Ezt nézed:  / Suli / Badeshi: Mindössze három ember beszéli ezt a nyelvet

Badeshi: Mindössze három ember beszéli ezt a nyelvet

Szeretnél megtanulni néhány szót egy nyelvből, amit csak három ember ismer a világon?

A badeshi egy széles, hó borította völgyben, mélyen Pakisztán északi hegyeinél csaphatta meg a járókelők fülét. Egy generációval ezelőtt még az egész falu beszélte, most már a kihalás szélén áll. Az etnológia szerint nincs több generáció, sőt, háromnál több személy, aki beszélné még ezt a nyelvet. Az utolsó személyek, akik még tudnak badeshiül, a Bishigram Völgyben vannak.

Forrás: bbc

 

A fiatalokat nem érdekli ez a nyelv, nem akarják elsajátítani. Más domináns nyelveket helyeznek előtérbe. Tulajdonképpen 9-10 család volt, aki beszélte a nyelvet. Amikor házasodtak, az asszonyok a szomszéd falvakból származtak, ők pedig Torwaii nyelvet beszéltek. A gyermekeik számára is ez lett a domináns, így fokozatosan halványult el a badeshi. A három ember halálával pedig el fog tűnni.

Hármuk közül, az egyiknek, Rahim Gulnak van egy fia, aki már családot alapított, de mindenki Torwaii nyelvet beszél. Sajnálatát fejezte ki, hogy -immár 32 éves – és nem fogja tudni megtanulni apja nyelvét, ami egyszer vele együtt el fog tűnni.

Forrás: bbc

 

Sagar Zaman nyelvész kutatja a a veszélyeztetett pakisztáni nyelveket. Véleménye szerint már túl késő, nem lehet megmenteni a badeshit. De néhány szót még megtanulhatunk belőle.

  • Meen naao Rahim Gul thi = Az én nevem Rahim Gul.
  • Meen Badeshi jibe aasa = Badeshiül beszélek.
  • Theen haal khale thi? = Hogy vagy?
  • May grot khekti = Ettem
  • Ishu kaale heem kam ikthi = Nem sok a hóesés ebben az évben.
Badeshi: Mindössze három ember beszéli ezt a nyelvet.
Te beszélnél egy ilyen nyelvet?

Borítókép: bbc