Bemutattuk Bebe és a Középsuli közös videoklipjét

Rovat

Megosztás

Izgalmas és rendhagyó sajtótájékoztatón mutatták be a népszerű sztár Bebe és a Középsuli legújabb klipjét Budapesten. 

A sajtóbemutató különlegességét nemcsak az internet legújabb hazai sztárjainak és a méltán népszerű énekes együttműködése adta, hanem az is, hogy az új klip elkészültében nagy szerepet játszott az a támogatás, melyet a humanitárius ügyek mellett elkötelezett Magyar Afrika Társaság és elnöke, Balogh Sándor nyújtott az alkotóknak.

Mint azt Kiss Róbert Richard, a Globoport Média Holding cégcsoport-főszerkesztője  elmondta, az összefogás és az együttműködés nem újkeletű. A tizenéves korosztály körében rendkívül népszerű netes sorozat mellett rengetegen kíváncsiak a Középsuli internetes portálra is. Hatalmas felelősség, hogy ez a siker olyan pozítiv célokért is megmozgassa a közönségét, mint a szolidaritás, a humanitárius ügyek. Ebben működik együtt sikeresen a Középsuli és a Magyar Afrika Társaság, melynek Bebe – vagyis az apai ágon etióp származású Abebe Dániel – jószolgálati nagykövete.

Orzói Zsuzsa,  a társaság protokoll főnöke arról beszélt, hogy a Magyar Afrika Társaság programjai és folyamatosan szervezett missziói  akkor lehetnek sikeresek, ha minél több ember és fiatal ismeri meg, támogatja munkájukat. Ebben nyújt nagy segítséget az olyan ismert médiaszemélyiségek támogatása, mint Bebevagy a Középsuli által megszólított fiatal generáció. 

Ennek jegyében készült el a most bemutatott impulzív és izgalmas klip is, melyet a Rent a Star Producer Kft., a Magyar Afrika Társaság és a Középsuli brand sztárjai alkottak. Kálmán Albert, a klip forgatókönyvírója és rendezője szerint igazi felhőtlen, jó hangulatú alkotómunka jellemezte a forgatást, melyben a Középsuli sztárjai nagyon gyorsan ráhangolódtak Bebe sodró lendületére és természetesen a pompás zenére. Sztárok voltak allűrök nélkül.

A klip természetesen megtekinthető a Középsuli.hu oldalán és a Középsuli youtube csatornáján is. 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta