Egy iskola, ahová, ha belépsz, minden arannyá változik

Rovat

Megosztás

Minden pénzbe kerül. Nemcsak az étel a boltban, de az is, hogy nyelvvizsgát tégy, hiszen ott is vizsgadíjat kell fizetnie a vizsgázni kívánó személynek. Ha valakinek viszont nem a kobakjában vannak a gondok, hanem azzal, hogy erre nem telik anyagilag, akkor bizony – jogtalanul – hátránnyal indul az életben.

Az Arany János Tehetséggondozó Program azzal a céllal jött létre 2000 őszén, hogy hátrányos helyzetű gyermekek továbbtanulását támogassa egyrészt anyagi szempontból, másrészt a tizenévesek képességeinek, műveltségének fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektetnek az oktatók.

A program öt évfolyamos. Az általános iskola nyolcadik osztályos tanulói jelentkezhetnek a programban részt vevő középiskolák gimnáziumi tagozatára. A határidő minden év december első fele. Idén december 10-ig várják a középiskolák a felvételi kérelmeket.

Összesen huszonegy középiskola vesz részt a programban, ebbe a huszonegy köznevelési intézménybe adhatod be felvételi szándékod.

A programban résztvevő iskolák listájáért kattints ide!

A felvételi pályázatodnak nyolc mellékletet kell tartalmaznia:

(A felsorolásból az is kiderül, hogy milyen elvárásoknak és kritériumoknak kell megfelelned ahhoz, hogy a felvételi pályázatodat figyelembe vegye az intézmény, ahová jelentkezésedet elküldöd.)

1. a helyi önkormányzat vagy kisebbségi önkormányzat képviselő-testületének − lehetőleg anyagi támogatásról is szóló − határozatát

2. a nevelőtestület támogató nyilatkozatát

3. a szülő nyilatkozatát arról, hogy elfogadja és támogatja az 5 éves nevelést, oktatást és a kollégiumi ellátást.

(Vagyis a program kötelezi tanulóit, hogy az iskola kollégiumában tartózkodjon a kollégium házirendjében megszabott időszakban.)

4. a tanuló személyi adatlapját

5. az osztályfőnök tanulóról írt jellemzését

6. a tanuló kézzel írott önéletrajzát

7. azt, hogy a programban részt vevő intézmények közül melyekbe kéri a felvételét

8. a szociális helyzetet igazoló hivatalos dokumentum fénymásolatát

VAGY

9. az illetékes gyermekjóléti szolgálat − az általános iskola és a szülő kezdeményezésére elkészített – javaslatát a tanuló rászorultságára vonatkozóan abban az esetben, amennyiben a szociális helyzetet igazoló hivatalos dokumentum kiállításának feltételei nem állnak fenn

Ha összeállítottad a csomagot, és általános iskolád segítségével elküldted azt a megjelölendő középiskola címére, nincs más hátra, mint várj. Egészen 2016. február 4-ig, amikor a választott iskola választ küld neked.

Amennyiben a válasz igen, egy életre szóló élmény vár rád, valamint öt év kollégiumi élet.

Mi mindent kaphatsz anyagi szempontból ingyen, ha sokat dolgozol?

Az Arany János Tehetésggondozó Program biztosítja minden tanulója számára az alábbi jártasságok elsajátításának óradíjait, különóráit, illetve finanszírozza a vizsgák költségeit is.

  • idegen nyelv (nyelvvizsga, angol, német, komplex, bármilyen típusú vizsga, TELC, IELTS, TOEFL, DSD, ÖSD, stb.)
  • számítógépes ismeretek (ECDL-bizonyítvány, Európai Számítógép-használói Jogosítvány, 7 modul)
  • autóvezetés (KRESZ-vizsga, elsősegélynyújtó vizsga, forgalmi vizsga, jogosítvány)

12348269_1721619691402208_1749985346_n

Mi mindent kaphatsz még ezenfelül?

  • utazási költségtérítés
  • tisztálkodási szerek
  • ruhák
  • tankönyvek
  • négy külföldi kaland négy különböző országban
  • havi egy kaland Magyarországon

 

A “bennmaradás”, a havi egy kaland Magyarországon

Az elkövetkezendő öt éved egyben legutálatosabb és legkedvesebb szava lesz. Egy hónapban egy alkalommal hétvégére sem utazol haza a családodhoz, hanem a kollégiumban kell maradnod, és az osztályoddal egy belföldi kiránduláson vehetsz részt. Ezek legfőképpen tanulmányi kirándulások, ugyanakkor szórakoztatóak is. Az osztálytársaiddal, akik öt éven keresztül jelentik a legjobb barátaidat, az ellenségeidet és a második családodat, egy-egy fantasztikus városba, faluba látogathatsz el, szintén térítésmentesen, teljesen ingyen. Közösen kitaláljátok az osztályfőnököddel és kollégiumi nevelőddel, hogy hova mennétek, megszervezitek a programokat, majd jól érzitek magatokat, és sokat panaszkodtok arról, hogy miért nem lehet inkább otthon lenni, tapasztalatból mondom, így van. Közben mégis jó érzés, hogy eljuthatsz ajándékból az egri várba, a nyíregyházi vadasparkba, a debreceni állatkertbe, a Balatonhoz, akár minden évben az öt év során, és bárhová, amit együtt megálmodtok.

A program finanszírozójának több százezer forint, neked egy ajándék

Évente egyszer, ha jókisfiú vagy jókislány voltál, még egy ingyenes külföldi úton is részt vehetsz. Európa különböző országaiban juthatsz el: magam Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában, Horvátországban, valamint az Egyesült Királyságban jártam. El tudod képzelni, hogy háromcsillagos menő szállodákban, hatalmas svédasztallal, a tengerpart mellett süttetve a hasad élvezed a nyarat? Az Arany János Tehetséggondozó Program ezt is elintézi neked, ha nagyon jól tanulsz. Hiszen ennek annyi ára van, hogy az iskola által felállított kritériumoknak meg kell felelned. Ha nem tanulsz elég jól, akkor pá Adriai-tenger.

20130709665

Akik mindig figyelnek rád

A kollégiumba való beköltözéskor megkapod harmadik anyádat vagy apádat, a kollégiumi nevelődet, majd jön a negyedik is, az osztályfőnököd. Mindketten folyamatosan téged fognak figyelni az öt év alatt, egy rágót nem vehetsz be a szádba úgy, hogy ők ne tudnának róla. Néha ez idegesítő is, viszont mégis nagyon figyelmes tőlük. A végén valóban úgy tekintesz erre a két tanárra, mintha nem is egyszerűen a tanáraid lennének, hanem ők szinte családtagok. Körülbelül ötven közös utazás után ez már nem is lesz különös, és mire eljön az érettségi, már fájó lesz a búcsú.

 

Borítókép: Weknowyourdreams.com

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta