Veres Krisztiánnal, a budapesti Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola végzős diákjával beszélgettem, aki egy olyan futballcsapat kapitánya, amely egy 261 jelentkezőből álló mezőnyben a Diákolimpia döntőjébe jutott. Kérdeztem a csapat vezetőjét a csapattagokról, a futballról mint hivatásról és azt is megtudhattuk, hogy mennyire lehet életcél ma Magyarországon egy tizenéves számára, hogy teljes munkaidős focista legyen.
Hogyan jutottatok el a döntőig?
Az első körben minden megye rendezett egy megyei fordulót, amely Budapesten a Vasas pályán volt, mi ezt megnyertük, és így jutottunk tovább egy kétnapos tornára Vépre.
Hogyan jött az ötlet, hogy Ti is benevezzetek a versenyre? Van az iskolátoknak egy mondhatni profi csapata?
Nem profi csapatunk van, hanem profi vezetőnk Mester Attila tanár úr személyében, aki kézben tart, koordinál mindent, akár profi/félprofi vagy amatőr szinten. Tanár úr szedett minket össze, mivel több jelentkező volt, mint ahányan benevezhettek, mert összesen tíz embert lehetett benevezni, így egy válogatást tartott, ez alapján kerültek mi be.
Te mióta foglalkozol focival?
Lassan 12 éve focizom, Mogyoródon.
Hány edzés volt előtte?
Egy sem. A válogatón kikerültünk, mindenki edz a saját csapatában, úgymond igazi edzés ennek a csapatnak talán egyetlen egy volt, mielőtt elmentünk az országosra.
Mégis hogy sikerült összekovácsolni a csapatot, egyfajta csapatszellemet kialakítani, ami azt adta, hogy egy ilyen versenyen egyre tovább- és továbbjutottatok?
Szerencsénk volt, illetve nagyon nyitott volt mindenki a másik felé. Volt, aki már ismerte egymást, de én például nem ismertem senkit ebből a csapatból.
Hogy lettél ennek a csapatnak a kapitánya?
Egyrészt talán közrejátszott, hogy én vagyok a legidősebb, másrészt pedig a tanár úr bizalmát is megkaptam, hiszen már sokszor játszottam vele, szerintem az ő bizalmát élvezve kaptam meg ezt a posztot, és a többiek is könnyen elfogadtak kapitányként.
Más sportokat is űzöl, vagy csak a foci szerelmese vagy?
A foci szerelmese vagyok. Röplabdázni, darts-ozni szeretek minimálisan, de sose jártam edzésekre.
Az iskolátokban milyen sportolási lehetőségeik vannak a diákoknak?
Szinte bármi. Ha valaki floorballozni szeretne, akkor floorballozni megy például, lehet röplabdázni, van itt kötélmászás, de darts-táblát is tudunk kérni a tanáriból.
Testnevelésből érettségiztél?
Nem, a Testnevelési Egyetemre szerettem volna menni, de közben megváltoztak a terveim és céljaim, pedig egy évig emelt testnevelés órára is jártam.
Mik az új tervek?
Végül az informatika irányába megyek, szoftverfejlesztő szeretnék lenni.
Mesélnél még egy kicsit a csapat többi tagjairól?
Mindegyikük már egészen kicsi, 7-8 éves koruk óta rendes futballképzésen veszn részt, különösebb, ebben a szakmában nagyra törő céljaik nincsenek, inkább a futball szeretete miatt játszanak.
Szerinted mennyire lenne életképes cél, hogy egy fiatalembernek az legyen a célja, hogy profi focista legyen?
Sajnos egyre kevésbé. Ahhoz, hogy valaki kitűnjön, és ebből megéljen, akár csak a hazai bajnokságban, az MB1-ben, vagy akár külföldön, nagyon sok szerencse, pénz és tehetség kell. De nem mindig jön össze ez a három.
Kell egy B-terv?
Futball mellett mindig kell B-terv. Arra nem lehet apellálni, hogy valaki 25 évesen azt mondja, hogy profi focista lesz bárhol, mert megsérül, új edző jön, összevész a vezetőséggel, megszűnik a klub pénzhiány miatt. Ha ez húsz év után történik meg, és azt mondja egy állásinterjún, hogy húsz évig focizott, akkor azt nem fogják elfogadni. Ha irodai asszisztens akar lenni, mert nincs több lehetősége a futballban, nem fogják releváns munkatapasztalatként elfogadni. Inkább az edzősködés, ami lehetne B-terv. Ez sok játékosnak többet jelent, minthogy saját maga profi játékos legyen.
