Míg a babonások a tizenharmadikára eső péntekektől rettegnek, a briteknél 2005 óta január harmadik hétfőjét tartják a mumusnak. Ennek oka, hogy egy pszichológus, Cliff Arnall ebben az esztendőben publikálta egy utazási iroda sajtóközleményeként megjelenő felfedezését.
A férfi elmondása szerint arra kereste a választ, hogy mégis melyik az év legszomorúbb, az embert testileg-lelkileg kimerítő napja, és arra jutott, hogy a választ ez a képlet adja meg.
Itt a W az időjárást, a d az adósságot, a D a havi fizetést, míg a T a karácsony óta eltelt időt jelzi. A Q az újévi fogadalmak megszegése óta eltelt időt mutatja, a M az alacsony motiváltsági szintet, az Na pedig azt, hogy mennyire érezzük szükségét annak, hogy tegyünk valamit.
A meglehetősen elrettentő, és első pillantásra már pusztán bonyolultságával is tiszteletet parancsoló kalkuláció azonban közelebbről megvizsgálva ezer sebből vérzik. Egyrészt a szemfüleseknek feltűnhet, hogy nyoma sincs mértékegységeknek, és ez önmagában is súlyos gond. Hiszen hogyan számszerűsítsük azt, hogy mennyire vagyunk aktívak, vagy milyen skálába illesztjük bele azt, hogy milyen az idő?
Arról nem is beszélve, hogy ha valaki nem tett újévi fogadalmat, vagy kifejezetten utálja a nagy felhajtással járó, ám itt örömünnepnek beállított karácsonyt, máris bukik az egész elmélet.
Ahogy azt sem nehéz kitalálni, az egész a turisztikai lobbi húzása volt, hogy némi ingyenreklámhoz juthassanak.
A tanulság: hiába tűnik egy teória tudományosan megalapozottnak, érdemes rászánni egy kis időt, és alaposabban utánanézni a témának. Mégpedig lehetőség szerint nem egy nevesincs, gyanús bulvárlapocska hanem egy szakportál, vagy egy nyomtatott, lektorált lexikon segítségével.
Gera Krisztián
