Elszeretni valaki más párját? Micsoda önző és aljas dolog! Sokan vélekedünk így, mégis még többen találtuk már magunkat olyan szituációban, amikor a kiszemeltünk, bizony, párkapcsolatban volt. De mi a helyes döntés ilyenkor, és hogyan kéne viselkedni? Megengedhetem magamnak, hogy találkozzak vele, vagy hogy engedjem tovább folyni a még visszafordítható folyamatot? Tovább megyek: miért hasznos nekem, ha elszeretik tőlem a páromat? Mert, bizony, sok esetben hasznos. Fáj. De hasznos.
Mielőtt még bárki azt gondolná szentírás, ami most következik, akkor sajnos, ki kell, hogy ábrándítsam. A most következő sorok egy újságíró szubjektív gondolatai és saját tapasztalatai.
Elszeretve lenni – persze, hogy szeretem, csak…
Hónapok, évek párkapcsolata után kicsit már fakul a rózsaszín köd, oszlanak a felhők. De minden jó, minden kényelmes, ha megkérdezik szereted-e a másikat, a válasz rá az, hogy: persze, hogy szeretem! Sok minden összeköt, a közös emlékek, közös utak, közös mozik, közös reggelek. Aztán egyszer csak jön a nagy bumm: egy másik! Bele se gondolsz, de esténként már ő jár a fejedben elalvás előtt, már az ő lopott pillantásai izgatják a fantáziád, a következő pillanatban már a kezedet fogja. De hogy történhet meg mindez? Te szereted a párod, nem rád vall ez a viselkedés. Aztán rájössz, hogy mikor legutóbb kimondtad, hogy persze, hogy szereted, legszívesebben már így fogalmaztál volna: „persze, hogy szeretem, csak…”
De ilyenkor már késő, hiszen az egykori párod még melletted volt, mikor jött az új szerelem. Mi a megoldás? Nehéz ügy. Ismerni kell saját magad, érteni kell a saját gondolataid – ez pedig sokszor tényleg nagyon kemény feladat. Az én tippem az, hogy légy éber, és ha kétségeid vannak, akkor ne hessegesd el őket, hanem zongorázd végig elejétől a végéig, mit is érzel valójában. Rá fogsz jönni, hidd el. Legyél korrekt önmagaddal és a pároddal is, hiszen egyszer ő volt a napjaid alfája és omegája, biztos vagyok benne, hogy nem szeretnéd megbántani most sem. És egy elcsépelt, de nagyon hasznos gondolat: gondold magad a helyébe!
A szemed láttára, a hátad mögött
A legrosszabb érzés, amikor becsapva érzed magad. Azt hitted szerelemben élsz, minden jel erre mutatott, azután pedig egyszer csak egyedül maradtál. Egyszerűen nem érted, hogy hogy történhetett ez meg, ráadásul valószínűleg a szemed láttára. Persze, minden embernek más a motivációja, lehet, hogy eleve pont a hűtlen típusba estél bele, vagy csak a dolgok alakultak éppen szerencsétlenül. De egy valami biztos, és ez nyújthat némi vigaszt: ha el tudták szeretni tőled, akkor valami nem működött jól, még ha te úgy is érezted. Ami önmagában még nem lenne baj, mert nyílt kommunikációval és hajlandósággal rendbe lehet hozni a legkuszább dolgokat is, de ő inkább az egyszerű utat, a menekülést, a tovább lépést választotta – ráadásul a legönzőbb, leggonoszabb módját. Tényleg egy ilyen emberrel akarnál lenni? Gyászold meg, sírd ki magad, de semmiképp se húzd rá a nem többi képviselőjére ezt a magatartást!
Hozzám sokkal jobban illene!
Persze, hogy én is voltam már olyan helyzetben, hogy olyan tetszett, akinek volt valakije. Többször is. Soha nem tettem szánt szándékkal azért, hogy elszakítsam őket egymástól, de sajnos, én pont azok közé az emberek közé tartozom, akiken minden, de MINDEN gondolatuk meglátszik. Ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Szóval, amikor valaki tetszik, azt nehezem tudom leplezni, és rendszerint jól le is bukom. Hebegek-habogok, bokán locsolom magam egy adag kávéval, úgy nevetek, mint egy degenerált. Csak a szokásos.
Ezért ha a foglalt fél, felismerve az akaratlanul is kinyilvánított érzéseimet, érdeklődni kezd irányomban, egy dolog jut eszembe: ha ő most velem megcsal valakit, akit elvileg szeret, de legalábbis együtt van vele, mi a garancia arra, hogy tőlem majd nem ugyanígy szabadul meg később? Vajon ha egyszer megtette, megteszi máskor is? Nehéz döntés, hogy ilyen eset után szavazzunk-e bizalmat az illetőnek.
A másik oldal pedig, amikor semmi nem történik. Pedig látom, hogy történhetne, látom, hogy a tetszés kölcsönös. De mégsem lépünk semmit – én azért nem, mert igyekszem nem lépni, ő pedig azért, mert a hűséget választja. Visszatekintve a történet sokkal boldogabb véget ért, még akkor is, ha nem együtt. Büszke vagyok rá, mert így döntött, nekem pedig jó érzés, hogy ő valóban az a hűséges, korrekt, a pillanatnyi örömökért nem kockáztató ember, akit látni véltem benne. De legfőképp annak örülök, hogy ez a „típus” igenis létezik, csak meg kell találni azt, aki a mi hűséges párunk lesz!
Fotók: imgfave.com, goodreads.com, relationshiptalk.net, collegetimes.com
