Ezt nézed:  / Színes / A Középsuli-szereplők szakadtak a Sokkal több mint testőr premier előttijén

A Középsuli-szereplők szakadtak a Sokkal több mint testőr premier előttijén

Premier előtti vetítésen jártak a Középsuli című sorozatunk szereplői. Ezúttal Ryan Reynolds és Samuel L. Jackson közös filmjére, a Sokkal több mint testőrre látogatott el négy szereplő: Geőcze Anna, Garai Bende, Sefcsik Dominik és Trexler Erik. 

Ebben a cikkünkben ők maguk mesélik el az élményeiket a filmről, mely egyébként augusztus 24-től már megtekinthető a magyar mozikban.

Geőcze Anna

Anna, a mosolylady

“Néhány nappal a mozi előtt megnéztem a film előzetesét, hogy kicsit belekóstolhassak a hangulatába. Bevallom, eleinte csak egy átlagos akciófilmnek gondoltam, különösebb véleményt nem is mertem alkotni róla. Mikor viszont végre – hosszas szenvedés után – a legjobb barátnőmmel sikerült eljutnunk a moziba, minden korábbi véleményemet a bejárat előtt hagytam. Kellemes csalódás volt, hogy a film egyszerre volt izgalmas, látványos, szórakoztató és sok meglepetést okozott számomra. Az első jelenetnél meg is ijedtem, Eriknek köszönhetően jobban, mint gondoltam. Az első lövés elhangzásakor ugyanis pont a székemre ejtette a járóbotját, így dupla szívrohamot kaptam – de aztán jót nevettünk a dolgon. Ha már a nevetésnél tartunk: minden akciófilmbe szükséges egy kis humor, ami ezúttal sem maradt el.”

“A film igen nagy részét végignevettük, Bende különösen jókat kacagott némelyik poénon. Összességében elmondhatom, hogy élveztem a film minden egyes percét, elejétől a végéig izgultam, mosolyogtam, és már alig vártam, hogy fény derüljön minden rejtélyre. A látványvilág pedig csak fokozta az élményt, gyönyörűen kidolgozott jeleneteknek lehettünk a szemtanúi. Samuel L. Jackson idétlen vigyora vitte a prímet, még a gyomrom is görcsbe rándult a nevetéstől, amikor megláttam.

Garai Bende

Bende, a macsó

“Anna tulajdonképpen elmondott mindent, nekem már meg se kell szólalnom. De viccet félretéve, szerintem ez a film tipikusan arra való, hogy az ember ki tudja kapcsolni az agyát és két órán át üljön és nevessen. Ryan és Samuel nagyon jól dolgoztak együtt a filmben, és élmény volt ilyen felszabadultnak látni őket.”

Sefcsik Dominik

Dominik, a srác

“Én is rég kacagtam ennyit egy film alatt, mint most. Csatlakozom Bendéhez, egyszerűen zseniális, hogy a két főszereplő színész, Ryan Reynolds és Samuel L. Jackson mennyire összhangban voltak a filmben, látszik a hatalmas munka, amit belefektettek ők is és a stáb is, nagyon kedvelem ezt a két színészt, és tényleg az, hogy ilyet alakítottak ketten, tényleg fergeteges volt. Szokás szerint a végén a csavar megvolt, de a nevetés élményét nem lehet átadni, ezt látnia kell mindenkinek, hogy átélje.”

Trexler Erik

“Alapvetően, én nem vagyok oda a lövöldözős filmekért, de ez kifejezetten tetszett.”