Hogyan védekezhetsz a túlérzékenység ellen?
– Szia Peti! Képzeld, mi történt a suliban! – toppant be a szobába Franciska, a laptopját bámuló fiú fölé hajolva.
– Most ne zavarj légyszi, fontos dolgom van – motyogta az, föl sem emelve tekintetét a képernyőről.
– Hát jó. Nem zavarok – bólintott Franciska, egyik lábáról a másikra állva. Valami ütős feleleten gondolkozott, hogy visszaszúrhassa bátyjába a szívébe fúródott tüskét, már nyitotta is az ajkát, de érezte, megint orkánként közeleg a vég, és saját maga által győzetik le. Még annyi ideje volt, hogy sarkon forduljon, de így sem tudta megakadályozni, hogy előtörjön belőle a hangos és visszatarthatatlan zokogás.
Mindenki máshogy kezeli a lelkében felgyülemlő feszültséget: ki elfoglalja magát, az ágy alá söpörve a problémát, ki agresszívvá válik, míg más elsírja magát. Mondhatni, a felsoroltak közül ez a legjobbik eset, de nem akkor, ha az ember minden apró-cseprő dolog miatt itatni kezdi az egereket.
Bánat és könny
Néha elengedhetetlen, hogy az ember, kitisztítva lelkét, jól kisírja magát. Megkönnyebbülést hoz, különösen, ha van is kinek a vállán megtenni ezt. Ha viszont valaki nem csupán az őt ért hatalmas megpróbáltatásokat követően pityereg, hanem ennél jóval gyakrabban, tudva, hogy a kiváltó ok említést sem érdemelne ( „Az orrom előtt zárt be a bolt!”, „Nem ötös lett a dolgozatom, hanem csak négyes!”, „Megcsípett egy szúnyog!”, „A legjobb barátom nem keresett tegnap, pedig megígérte, hogy hívni fog.”), akkor ott valójában mélyebb problémáról, depresszióról lehet szó. Van valami, ami bántja, ami nem hagyja nyugodni, s emiatt nem képes a bosszantó hétköznapi eseteket kezelni. Mielőtt bármit is tenne a sírást kiküszöbölendő, előtte erre a valódi problémára kell gyógyírt találnia, és utána valószínűleg nem is szükséges már az életét megkeserítő sírással foglalkoznia.
Ne bántsátok a Hisztikirályt!
Természetesen az is lehet, hogy egyszerűen csak túlságosan érzékeny, ő így dolgozza fel a stresszt, és az égvilágon semmi gondja sincs. Miután megtörölte nedves szemét, megnyugszik, s hamar el is felejti, mi zaklatta fel. Az ilyen típusú embereknek ez a viselkedés valószínűleg természetes, megszokták már, hogy könnybe lábad a szemük, ha az eladó a boltban csúnyán rájuk förmed vagy álmaik szerelme más elfoglaltságokra hivatkozva lemondja a találkozót. Ismerőseiknek viszont először megdöbbentő lehet ez a reakció, majd – ők is hozzászokva – csak úgy fogják emlegetni a mindenen sírókat: „Íme, Miss Hiszti.” Ez a megnevezés pedig nem túl hízelgő – el is ríják magukat a megnevezettek, amikor senki sem figyel oda.
Ezért erre a problémára sem árt megoldást keresni. A legegyszerűbb, ha a túlérzékeny, mikor érzi, hogy megkörnyékezte a sírás, merően lefele néz, megakadályozva, hogy könnyei kicsorduljanak. A lányoknak pedig az ilyen szituációkban a legjobb barátjuk lehetnek a vízálló sminktermékek – a pandaszemnél semmi sem árulkodóbb.
A leghatásosabb viszont, ha átértékelik az egész életüket.” Összedől a világ, ha nem tudom megvenni az üdítőt a boltban? Soha többé nem lesz már lehetőségem kijavítani a dolgozatot? A halálomat okozza a szúnyogcsípés? Nem lehetséges, hogy a barátomnak fontos elintéznivalója akadt, vagy egyszerűen csak lemerült a telefonja,s ezért nem keresett?” Minden nehézséget meg lehet oldani valahogy, ráadásul a rossz dolgokat rendre jók követik (csak erről mindenki megfelejtkezik). És az élet halad tovább, készen állva ezekre a kellemes meglepetésekre.
A fiúk nem sírnak?
Amikor fiú osztálytársam elsírta magát, mert goromba viselkedése miatt osztályfőnökünk leszidta, kicsit furcsán néztük rá – pedig elsős gyerekek voltunk mind. A fiúkon sokkal nagyobb a nyomás ezt a kérdést illetően: nekik egyenesen tilos könnyet hullajtani, mert kislánynak, homoszexuálisnak bélyegzik meg őket. Pedig az ókorban még erénynek számított, ha egy férfi vállalta érzelmeit. A hős Homérosz sem takarta el elszomorodó arcát, mikor Trója pusztulásának történetét meghallotta. Azóta valami megváltozott. Az erősebbik nem erejét abban látják, hogy érzelmi kitörések helyett megoldást kerít az eléje tornyosuló problémákra. Mivé is válna a világ, ha mindenki csak zokogna, élen a fiúkkal, férfiakkal, bármi baj is érné?!
Ha valaki fiú létére mégis ebbe a kategóriába esne, ne szégyenkezzen, attól csak még több aggodalom gyűlik lelkében. El kell fogadnia magát, kerülnie a számára rizikós helyzeteket, s a sokszínűségre nyitott művészetek felé nyitni. Apropó, rizikós helyzet: ha Miss Hisztin múlik, nem csattannak pofonok, s háborúk sem rengetik meg a világot – ő inkább könnytengerével tisztítja meg azt…
Szerző: Fekete Fanni
Fotók: Weheartit
