Érettségi – Emelt szinten Lator László, enciklopédia és a lakásszínház volt műsoron

Rovat

Megosztás

Az emelt szintű érettségin négy óra alatt négy feladatot kellett megoldaniuk a diákoknak. Az eduline által megkérdezett középiskolások szerint jobban jártak, mint középszinten vizsgázó társaik. 

Nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsor (40 pont)

Sipos Lajos A magyar nyelv és irodalom enciklopédiája című kötetének előszava volt a kiindulópontja az irodalmi műveltséget, tájékozottságot felmérő tesztnek. 11 feladatot kellett megoldaniuk a vizsgázóknak. Többek között önálló, kreatív értelmezéseket, hozzászólásokat vártak a feladatok összeállítói. Ezen kívül nyelvi- stilisztikai ismeretekre és általános tájékozottságra volt szüksége a vizsgázóknak.

Egy mű értelmezése (25 pont)

Lator László Régi fénykép című vers egy kép sajátos leírása.  A művet a  látvány verbális megjelenítésének szempontjából kellett értelmezniük a vizsgázóknak.

Reflektálás egy jelenségre ( 20 pont)

A vizsgázóknak azt a jelenséget kellett megfejteniük, hogy miért népszerűek a híres írók magánéletével foglalkozó művek. Az érvelés részét képezték a témához kapcsolódó tények, kérdések oktatási, ismeretterjesztő célú felhasználási lehetőségeinek a taglalása. A feladatot a Madách Színház Én, József Attila/József Attila szerelmei című színlapjáról idézett összefoglaló vezette fel.

Gyakorlati írásbeliség feladat (15 pont)

Az érettségizőknek hozzászólást kellett írniuk abban a kérdésben, hogy érdemes-e elmenni egy lakásszínházba, vagy miért jobb tartózkodni egy ilyen kalandtól.

Fénykép: thetemptimes.wordpress.com

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta