Bende, Zsani és Dominik is fellépett a nagydöntőn!

Rovat

Megosztás

A négyórás fantasztikus műsor végén a szatmárnémeti osztály kapta az egymilliót a Határtalanul döntőjén.

Közel hatszáz anyaországi és külhoni magyar diák vett részt pénteken a Határtalanul középiskolai vetélkedő nagydöntőjén, melyet a járványügyi helyzet miatt virtuális formában tartottak meg.

Rendkívül látványosra sikerült a Határtalanul középiskolai vetélkedő virtuális döntője.

Szerepelt a programban Lackfi János, József Attila-díjas író, költő, népdalokat énekelt Orbán Bori, tinisztárok szórakoztatták a nézőket. A tavaly októberben meghirdetett Határtalanul programhoz indított középiskolai vetélkedőbe több, mint 75 ezer diák kapcsolódott be az anyaországból és a határon túlról, akik az első fordulóban online teszteket töltöttek ki, majd a legjobbak a középdöntőbe, onnan pedig a döntőbe jutott be a legjobb 20 csapat.
https://www.youtube.com/watch?v=QNTmMFp_57Q
11 külhoni és 9 anyaországi csapat mérte össze a tudását pénteken a nagydöntőn, melyen a csapatok egyik feladata a nemzeti összetartozást kifejező alkotás elkészítése volt. A Határtalanul Nagydöntő igazi színes forgatag volt, fantasztikus koncerttel, irodalmi, földrajzi, történelmi, néprajzi és tinisztár szekciókkal, TikTok és YouTube szereplőkkel, játékokkal, pénzdíjakon kívül is rengeteg nyereménnyel.

A Határtalanul! Program középiskolai nagydöntőjének végeredménye a következő lett:

I. helyezett a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum 10.b osztálya lett Szatmárnémetiből 131 ponttal. A négyórás fantasztikus műsor végén a szatmárnémeti osztály kapta az egymilliót.

II. helyen a Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája Fifikások elnevezésű osztálya végzett 126 ponttal.

A III. helyen holtverseny alakult ki a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium Egyem BTGK osztálya és a kassai Márai Sándor Általános és Középiskola Máraisokk fantázianevű osztálya között.

Mindketten 123 pontot értek el.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele a legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta