Bár az, ha valakit lónak neveznek, sértésnek számít, Okos Hans esete bebizonyította, hogy egyes paripák valóban rendkívül értelmesek.
Az 1900-as években Németországban kevés nagyobb izgalmakat kiváltó beszédtéma létezett a nyugdíjas matematikatanár, Wilhelm von Osten Okos Hans-nak keresztelt csodalovánál. A hamar országos hírre szert tevő állat azonban nem azért foglalkoztatta a közvéleményt, mert egy, Kincsemhez hasonló, legyőzhetetlen derbi-bajnok volt, hanem hátastól meglepően szokatlanul szellemi képességeivel tűnt ki. Hans ugyanis a gazdája által szervezett előadásokon minden gond nélkül megoldotta a neki adott számtan-feladatokat, patáival kopogva le a megoldást. A látványosság mellett senki sem mehetett el szó nélkül, hiszen ekkoriban még sokan úgy vélték, hogy az állatok egytől-egyig ostoba élő gépezetek, amiket büntetlenül lehet ütni-verni. Márpedig, Hans esete ezt megcáfolta.
Sokan emiatt csalást emlegettek, így 1904-ben Carl Stumpf és munkatársai a kormány megbízásából megvizsgálták Hans-t. A kutatás megdöbbentő eredménnyel zárult: a megannyi más és más területen jegyzett, kiváló szakember kénytelen volt megállapítani, hogy von Osten semmiféle trükköt nem alkalmaz, ergo, a ló valóban egy általános iskolás gyerek szellemi szintjén áll.
Az ügy ezzel le is záródhatott volna, de Oskar Pfungst elképzelhetetlennek tartotta, hogy egy közönséges állat megtanulhat összeadni, kivonni és gyököt vonni, ezért 1907-ben egy komplex kísérletsorozatnak vetette alá Hans-t. Ennek a lényege az volt, hogy a ló időnként nem láthatta a kérdést feltevő személyt, míg máskor olyasvalaki faggatta ki, aki nem tudta, hogy mi a válasz.
Pfungst aprólékosságának hála, kiderült, hogy Hans valóban nem tud számolni, mert csak akkor tudott helyes választ adni, ha ránézhetett a kérdezőre, és az tudta, hogy mi a helyes megoldás. Azaz, a ló valóban bámulatos szellemi teljesítményt nyújtott, mert tökéletesen olvasott az emberi testbeszédből és az őt faggató személy öntudatlan reakcióból következtetett arra, hogy mit is kell tennie. A rejtélyről tehát lehullott a fátyol, ám ez már senkit sem érdekelt, és Hans még hosszú esztendőkön keresztül szórakoztatta az érdeklődőket.
A vizsgálódás ennek ellenére nem volt hiábavaló, hiszen bizonyítást nyert, hogy a kutatók akaratlanul is befolyásolhatják a tesztalanyokat. Azt pedig mondani is fölösleges, hogy ez a jelenség az Okos Hans effektus nevet kapta.
G.K.
