A KS tudósának álma volt a színészet, először csak versek és mesék foglalkoztatták, utána jött minden más…

Rovat

Megosztás

A KS tudósa már gyermekkora óta intenzíven foglalkozik a színészettel, először csak versek és mesék formájában, összességében a művek érdekelték, később jöttek az igazán izgi dolgok, amikor már el is kellett játszani valamit.

„Emlékszem, édesanyám egyszer azt mesélte, hogy az óvónőim azt mondták, hogy egyszer még a Nemzeti Színház színpadán fognak látni. Azért ez még várat magára”.

Általános iskolában is járt a suli drámaszakkörébe, ahol fantasztikus tanára volt, talán ő szerettette meg vele leginkább a színházat. Középiskola előtt viszont elhatárolódott teljesen, hiszen először úgy döntött, inkább nyelvi előkészítőre adja a fejét. Hamar rájött, hogy ez hiba volt!

„A következő évet már a drámaszakon kezdtem. Emellett pedig 8. év végén indultam el egy stúdióba hétvégente, ahonnan bekerültem a Szép Ernő Színházi Kulturális Egyesület társulatába. Itt játszottam a Twist Olivér musicalben Svindli szerepét. Szerepeltem az Egri Csillagokban, vagy például Szép Ernő Május című művében is. 2016-ban úgy döntöttem, hogy indítok egy saját társulatot, akikkel bemutattunk több musicalt is„. – mesélte Sanyi.

Sok tervük volt, ám a pandémia miatt elvesztették a próbatermünket, ezért 2020 márciusa óta sajnos még jelenleg is szünetelnek. Azóta a Bánfalvy Ágnes Nemzetközi Színészképzőben másodikos hallgató, ahol olyan művésznőktől tanulhat, mint például: Fabó Györgyi, Erdélyi Mária, Ullman Krisztina és Bánfalvy Ágnes. Az, hogy most szerepelhet a Középsuliban, elmondása szerint egy új kihívás, hiszen a kamera előtt sokkal kisebb mimikát és mozdulatokat kell használni, mint a színpadon.

„Viszont felemelő érzés azokkal az emberekkel dolgozni, akikkel benne vagyunk a sorozatba. Ez is egy fantasztikus lehetőség„. – Regélte Sanyi, ezúton is hatalmas sikereket a pályán! 🙂

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta