Albérlet vs kollégium?

Rovat

Megosztás

Az egyetem, főiskola elkezdése nem csak azzal jár, hogy magad mögött hagyod a gimnáziumot, de a vidékről érkezők esetében a szülői házat is albérletre vagy kollégiumra kell cserélni. Rövid áttekintőnkből megtudhatod milyen a helyzet jelenleg Budapesten.

Bármelyiket is választod, mindkettőnek megvannak az előnyei és a hátrányai is, persze legtöbb esetben az anyagi szempontok a mérvadóak, így sokan kollégiumba költöznek. A választott iskola kollégiumába nem mindenki nyerhet felvételt, a férőhelyek korlátozott száma miatt, így olyan szempontok alapján szűrik a jelentkezőket, mint szociális helyzet, lakhely stb. Ha valaki lemarad még mindig nézhet magán kollégiumokban  vagy diákszállókon helyet a városban. A kollégiumoktól sokan ódzkodnak, mondván, hogy zsúfolt, alkalmatlan a tanulásra, de ugyanakkor meg kell említeni azt is, hogy jelentős közösségépítő erővel bír, sok barátot szerezhetsz és mindig lesz akitől azonnal jegyzeteket kérhetsz kölcsön.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kollégiumaiban havonta 9320-15 320 forintot kell fizetni a férőhelyért. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) az állami ösztöndíjas diákoknak 9320-11 650, a költségtérítéseseknek  20 970 és 23 300 forint között mozog egy férőhely ára. A Budapesti Corvinus Egyetem kollégiumaiban állami képzésen havonta 9300-18 000 forintért, költségtérítéses hallgatóként pedig 22-30 ezer forintért lehet lakni.

Az albérlet nyugisabb, ideális esetben saját szobával és privát szférával, de drágább is. Sajnos az elmúlt időszakban az albérlet árak a magasba szöktek, közel két év alatt 40%-kos emelkedés következett be, így egy egy szobás minigarzonért is elkérhetnek 90 ezer ft bérleti díjat. A 40-59 négyzetméteres kategóriában az átlagos havi bérleti díj 140 ezer forint, a 60-79 négyzetméteres kategóriában 187 ezer forintot is elkérhetnek a bérlőktől havonta. Ennek oka a nagy kereslet, mivel sokan költöznek és költöztek be a környező településekről, külső kerületekből a központibb területekre. A másik ok az Airbnb növekvő népszerűsége, ahol sok lakást hirdetnek a városba érkező külföldieknek szállásként. Kis kitartással, sok szerencsével és megfelelő tájékozottsággal azonban ki lehet fogni a mostani árakhoz képest megfizethetőbb albérleteket is. Érdemes a kevésbé népszerűbb kerületekben keresgélni és kihagyni az olyan központi részeket, mint a VII. vagy az V., VI. kerület.

Itt pontosabban is megnézheted, hol és mennyiért adnak ki albérleteket.

 

 

Albérlet vs kollégium
Mi hiányozna legjobban, ha el kellene költöznöd otthonról?

Képek: uj.edu, eduline

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta