Magyar teniszcsillag vendégeskedett a Dubai HTCC házban

Rovat

Megosztás

Több mint egy hetet töltött a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ (HTCC) dubai vendégházában Szávay Ágnes egykori teniszezőnő.

A fiatal sportoló most nem a Dubai Open miatt utazott az Öböl-menti országba. A mára már visszavonult profi teniszezőnő elmondta, most csak turistáskodni szeretett volna az Arab-félszigeten.

– Már öt éve nem voltam itt és rettentően meglepődtem, hogy minden megváltozott. Akkoriban rengeteg építkezés folyt a főút mellett. Most pedig felhőkarcolókat látni mindenhol. ​Dubait mindig is szerettem, de most aztán igazán a szívemhez nőtt. Egy nagyon kellemes hetet töltöttünk el itt a Pálmán. Szeretném megköszönni, a HTCC vezetőségének, hogy vendégül láttak a központ vendégházában. Rengeteg kedves embert ismertünk meg, köztük Szathmáry Dánielt, aki a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központot vezeti Dubaiban. Pihenni is tudtam eleget, szükségem is volt rá.

 

Szávay Ágnes egy komolyabb gerincműtéten van túl és most éppen lábadozik.

Szavay1

– Már egy kicsit jobban vagyok. De ismét mennem kell kontrollra. Dubaiban pedig fantasztikus élményekkel gazdagodhattam. Furcsa érzés is volt, hogy most nem vittem teniszütőt. Ez a hét most a kikapcsolódásról és a pihenésről szólt. Ebben sokat segített az a nyugalom, amely a Pálmán körülvett. A házban is fantasztikus embereket ismerhettünk meg. Éppen egy magyar üzletember delegáció érkezett, amikor ott voltunk, és velük is sokat beszélgettünk a kinti lehetőségekről. Ők arról meséltek, hogy egyre több magyar cég keres kint üzleti partnereket.

 

Ági arról is beszámolt, hogy most a gyerek oktatásával szeretne foglalkozni.

Szavay2

– Két sporttársammal, Kapros Anikóval és Gubacsi Zsófiával elindítottuk a HappyTennis programot, most minden energiánkkal ezen dolgozunk. A kicsiket szeretnénk rávenni arra, hogy minél többet sportoljanak és teniszezzenek. Ehhez pedig remekül jött most ez a rövid kikapcsolódás a nagy munka előtt. Úgyhogy szeretném még egyszer megköszönni, hogy a Dubai HTCC ház vendége lehettem és fantasztikus élményekkel gazdagodhattam.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta