Bepereli a szüleit, mert beleegyezése nélkül adtak neki életet!

Rovat

Megosztás

Téged megkérdeztek, szeretnél-e a világra jönni? Egy férfi bepereli a szüleit, mert ő úgy érzi, nem kapott választási lehetőséget.

A 27 éves Raphael Samuel szerint “az élet szívás”, a szüleink pedig kényszerítenek rá, hogy elviseljük azt. Sőt, gondolata tovább burjánzik, a gyermekszülést olyan bűncselekménynek tartja, mint egy emberrablás, az életet pedig rabszolgasággal azonosítja.

Forrás:TheSun

Úgy gondolja, hogy egy gyermeket sem lenne szabad szenvedésnek és stressznek kitenni – hiszen ez maga a kínzás- amit egy gyermeknek azért kell elviselnie, mert szülei “önkényesen” saját örömük kielégítése céljából létrehozták őt. Eszményét születésellenességnek nevezi. Bepereli saját szüleit, bátorítja barátait, hogy kövessék az ő példáját. Még saját oldalt is készített, ahol oszthatja nézeteit.

Forrás:TheSun

 

Nos, talán a megoldást majd az időutazás hozza számunkra, ahol lehetővé tehetjük a még meg nem született gyermek számára, hogy eldöntse, meg akar- e születni.

És igen, ez a szarkazmus hangja volt.

Bepereli a szüleit, mert beleegyezése nélkül adtak neki életet!
Téged megkérdeztek, szeretnél-e a világra jönni?

Borítókép:nihilalandfacebook

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta