Bravúr Amerikában: újabb győzelmet aratott az Amerikában élő magyar lány kosárcsapata

Rovat

Megosztás

Szörényi Laura és csapata, a West Virginia State Univesity, West Virginia Wesleyan ellen fergeteges rangadón bizonyította rátermettségét. A mérkőzést eldöntő izgalmas végjáték végül nekik kedvezett. A mérkőzésről Laura mesél nekünk.

Mi volt a taktika a mérkőzés elején?

Mivel idegenben sima meccsen nyertünk, ezért nem volt különösebb taktika. Az egyéni képességeinkre épülő játékra törekedtünk.

Hogy változott a taktika, amikor az ellenfél elment 5 ponttal?

Az a negyedik negyedben történt. Egyszerűen jobban kellett figyelnünk az ellenfél legjobb játékosára. Valamint Rachelre, a hárompontosokat dobó játékosunkra több teher hárult. Szerencsére 7 hármassal tudott zárni.

Mit éreztél akkor, amikor átvettétek a vezetést?

Ez engem nem szokott idegesíteni. Inkább az zavart egy kicsit, hogy az utolsó negyedben kevésbé ment a dobás. Így a védekezésemre figyeltem. Összejött 9 lepattanó és adtam gólpasszokat is. De azért összességben a 13 pont sem olyan rossz.

Véleményed szerint milyen bravúrnak köszönhető, hogy végül ti kerültetek ki győztesen?

Ezúttal Rachelnek volt helyén a szíve és a Lexi is bevert egy hármast a végén. Mindegyik jól jött.

Hogy készültetek fel erre a mérkőzésre fizikálisan?

Folyamatosan jönnek a meccsek. Inkább vasárnap kaptunk egy nap pihenőt, hiszen az utolsó 4 találkozónk idegenben lesz. Szeretnénk legalább a 6. helyen végezni az alapszakaszban, mert akkor hazai pályán kezdhetjük a rájátszást.

Milyen eredményre számítottatok ezzel a csapattal szemben?

A Weslyent mindenképpen le kellett győznünk. Sokkal inkább az most a fontos, hogy az idegenbeli 4 meccsünkből legalább kettőt, de inkább hármat megnyerjünk és akkor az 5. vagy 6. helyen végzünk. Erre van esélyünk. Utána egy meccs legjobb 8-ért, majd jöhetne a 8-as döntő, amelyet már a 11000 nézős charlestoni központi csarnokban rendeznek. Oda mindenképpen szeretnék eljutni.

Ha szeretnétek még többet tudni Laura amerikai helytállásáról, akkor olvassátok a róla íródó blogot! Laura Amerikája

Borítókép: wvmetronews.com

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta