Bár az állásunk miatt panaszkodni népszokás, egyes, mára már jórészt feledésbe merült munkák mellett a legrettenetesebb meló is kész, pihentető szórakozásnak tűnhet.
Lássunk hát párat!
A többség alighanem belepirulna, vagy a döbbenettől szólni sem tudna, ha felkérnék, hogy szervezzen meg egy orgiát – de a rómaiak alatt ez egy nem kevés kihívást, egyben váratlan veszélyeket rejtő foglalkozás volt. Hiszen a felbérelt szakembertől nem csupán azt várták el, hogy annyi ételt és italt szerezzen, ami több tucat, vagy egyenesen több száz embernek is elég 6-12 órára. Az illetőnek a nem éppen visszafogott esemény zökkenőmentességéért is felelnie kellett, így, arra sem ártott felkészülnie, hogy mit tegyen, ha valaki az örömök hajszolása közben rosszul lesz, vagy esetleg meghal.
Amennyiben bekövetkezett a legrosszabb, és az egyik vendég megtért őseihez, pánikra akkor sem volt ok. A halott rokonai egy gyászbohóc felfogadásával állíthattak maradandó emléket elhunyt szerettüknek. Ezek a meglehetősen bizarr elvek mentén dolgozó csepűrágók a koporsóban fekvő arcvonásaira hajazó maszkot öltöttek, majd vicceket mesélve, és kisebb-nagyobb akrobata-mutatványokkal próbálták jobb kedvre deríteni a végtisztességet megadókat.
Az 1800-as évek Angliájában az ilyesmit alighanem barbár szokásnak tartották. Ám a hullák ekkoriban is sokak megélhetését fedezték. A korabeli, mai szemmel nézve furcsa törvények ugyanis közel lehetetlenné tették az orvosoknak, hogy boncolhassanak, mert csak a legalávalóbb bűnözők tetemei kerülhettek a késeik alá. Következésképpen, lelkiismeretlen, de élelmes testrablók hordái járták a temetőket, friss tetemekre vadászva. Persze, akadtak becsületesebb személyek is: az ő dolguk az volt, hogy egyrészt egy jókora, nehéz követ, vagy hasonló, bajosan elmozdítható tárgyat tegyenek a sírra, másrészt pár napig egy lépést se mozduljanak onnét.
Ha egy földi maradványokra specializálódott szarka jó útra akart térni, megfontolhatta egy bűnevő felkeresését. Ezekről a nyomorult páriákról munkájuk természete miatt vajmi keveset tudunk. Ám, ahogy a nevük is mutatja, a többnyire nyomorult koldusként tengődő szerencsétlenek egy szerényebb összegért vállalták, hogy egy rituális vacsora elfogyasztásával magukra vállalják kliensük összes vétkét. Emiatt közutálatnak örvendtek, mivel megannyi ember összes rossz cselekedetének felvállalása után technikailag a legszörnyűbb bűnösök közé tartoztak, és gyakran boszorkánysággal, vagy egyéb rémtettekkel is vádolták őket.
Ezek után a felzörgetők még szerencsésnek tarthatták magukat. A ritka és drága szerkezeteket helyettesítő, emberi ébresztőórák az ipari forradalom elején jelentek meg, dolguk pedig az volt, hogy az ablakokon kopogtatva, vagy máshogy zajt csapva felkeltsék a gyári munkásokat. Eközben persze többen is keresetlen szavakkal illették őket.
G.K.
