Az első szex – pénzért

Rovat

Megosztás

Mint ahogy az már korábban kiderült, a fiúk számára is sok fejtörést okoz a szüzességük elveszítése, ugyanakkor az első szexuális élmények megszerzése. Sok esetben ez egy kerülendő, kínos téma lehet, és különösen akkor válik tabuvá, ha az első alkalomra egy „hivatásos” személlyel kerül sor. 

Sok olyan fiú van, akinek gondot okoz, hogy hogyan és kivel kezdjen el szexuális életet élni. Lehetséges, hogy önbizalomhiánnyal küzd, és ezért nem arat nagy sikert a lányok körében, vagy egyszerűen csak úgy alakult, hogy egyik kapcsolatában sem jutott még el odáig, hogy lefeküdjön az aktuális barátnőjével.

Akárhogy is, ez egy olyan probléma, ami bizonyos életkorban olyan sürgetővé válhat, hogy előfordul, hogy egyesek úgy érzik, képtelenek kivárni, amíg találnak egy olyan lányt, akivel ez spontán megtörténne. Kívül, a barátoktól, ismerősöktől eredően és belülről is addig fokozódhat a nyomás, míg már az egyetlen megoldásnak az tűnik, hogy eljött az idő biztosra menni és kézbe venni az irányítást, azaz jelen esetben felkeresni egy prostituáltat.

Mielőtt azonban ezt valaki megtenné, érdemes átgondolni, hogy ez a döntés mivel járhat, milyen – elsősorban lelki – hatásai lehetnek a jövőre nézni. Azaz, úgy tedd, vagy ne tedd, hogy legalább körülbelül tisztában vagy az előnyökkel és hátrányokkal egyaránt.

 sexyesno

Egy ilyen döntés mellett szólhat, hogy ideiglenesen legalább, de megkönnyebbülsz utána, és már nem fog annyira nyomasztani a gondolat, hogy mikor veszíted már el végre…? Így, hogy túlestél rajta, már nem kell ezen görcsölnöd minden egyes randi előtt, és ennek következtében talán természetesebben is fogsz viszonyulni a témához, nem erőlteted majd annyira a dolgot. Hozzájárulhat ahhoz is, hogy megnőjön az önbizalmad szexuális téren, mert szert tettél annyi tapasztalatra, hogy ne kelljen félned attól, hogy felsülsz majd az előtt a lány előtt, akivel legközelebb együtt leszel.

És hogy mi szól ellene? Először is, bár a szexszel kapcsolatban talán magabiztosabbá válsz, valószínű, hogy az önértékelésed részben sérül majd amiatt, hogy fizetned kellett a szexért. Lehet, hogy nem vallod be másoknak, vagy akár még önmagadnak sem, de belül talán úgy fogod érezni, te valamilyen szinten kevesebbet érsz, mint mások, hiszen ami a többieknek természetesen és magától értetődően sikerült, az neked nem. Közhelyes, de érdemes azzal is tisztában lenni, hogy tényleg teljesen más úgy a szex, ha érzelmek is vannak a dologban, tehát, ha szereted a másikat, ha fontos számodra, és kölcsönös a vonzalom.

(képek: http://www.spreadshirt.co.uk/ ,http://thoughtcatalog.com/ )

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta