Egy lépéssel közelebb az Olimpiához – Így esküsznek a magyar fiatalok az Universiade előtt

Rovat

Megosztás

Közel 70 magyar fiatal vesz részt a 2105-ös Nyári Universiade sportrendezvényen, Dél-Koreában. A nagy út előtt ünnepélyes keretek között tették le esküjüket a fiatal, Magyarországot képviselő sportolók.

Az Universiade egy nemzetközi sportesemény, amit egyetemi sportolók számára rendeznek több sportágban. A nyári Universiadék tizenkét kötelező (atlétika, kosárlabda, vívás, labdarúgás, torna, cselgáncs, tenisz, toronyugrás, vízilabda, asztalitenisz, röplabda) és a szervező ország által választott sportokból áll. A rendezvénynek még hivatalos himnusza is van: a Gaudeamus igitur.

Ez utóbbi is elhangzott azon a hivatalos eskütételen, melyet a Testnevelési Egyetemen tartottak meg.

A sporteseményt az Olimpia után a második legfontosabb nemzetközi zászlókat felvonultató, legtöbb sportos eseménynek tartják. Éppen ezért a a kiválasztottaknak csak igen komoly sportteljesítmény után van lehetőségük ilyen sportdelegációba kerülni, az viszont általában jellemző, hogy aki kijut, az a későbbiekben nagy valószínűséggel Olimpia bajnok is lesz – derül ki a rendezvény nyitóbeszédéből.

DSC_0265

Felhívták a fiatalok figyelmét arra is, hogy az Universiade nyerteseként nemzeti példaképpé lehet válni.

A fiatalok csapata a magyarok jó hírét viszi el a világ nemzeteinek, ahol kapcsolatokat építhetnek, akár szerelemre találhatnak, de magyarként mindenképp valami pluszt adnak hozzá a sporteseményhez

– mondta el beszédében Kiss Norbert, a sportért felelős helyettes-államtitkár.

DSC_0268

Az ELTE „Eötvös” Művészeti Együttes Bartók Béla Énekkara a magyar, az egyetemi, és az Universiade himnuszát prezentálta, amit követően a fogadalomtétel is elhangzott.

„Becsületesen, töretlen akarattal, legjobb tudásom szerint készülök a 28. Nyári Universiade-re….képviselője leszek a nemzetek közti barátságnak…”

„Az Universiade csapatba jutáshoz sok dolog kell. Elsőként teljesíteni kell egy kiküldetési szintet, illetve az elnökségi tagok jóváhagyása is szükséges. A tehetség is fontos, illetve hogy az, hogy mi mindenről tudunk lemondani az életben a sportért. Ha valaki komolyan gondolja, akkor nem lehet gond. Nekem ez az életem. A kijutáshoz csak akarat kell”

– mondta Ormai Anikó atléta, aki mögött 16 éves sportmúlt, és 12 éves gerelyhajító múlt is áll.

„Már sokan végig tudták csinálni az általános iskolát, a középiskolát úgy hogy, ahogy én is heti 5 napot edzettek. Szerintem nem egy nagy ördöngösség megoldani. Jó tanulmányi átlagom volt így is. Ez is csak akarat kérdése, erre bárki képes. Azt tanácsolom a fiataloknak, hogy ne adják fel az álmaikat, és mindent rendeljenek alá. Akkor meg lesz az eredménye.”

A közel 170 fős magyar csapat Dél-Korea Kwangju városában méri össze tudását, ahol versenyzőink 13 sportágban mérettetik meg magukat. A szakemberek 13-15 érem megszerzését remélik a magyar csapattól a 12 napos versenyen.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta