Ezt nézed:  / Hírek / Suli / Elballagtak a napkori Jósika Miklós Általános Iskola diákjai is

Elballagtak a napkori Jósika Miklós Általános Iskola diákjai is

Ma véget ért a 2018/19-es tanév és megkezdődik a közel két és fél hónapos nyári vakáció csaknem másfél millió általános és középiskolás diák számára. Van, ahol ballagással fejezték be az évet, mint például a napkori Jósika Miklós Általános Iskolában, ahol 18 diák mondott búcsút iskolájának, hogy egy új szintre lépve készüljenek a nagybetűs életre.
 

A közel 4700 fős településen írásos emlékek szerint már 1719-től volt szervezett formában oktatás, az évek során a század végéig római és görög felekezeti iskolák működtek. Az állami fenntartásban működő iskolában jelenleg 200 diák korszerű körülmények között készül a pályaválasztásra.

A ballagási ünnepségen megható ajándékkal kedveskedtek az elköszönő diákok, ugyanis előkerültek a diákok alsósként készített kezdetleges gyermekrajzai, amelyek fizikai valót öltöttek-írja a FrissMédia. 

Tudlik Ferenc, az iskola igazgatója beszédében méltatta az elmúlt nyolc évet és reményét fejezte ki, hogy az eltelt idő a gyermekeknek hasznos tapasztalatokat nyújtott. Mint fogalmazott: „nehéz pillanatok ezek számotokra is, mert ezután derül ki, mennyire voltatok fogékonyak a minőségre.

Beszédében rámutatott, hogy a ballagás a visszatekintés ünnepe is, majd így folytatta: „ha nem találtad meg az igazi pozitív választ a kérdésekre, az nem azt jelenti, hogy a válasz nem létezik, hanem azt, hogy nem kerested még eleget.

Az igazgató arról is beszélt, hogy mennyi nyomot hagynak azokban a tanárokban, akikkel napról napra együtt alkottak, keresték a jót, a szépet.

A ballagási ünnepségen két tanártól, Radvánszki Jánosnétől, valamint Soltészné Lekli Erikától is búcsúztak. Mindketten negyven éve állnak a katedrán, most ők is elballagtak. Az iskola névadójáról elnevezett Jósika Miklós-díjat az iskola igazgatója, Tudlik Ferenc adta át. A díjat 15 évvel ezelőtt az iskola alapítványa hozta létre, azzal a céllal , hogy elismerjék a kimagasló teljesítményt nyújtó emberek munkáját.

A ballagó diákok közül a nyolc éven át kitűnő eredményt elért 8. a osztályos Lipták Anna kapta meg a Jósik Miklós-díjat, míg a szülői munkaközösség vezetője, Rozinka Anna a iskolai közösségért végzett áldozatos munkája elismeréseként vehette át a rangos díjat.

Az ünnepség zárásaként a ballagó diákok egy-egy környezetbarát lufit engedtek szélnek, ami vízzel érintkezve lebomlik.

Forrás: Frissmédia