Ezt nézed:  / Környezetvédelem / Haldoklom – egy karácsonyfa levele

Haldoklom – egy karácsonyfa levele

Te mit érzel, amikor egy fát kivágnak? És egy fa vajon mit érez, amikor kivágják?

„A történetem csodálatosan kezdődött. Egy erdőben nőttem fel a testvéreimmel együtt. Emberek gondoztak minket, és odaadással figyeltek ránk, hogy szépek és egészségesek legyünk. Ha azt kérdeznétek, mi a kedvenc évszakom, azt felelném, az összes – nyáron nyújtózkodtam a meleg napsugarakért, amik elárasztottak bennünket. Ősszel belélegeztem a kellemesen hűvös fuvallatokat; télen csodáltam a csillogó havat; tavasszal pedig hallgattam a madarak füttyszavát. Így volt ez évekig, és szép nagyra nőttünk a testvéreimmel – de egy nap megváltozott minden. Emberek jöttek, és kivágtak minket. Azok az emberek, akik addig a gondozóink voltak. Nem szeretnék panaszkodni, de borzalmasan fájt! Mindenkit elvittek, aztán külön-külön becsomagoltak, és egymásra hajigáltak bennünket. Nem tudtuk, hogy mi történik, csak azt, hogy valami nincs rendben – gyengültünk. Majd eljött az a nap, amikor elszakadtam a testvéreimtől, és egy család hazavitt magához. Kiállítottak az otthonukban, mint egy tárgyat, és feldíszítettek. Nem mondom, hogy nem voltam szép az ünnepi öltözetben, de nem éreztem jól magam. Meleg volt, de nem az a kellemes nyári meleg, amit megszoktam odakint – hanem, valami fojtogató. Teltek a napok, én egyre rosszabbul voltam, ők pedig, amikor meguntak, leszedték rólam a díszeket, és kitettek az utcára. Most itt fekszem egy kuka mellett, néhány ismeretlen fenyőfával. Vajon a testvéreim jól vannak? Vajon találkozom még velük? Remélem, hogy egyszer majd igen. Istenem, nem tudom létezel-e, ha igen, segíts, kérlek: haldoklom.”

A karácsonyfák díszben tündöklése csak néhány napig tart, ez a csillogás pedig csak Magyarországon 1,6-1,8 millió fenyőfa kivágását jelenti. Ezeknek a harmada az eladókon marad, egy másik nagy része a szeméttelepen végzi, és nagyon kis mennyiség lesz újrahasznosítva. A legtöbb ember bele sem gondol, hogy mit tesz egy fenyőfa vásárlásakor.

Válasszunk alternatív megoldásokat!
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Sokan ódzkodnak a műfenyőtől, mert nem olyan szép, mert nincs olyan illata, vagy mert drága. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezeket a fenyőket egyszer kell megvenni, és már lehet kapni természetes hatású fákat is. Ami pedig az illatot illeti, egy fenyő illatú párologtató, spray, vagy gyertya beszerzése megoldja a problémát.

De nem csak ez lehet megoldás, hanem a visszaváltható fa vásárlása is. Országszerte több helyen árusítanak ilyen fákat, aminek a lényege, hogy a vásárló cserepes fenyőt kap, amit január 3-án visszavihet, ha akar. Átlagosan 3500 forintba kerül, amiből a visszaváltás napján 2000-ret visszakap az illető. A kezdeményezést a Hulladék Munkaszövetség indította, de azóta már több civil szervezet is bekapcsolódott a környezetvédelem érdekében.

Amennyiben semmilyen módon nem tudjuk családunkat lebeszélni az élő fa vásárlásáról, figyeljünk oda a határidőkre. A január 9. és 20. között kukák mellé helyezett fákat elszállítják, majd felaprítják és újrahasznosítják őket. A január 20. után kidobott fákat is elviszik, de ezek a szeméttelepen, hulladékként végzik.

A fenyőfák kivágása nem kötelező, legyünk környezettudatosak. Te is tehetsz érte.

forrás: Magyar Narancs