Hogy lehet az, hogy boldogtalanok vagyunk a párunk miatt, de mégis szeretjük őt? Fiatalok vagyunk, szépek, okosak, találhatunk jobbat, mégsem szakítunk. Miért?
Akinek párkapcsolata van, az boldog – gondolják a legtöbben. Az, hogy két ember együtt van, nem azt jelenti, hogy jó nekik ez a felállás. Hiába mondhatjuk el magunkról, hogy évek óta járunk valakivel, ha ez az időszak szinte végig a szenvedésünkről szólt. Ha nem köt össze se házasság, se gyerek, de még csak együttélés sem, akkor egy rövid és határozott beszélgetéssel véget vethetünk minden rossznak. Vagy mégsem? Mi állhat a maradás mögött?
Kapcsolatfüggőség
Az ember társas lény. Akinek a szülei nem váltak el, annak természetes a házasság és hogy mindig ott van a másik felünk. Lehet, hogy a baráti társaságban sincsenek már szinglik. A Disney mesék is úgy végződnek, hogy a herceg és a hercegnő megcsókolják egymást, a többit meg hozzá képzeljük, mégpedig úgy, hogy boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Együtt. Ha valakinek nem megy a szingliség, képtelen segítség nélkül végrehajtani akármit, az nem fog szakítani. Neki mindegy, hogy milyenné vált a párja az idő során, kitart mellette, mert nem akar magányos lenni. Jobban érzi magát, ha van kivel találkozni, még akkor is, ha utána álomba sírja magát. Persze ez csak addig megy így, amíg bele nem szeret valaki másba, akivel, ha úgy alakul, összejön. Így nem volt szingli egy napig sem. Könnyű megoldásnak hangzik, de az ilyen emberek nagy része lelkibeteg, mert nem mert változtatni. Márpedig inkább éljen valaki pár hónapig szerelem nélkül és találja meg önmagát, hiszen ezzel megtanulhatja, hogy a boldogság nem egy másik félből származik.
Ragaszkodás az emlékekhez
Ebbe a hibába én is beleestem, mint sokan mások. Már nem a páromba voltam szerelmes, hanem az emlékekbe. Abba a srácba szerettem bele, aki az elején mindig kedves volt, érdeklődött irántam, aki mellett úgy éreztem, nem érhet semmi baj. Amikor megváltozott, elkezdtem egyre jobban kiábrándulni, de ez csak utólag tűnt fel. Én azt hittem, szeretem Őt, de ez az érzés nem Neki szólt, hanem a régi énjének. Abba természetesen még mindig bele voltam bolondulva, de sose kaptam vissza. A másik, ami még idetartozik, hogy ha az emberek már évek óta együtt vannak, megszokják egymást. Hiába boldogtalanok, úgy érzik, sokkal rosszabb lenne, ha azt kéne megszokniuk, hogy nincs ott az a valaki, akivel majdnem minden napjukat együtt töltötték. De ha egy ember jelenlétéhez hozzá tudunk szokni, akkor ahhoz is, hogy már nincs velünk. Nem szabad az emlékekhez ragaszkodni. El kell engedni annak érdekében, hogy ne romboljuk tovább a lelkünket.
Önbizalomhiány
Nehéz volt megtalálni Őt, emiatt nem is szabad elengedni, mert ugyanilyen nehéz lesz a következőt elcsábítani, ha egyáltalán adódik rá lehetőség. Gondoljuk… Szinte minden tininek és fiatal felnőttnek önértékelési problémái vannak. Lehet, hogy tényleg nem könnyű párt találni, nem érdeklődik irántunk a fél város, de ez nem is baj. Ha már találtunk 1, 2, esetleg több fiút/lányt is, akivel akár egy kis időre is boldogok voltunk, akkor jön majd olyan is, akivel leélhetjük az életünket anélkül, hogy szenvednénk. Ezen kívül azt is lehet gondolni, hogy oké, majd jön más, de mi van akkor, ha annak is ugyanezek a rossz tulajdonságai vannak, esetleg még több? Emiatt sem érdemes benne maradni olyanban, ami nem okoz örömet. A sok csalódás után úgyis mindenki megkapja a jól megérdemelt boldogságot.
Ha szó szerint boldogtalan vagy és azt kívánod, bárcsak ne ismernéd a párodat, akkor az egy egyértelmű jel arra, hogy szakíts. Ő már nem az, aki régen volt. Ha el is kell telnie egy kis időnek, de jönni fog valaki, akivel megint jól érezheted magad. Hidd el, a szingliség nem ciki!
Írta: Czár Fruzsina
