Az oldal, ami TÉNYLEG tudja, ki is vagy valójában

Rovat

Megosztás

Vagy legalábbis tesz egy kísérletet rá. Neked pedig csak száz szót kell leírnod, hogy megkapd a választ.

Minden embert foglalkoztatja a kérdés, ki is ő valójában. Ki az ismerősei leírásának hisz, ki pszichológus segítségét kéri, ki pedig megcsinál egy tesztet az interneten vagy egy női magazinban. Az IBM Watson Developer Cloud által üzemeltetett Personality Insights nevű oldal is megpróbálkozik a lehetetlennel. Minimum háromezer, ideális esetben pedig hatezer szót kell felületükre írnia a kíváncsiaknak, és a honlap ezek alapján kielemzi személyiségüket.

Nem csalás, nem ámítás

Az emberi nyelv a személyiség tükre, tartják a pszichológusok. Hogy pár egyszerű példával éljek: akinek gazdag a szókincse, választékosan beszél, arról joggal gondolhatjuk, hogy olvasott, művelt, akinek viszont minden második szava a b kezdőbetűjű ige, arról kevésbé mondható el ugyanez, ráadásul arra is következtethetünk, hogy agresszív személlyel van dolgunk, aki nem képes kontrollálni magát. Az írott nyelvvel persze más a helyzet, az ember átgondolja, mit vet papírra vagy gépel be, különösen, ha tudja, hogy alaposan megvizsgálják szavait.

lolita jó.

A titok nyitja abban rejlik, hogy az emberek olyan szavakat írnak majd, amiket a hétköznapokban is használnak, és abban a témában, ami érdekli őket. Érzések, gondolatok, vélemények… Erre építi tehát elemzését az oldal.

A legjobban az alábbi szövegtípusokból tud az emberek személyiségére következtetni: személyes írás, megadott témáról való írás, napló és blog, kimondott szavak. A tudományos szövegek szerzőinek azonban csak körülbelül feléről tud pontos képet adni. Egy általunk kitalált fiktív történet bemásolását sem javasolják a készítők.

Egy próbát tehát igazán megér a program. Ha esetleg nem vágod a kisujjadból a két nyelvet se gond. Elég egy százszavas szöveget leírnod, és ha nem is teljes körű elemzést, de pár jellemzőt kapsz magadról.

“Önt a presztízs vágya hajtja…”

Természetesen magam is leteszteltem a programot, hogy tudjam, mit is ajánlok. Egy százkét szóból álló bemutatkozást írtam: a nevemet, hogy egyetemen tanulok, újságíróként dolgozom, mik a kedvenc témáim, miről írnék szívesen, hogy boldoggá tenne egy Pulitzer-díj, s hogy gyerekkoromban nagy hatással volt rám a Harry Potter történet. Az Analyze gombra kattintva egy másodperc múlva meg is kaptam személyiségem értékelését. A következőt derítették ki rólam:

Különleges vagyok, megfontolt, és a legkevésbé sem agresszív természet. Tisztában vagyok az érzéseimmel, és képes vagyok kifejezni azokat. Szeretem a rendezettséget, beleértve az életemet is. Jellemző még rám továbbá az idegeskedés, olyan dolgok miatti aggodalom, amiknek bekövetkezésétől félek. Ha választások elé kerülök,  a presztízs vágya hajt. A siker eléréséhez a képességeimet tartom fontosnak, s keresem az alkalmat, hogy tehetségemet bizonyíthassam. A hagyományok már kevésbé érdekelnek: inkább a saját dolgaimmal törődök, mint a múlt értékeivel.

mrrr

Nos, felettébb örülök, hogy az IBM különlegesnek tart, örök hála érte. Ezek után bűn lenne rosszat írni róluk. Hisz jól eltalálták, hogy idegeskedő típus vagyok, s olyan ember, aki képes kifejezni érzelmeit. Az viszont nem igaz, hogy hátat fordítok a hagyományoknak, pont, hogy követni igyekszem őket. A presztízs helyett pedig inkább mások elismerésére törekszem. Ehhez pedig – ahogyan ők is állítják – valóban bevetem  íráshoz való jó érzékemet.

Összességében véve tehát egész jól jellemeztek. De én azért, ha nem haragszanak meg, inkább maradok a családom és barátaim rólam alkotott véleményénél.

Szöveg: Fekete Fanni

Lelked tükre
Te hiszel az internetes személyiségtesztekben?

Fotók: weheartit

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta