Ezt nézed:  / Suli / Árt vagy használ a sok házi feladat?

Árt vagy használ a sok házi feladat?

Minden egyes nap az az érzésed, hogy ennél több házit már nem kaphattál volna? És egyáltalán miért kell még gyötörni szegény diákokat az egész napos tanulás után?

Ezekkel az érzésekkel nem vagytok egyedül, több ezer diák küzd ezzel nap, mint nap. Főleg, amikor beüt a meleg, és másra se vágyik az ember, csak, hogy a szabadban legyen a hosszú fárasztó “munkanap” után. A tanulás ugyan nagyon hasznos, és a házinak is van értelme, hiszen ismétlés a tudás anyja. Azonban nemzetközi felmérések azt bizonyítják, hogy lehet át kéne gondolni az otthonra adott feladatok mennyiségét és létjogosultságát.

image

Az egyes országok oktatásának sikeressége, és a házi feladattal töltött órák számának ismeretében egyértelműen kiderül, hogy a túl sok házi feladat visszaveti a teljesítmény mutatókat. Finnország és Korea oktatási teljesítménye a legjobbak között van már évtizedek óta. Pedig az ottani tanulók töltik a legkevesebb időt házi feladatok készítésével.

A kérdést vizsgálhatjuk módszertani szempontból is, ahogy Nahalka István oktatáskutató teszi. Szerinte nem feltétlenül kell a sok házinak a teljesítmény rovására menni, hanem a feladatok milyensége is meghatározó. Magyarországon általános a kevésbé hatékony gyakorló típusú házikat részesítik előnyben. Véleménye szerint alapvetően az iskolában kéne megtanulni a tananyagot, de a gyakorlat azt mutatja, hogy ott csak nagy vonalakban sikerül átadni az információt.

Amikor iskolás voltam, a legtöbb órán átvettük valamennyire az anyagot, de alapvetően otthon kellett megtanulni részletesen. Ami azért is bosszantó, mert akkor miért kellett végigülni az órát, ha otthon is ezzel kell foglalkoznom. Főleg elméleti tárgyak esetében, amit csak magolni kell.

study-group-vs-alone1

Ott van a pszichológiai szempont is, miszerint a legtöbben társaságban jobban teljesítenek. A tanulást, alapvetően magányos tevékenységnem tartom, de mégis jobban megy, ha vannak sorstársak is körülötted, vagy van kihez fordulni segítségért. Az otthoni tanulás elszeparál a közösségtől, így ott lebeg a folyamatos vágy, hogy minél előbb végezzen az ember a tanulással, hogy együtt lehessen a többiekkel. Emiatt gyakran előfordul, hogy az ember inkább félvállról veszi a feladatot, minthogy egész délutánokat töltsön a szobájába száműzve.

Mindent mérlegre téve, nálunk is hasznos lehet egy átalakított oktatási stratégia, amikor a diák az iskolában tanulja meg az anyagot, így a szabad idő, ténylegesen szabad lehet.

Házi feladat
Szerinted adhatnának kevesebb házi feladatot is az iskolában?

kép: hvg.hu, englishfirstgroup.blogspot.comwww.learningteaching.net.au