A diákcsere program alatt talált rá a szerelem – igaz történet

Rovat

Megosztás

Nem hittem, hogy létezik szerelem első látásra. Azt meg végképp nem, hogy valakivel ez pont külföldön és pont egy diákcsere program alatt fog megtörténni. Igaz történet következik.

Az egyik legjobb barátnőm úgy döntött, hogy kipróbálja a diákcsere programot, ráadásul igazán egzotikus célpontot választott, Portugáliát. Kicsit szkeptikus voltam, de ő végtelen optimizmussal vágott neki a félévnek, amit kinn akart tölteni, hiszen pasija sem volt, aki itthon tartsa.

Emlékszem, véget nem érő beszélgetéseink voltak arról, hogy milyen iszonyat jó lesz az egész, ráadásul tök jó, hogy most lépett ki egy hosszú párkapcsolatból, mert legalább végre megtapasztalhatja, hogy milyen egyedül.

Ez a terve nem igazán jött össze. Rögtön az első este bulizni indultak a többi diákcsere programossal, a festői Portóban. A barátnőm épp visszaindult az újdonsült barátaihoz a pulttól, mikor egy srác megszólította portugálul: „Elvesztél?”, amire nemleges választ adott és el is ment onnan. A sors azonban kifürkészhetetlen, aznap este valahogy mégis sikerült egymásba gabalyodniuk a sráccal és innentől fogva szinte minden nap találkoztak.

A barátnőm nem akart párkapcsolatot, de tetszett neki a fiú és ez a vonzalom kölcsönös volt. Bejárták együtt a várost, rengeteget beszélgettek angolul és portugálul miközben egyre biztosabbak lettek abban, hogy egymáshoz illenek.

Elutaztak közösen az Azori-szigetekre, ahol csodálatos napokat töltöttek el, végül pedig a srác elvitte Madeirára is, ahol bemutatta a szüleinek. Imádták. A barátnőm teljesen beleszeretett a fiúba.

Elérkezett a január és el kellett válniuk egymástól. A lány sírt, ráadásul a srác nem igazán akarta kimutatni az érzéseit, ezért félő volt, hogy talán sosem látják egymást többé. De nem így történt.

Hosszú hónapokon át minden nap beszéltek. Voltak mélypontok, hiszen minden kapcsolatban és távkapcsolatban vannak. Volt, hogy már én is arra bátorítottam, hogy lépjen végre tovább és engedje el a madeirai srácot. Úgy döntött, hogy kimegy hozzá és elmondja neki, hogy vége, nem bírja tovább ezt a helyzetet. De hiába ment ki, mikor újra egymásra találtak az érzelmek újra fellángoltak közöttük.

Végül a fiú is eljött Magyarországra és megkérte arra, hogy költözzön ki hozzá, miután befejezte a sulit júniusban, mert szereti és vele akar élni. A barátnőm, aki még mindig borzalmasan szerette ezt a srácot, kis gondolkodás után igent mondott és azóta már ott él és tervezik közösen  a jövőjüket.

Bár nem pont így képzelte el, a diákcsere program megváltoztatta az egész életét. Nemcsak egy új országot ismert meg, de lehet, az örökké tartó szerelem is ott talált rá. Pedig csak egy buliba ment el…

Mi a tanulság? Hogy sosem tudhatod, hol talál rád az igazi. Lehet, hogy most fordul be épp a sarkon… 😉

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta