam művészi értékű kézírást, kalligráfiát. Maga a nyelv rendkívül árnyalt, gazdag, talán a magyarhoz tudnám ilyen szempontból hasonlítani.
3 magánhangzójuk van, “a”, “i” és “u”. Ezekből van rövid és hosszú is, de csak a hosszút jelzik igazán, a rövidet nem jelölik, azt ránézésre fel kell ismerned. Ettől rendkívül nehéz a beszéd és az olvasás is szerintem. És akkor még a kiejtésről nem is beszéltem. Mert lehet hogy nincs 42 hang az ABC-ben, viszont van vagy 10-12 féle „torok-krákogós” hangjuk, ami mind más egy kicsit, de mind hasonló.
KUVAIT / Kuvait egy olajban gazdag, sivatagos muszlim királyság (alkotmányos monarchia) a Perzsa-öböl partján. Jogrendszere részben nyugati elveken alapszik, részben a hagyományos iszlám jogrendet követi.
képek: www.snipview.com, egyptianstreets.com, www.duarts.org, .ais-kuwait.org
