I. rész – Szarul lenni a világ egyik legkülönlegesebb helyén…
2011 szeptemberében elindultam Peruba, három barátommal. Gőzöm nem volt arról, hogy mi fog ott velünk történni, mivel leginkább depressziós állapotban voltam, a teljes összeomlás szélén.
Ennek oka az volt, hogy épp akkor romlott meg a kapcsolatom a barátommal és az egyik legjobb barátnőmmel, akik abban a csapatban voltak, amelyikkel a világ másik felére kellett utaznom. Kellett, mert vállalkoztam rá, bár próbáltam ellenkezni. Nehéz elképzelni, hogy egy ilyen lehetőséget az ember csak úgy nem akar ugye? Én sem így terveztem, hiszen ez volt életem egyik álma…Dél-Amerika.
Az én kedvem ekkor viszont már nem volt meg mindehhez, de útitársaim valahogy betuszkoltak a taxiba és elindultunk a reptérre. Út közben nem nagyon szólaltam meg, még mindig inkább visszafordultam volna.
Képzeld csak el, milyen lehet összeveszni a barátoddal, amolyan „itt valami nagyon nem stimmel, túl nagy a feszültség” módon, és ugyanakkor a barátnőddel is, majd együtt elutazni a világ másik felére, 4 hónapra! Áááááá!
Konkrétan nem volt lelkierőm, hogy felfogjam: az óceán felett repülünk már órák óta! Aztán nagy nehezen vége lett a repülőútnak, (kb 25 óra párizsi átszállással) megérkeztünk Limába. A reptéren várt minket egy alacsony, fura fazon, Armando. Barátságosan mosolygott, és hát nem sokat beszélt. Kiderült, hogy nem beszél angolul. Én viszont beszéltem valamennyire spanyolul, és bár nem sok hangulatom volt cseverészni, néhány dolgot megbeszéltünk. Kint az utcán forróság és furcsa szagok vártak minket, a szél pedig legyezte a homokos levegőt az arcunkba.
Miközben mentünk a limai forgatagban a hotelünk felé, folyton kémlelte a hömpölygő tömeget és idegesen kapkodta a fejét, hol minket nézve, hol az utat vagy az autókat. Közben magyarázta, hogy mi micsoda, láttunk McDonald’s éttermet, fegyveres őrökkel az ajtóban, gyönyörű épületeket, drága boltokat…mintha csak a Váci utca lenne, de minden részlet sokkal intenzívebb. Az emberek nagyon hasonlóak egymáshoz, sötét hajúak és bőrűek, húzott szemük van és alacsonyak…mi kiríttunk a tömegből.
Aztán a hotelben – ami belülről hasonlított a magyarországi régi, sötét kockaépületekre – Armando megkért minket, hogy egyedül sehova ne menjünk, még a sarokig sem, várjuk meg, hogy másnap reggel értünk jöjjenek.
Így is lett. Ekkor már azért a hely szelleme megragadott, és elkezdtem felocsúdni a bánatos hangulatomból. Arról beszélgettünk négyen, hogy mi a fene lehet ez? Miért nem mehetünk ki? Nehogy már ne! Aztán csitítottuk egymás elégedetlenségét, mondván: talán jobb szót fogadni egy helyinek, mintsem önállósítani magunkat, ki tudja, hol kötünk ki a végén, valami brutál támadás után…
Folytatjuk… 🙂
(Részlet R.A. beszámolójából, egy viszontagságokkal és csodás élményekkel teli útról.)
Jó tudni!
1. Lima Peru fővárosa, a Csendes-óceán partján. Lakossága közel 8, 5 millió fő. (Magyarországé valamivel több, mint 9,8 millió)
2. Az ország földrajzilag 3 részre tagolódik: partvidék (la costa) az Andok-vidék (la sierra) és az őserdő (la selva)
3. A CIA jelentése szerint Peruban 2009-ben 40.000 hektárnyi területet termesztettek cocalevelet, ami a kokain egyik alap összetevője. (www.cia.gov)
