Drónok vigyázzák az egyetemi felvételi tisztaságát Kínában

Rovat

Megosztás

Drónt is bevetettek a kínai központi egyetemi felvételi vizsgák első napján, hogy a legmodernebb technikával vegyék fel a versenyt az évek óta ugyancsak a legkorszerűbb technikát alkalmazó csalók ellen.

Kaokao / Kína “legrettegettebb” vizsgáját (kaokao), amelyekre vasárnap és hétfőn több mint 9 millió középiskolás ült be, egy életet meghatározó eseményként tartják számon az országban, a hatalmas túljelentkezés és az ehhez képest korlátozott továbbtanulási lehetőségek miatt pedig csak a legeslegjobbak nyerhetnek felvételt a jó hírű, neves egyetemekre, a jók pedig a második, harmadik vonalbeliekre.

A diákok és a szülők igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy a megmérettetés eredményes legyen, és nem ritkán a legagyafúrtabb trükkökkel, erre a célra kifejlesztett technikai berendezések segítségével próbálnak meg a vizsga tisztaságára ügyelő tanárok, ellenőrök eszén túljárni.

Drónok figyelik a gyanús rádiójeleket / Ezért csak részben meglepő, hogy a fenyegetések és szigorú büntetések ellenére puskázással próbálkozókat, a külvilággal beépített adóvevő fülhallgatókkal kapcsolatot tartó csalókat leleplezni kívánó hatóságok immár drónnal is felügyelték a vizsgaközpontok helyszínéhez közeli “légteret”, hogy kiszűrjék az esetlegesen szokatlan jeleket.

A közép-kínai Honan tartomány Loujang városában hatpropelleres pilóta nélküli repülőeszközzel pásztázták az eget, de egyelőre nem tapasztaltak rendellenességet. Mint a helyi sajtójelentésekből kiderült, a tartomány jüanszázezreket, vagyis forintmilliókat áldozott a nagyméretű szerkezet megépíttetésére.

Divat a felvételizők “helyettesítése” / Az oktatási minisztérium május végétől a múlt hétvégéig 23 embert vett őrizetbe, mert közreműködtek csalás előkészületeiben. Hétfői jelentés szerint Csianghszi tartomány Vuhan városában vasárnap éjszaka elfogtak egy főiskolai hallgatót, aki öt másik társával együtt hamis személyazonossági igazolványok felmutatásával “helyettesített” felvételizőket. Mint kiderült, egy Santung tartományi vállalkozó toborozta és egy magát szintén diáknak álcázó nyomozó riporter buktatta le őket.

Forrás: MTI

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta