A Notre-Dame 2024-re épülhet újjá

Rovat

Megosztás

Megkezdődött a franciaországi Normandiában azon tölgyfák kiválasztása, amelyeket a párizsi Notre-Dame-székesegyháznak a 2019 áprilisi tűzvész nyomán leomlott huszártornyának helyreállításához fognak felhasználni. Március végéig mintegy 1000, legalább százéves fát vágnak ki.

Jelképesnek is tekinthető, hogy miközben a katedrális boltozatának stabilizálása még nem fejeződött be, a conches-i erdőben az erdészek már elkezdték a huszártorony helyreállításához szükséges tölgyfák kiválasztását.

Francois Hauet, az erdőmérnökök normandiai egyesületének alelnöke a France Inter közrádióban elmondta: egyelőre a huszártoronyhoz szükséges ácsolathoz válogatják ki a fákat a megfelelő méretek (magasság, minőség, átmérő) alapján. Conches-ban 15-20 fát választanak ki, de március végéig mintegy ezer fát vágnak ki országszerte.

“Legalább százéves fákról van szó, de van, amelyik 200 éves, sőt egy kicsit még régebbi is” – mondta Philippe Gourmain, a Notre-Dame felújításának fakivágási koordinátora a közrádióban.

“A fákat ki kell szárítani, azaz fel kell fűrészelni, és 12-18 hónapig pihentetni kell, hogy kiszáradjanak” – tette hozzá.

Az erdészeti szakemberek szerint ősszel egy újabb hasonló folyamat kezdődik, akkor majd a katedrális tetőszerkezetéhez szükséges tölgyfák kiválasztásával. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a francia erdők bőséggel rendelkeznek a megfelelő méretű tölgyfákkal.

Emmanuel Macron tavaly júliusban engedélyezte, hogy az eredeti formájában állítsák helyre a leomlott huszártornyot, jóllehet a francia elnök eleinte azt szerette volna, ha kortárs építészeti tervek szerint, a 21. század többé-kevésbé merész lenyomatát magán hordozva épült volna újjá a katedrális.

Miután a tervek szerint 2024-re be kell fejeződnie a helyreállításnak, sürgőssé vált a helyreállításhoz szükséges minden fa kivágása.

– MTI –

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta