Az elmegyógyintézetben kérte meg a kezem – Az ELTE BTK gólyatábora

Rovat

Megosztás

“Az éjszaka meleg volt és fülledt. Mi pedig fiatalok és bátrak. A szélvihar csak úgy tombolt közöttünk. De mi kitartottunk azét, hogy felejtsünk.” – Szólt minden nap Major Lazer, Lean On című száma, a 2015-ös ELTE BTK gólyatáborának a himnusza. A 600 gólya minden éjjel kitörő lelkesedéssel énekelt és mozgott együtt a híres slágerre, napközben pedig a strandidő és a kreatív programok hozták meg a kellő hangulatot a bulihoz és az ismerkedéshez.

DSC_0179-

Mindenütt vidám, önfeledten táncoló gólyák. A lányok egy kis csoportja egy villanyoszlop körül táncol, a bevállalósabb pasik pedig póló nélkül, kifestett felsőtesttel ropják. Most hangzott el a Lean On című szám, amire közös táncot tanultak be az ELTE legújabb hallgatói. Láthatólag az előző este, hajnalig tartó bulija sem vett vissza a lelkesedésükből. A szlávosok néha üdvrivalgásban törnek ki és egymás nyakába ugrálnak – a 22 ősből az övéké végzett az első helyen. Éjjel két óra van. A három napig tartó verseny ma ért véget az álompár választással.

 DSC_0057danceleanon-

Minden korábbi gólyatábor fénypontja a sörivó verseny volt, ezt azonban biztonsági okok miatt eltörölték. E helyett volt az álompár választás, mely talán még a sörivó versenynél is nagyobb sikert aratott. Minden őrsből egy pár indulhatott – a vicc kedvéért – voltak közöttük jelmezbe öltözöttek, felcserélt neműek és azonos neműek is. A versenynek több fordulója volt. Az ügyességi játékokat – mint például a beerpongot (pingpong labdával bele kell találni a sörrel megtöltött poharakba, majd meginni a tartalmukat) -, színészkedés követte. Az előadás témája az eljegyzés volt, csupa szokatlan helyszínen és élethelyzetben: elmegyógyintézet, öregek otthona, temetés, filmforgatás, műtő és disznóvágás.

A legközelebbi őrs párját kérdezzük róla, hogy élték meg a versenyt.

A hangulat elképesztő volt! Azt hiszem, mi a színi előadásunkkal loptuk be magunkat a zsűri szívébe. A lánykérés helyszínének az öregek otthonát kaptuk, és a rövid történet szerint, azért kértem meg a párom kezét, mert Riska, a tehenem elpusztult, és elég rosszul bírtam a magányt. A parkinson-kór kissé meggátolt benne, hogy az ujjára húzzam a gyűrűt, de a végén szerencsére igent mondott. Mindenki hangosan nevetett, és bejutottunk a döntőbe.

 DSC_0112kicsi

 Az estét nem csupán az állandó zene, a játékok és a szervezők humora teszi felejthetetlenné. A gólyatáborba díszvendégek is érkeztek, nem kisebb tekintélyek, mint Angela Merkel, aki a germánosok őrsvezetője, illetve Barack Obama, aki a legnagyobb partyarc a buliban.

DSC_0296obama.kicsi

 Ahány gólyát megkérdeztünk, mindenki elégedett volt a szervezéssel, és elmondásaik alapján, hatalmas hiba lett volna kihagyni ezt az óriási bulit, ahol mindenki tele energiával, jókedvűen és kedves nyitottsággal fordult a többi résztvevőhöz. Igaz, a másnapról még nem tudtunk megkérdezni senkit – a buli hajnali fél 6-ig fog tartani, amikor bájoló dal következik, mely végleg lezárja ezt a fergeteges három napot. Ezt követően mindenki kivonul Zánkafürdő kis pályaudvarára, és már az állomáson és vonaton elkezdi kipihenni a fáradalmakat.

DSC_0413after gólyatábor

Képek: Bánkövi Dodó photography

Gólyatábor
Részt vennél a gólyatábor álompár választásos vetélkedőjén?

 

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

67,000RajongóLike
165,000KövetőKövess be
162,400KövetőKövess be
360,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta