A szerelem kín, szenvedés. Egy összetört szív még sokáig sajog, főleg ha annyira szerettünk valakit, hogy az már fáj. A szerelmi csalódást fizikai fájdalomként szokás leírni, pedig valójában az agyban játszódik le.
Az ember ugyebár alapvetően társas lény, és igen mélyen gyökerezik benne a vágy, hogy tartós és stabil kapcsolatokat alakítson ki maga körül. Senki nem szeret egyedül lenni huzamosabb ideig, kell egy társ, aki kiegészít minket. Ez az igény prózai módon evolúciós fejlődésünkben gyökerezik, hiszen őseink számára a túlélés egyik kulcsa az volt, hogy csoportokban, egymást segítve próbálták meg túlélni az élet viszontagságait. Így tehát a közösség egységének sértetlensége megelőlegezte tagjainak fizikai sértetlenségét is.
Ma már nem kell mamutokkal vagy kardfogú tigrisekkel megküzdenünk a túlélésért, elég kihívást jelent egy darabokra tört szív is. Nemcsak evolúciós, de tudományos bizonyítékok is léteznek arra vonatkozóan, hogy összefüggés áll fenn a fizikai fájdalom és a társas kapcsolatokban bekövetkező törések közötti érzelmi reakciók között. Sok összetört szívű szerelmes első reakciója, hogy tudatmódosító szerekkel igyekszik tompítani a fájdalmat, nem véletlenül, hiszen az alkoholtól, drogoktól eltompult agy nem tudja olyan intenzíven közvetíteni a fájdalmat.
Akárhogyis, elengedni valakit nem könnyű, a fájdalmat pedig mindenki átéli, de fel kell állni, és nyitottnak maradni az új érzelmekre, mert a szerelem mégiscsak édes gyötrelem.
Olvass tovább!
Képek: commons.wikimedia
