Ezt nézed:  / Pszicho, szex / Az igazi felnőtt lét – Jogi kérdések 18 éves kor felett

Az igazi felnőtt lét – Jogi kérdések 18 éves kor felett

Korábbi cikkünkben már kaphattál egy kis ízelítőt, mi vár rád, ha eléred a várva várt korhatárt. Mostani cikkünkben a felnőtt élettel járó felelősségek kerülnek fókuszba, megtudhatod, mivel kell vigyáznod, ha már betöltötted 18. életévedet.

Felnőttnek lenni csupa móka és kacagás, szabadság és függetlenség. Igen ám, azonban jól meg kell gondolni, mire adod a fejed, ugyanis, ha melléfogsz, mostantól egyedül te leszel felelős a tetteidért!

  • Mivel fiatal felnőttnek számítasz, ha rossz fát teszel a tűzre, már nem a fiatalkorúak börtönébe, hanem a felnőtt elítéltek börtönébe, fogházába vagy fegyházába kerülhetsz.
  • Ha valamit figyelmetlenül írsz alá, és bajod származik belőle, később nem érvelhetsz azzal, hogy a szüleid nem egyeztek bele. 18 éves korodtól minden jognyilatkozatod hatályos.
  • Nem használhatod a 18 éven aluliaknak szóló kedvezményeket.
  • A szüleid hiába érvelnek azzal, hogy „amíg az ő házukban laksz, azt teszed, amit mondanak…” Jogilag nem érvényes, hiszen már felnőtt vagy, aki saját magáról rendelkezhet. Ez, persze, nem jelenti azt, hogy rúgd fel az összes szabályt, és legyél tiszteletlen a szüleiddel! Ne legyél! Igazán felnőtt akkor leszel, ha helyén tudod kezelni még a szüleiddel való konfliktusokat is!
  • Ha barátnőd/barátod még nincs 18 éves, gyorsan töröld ki a róla készült meztelen képeket a telefonodból, mert ha a hatóságokhoz kerül, bizony nagy galibába keveredhetsz, kiskorúról készült pornográf képek birtoklásáért.
  • Ha pedig 14 évesnél fiatalabb a párod, sajnos a testi örömökkel is várni kell még. Magyarországon a belegyezési korhatár 14 év – vagyis amikortól az egyén jogot formálhat arra, hogy szabad döntés alapján szexuális kapcsolatot létesíthessen valakivel. Ennek értelmében, ha te 18 éves múltál, a párod pedig 12, vagy annál is kevesebb, akkor szexuális erőszakot követsz el (bizony, akkor is, ha ő beleegyezik), ha pedig 12-14 év között van, akkor szexuális visszaélést.
Felnőttem!
Mi lesz az első dolgod, ha 18 leszel?

 

instagram default popup image round
Follow Me
502k 100k 3 month ago
Share